Az Archdaily, a leglátogatottabb építészeti portál évente megrendezett Building of the Year versenyén a Tervlap által is már bemutatott Tori Tori étterem lett a legjobb a szállodák és éttermek kategóriájában.
A 2010-ben épült Félix Zsolt és Fialovszky Tamás (Építész Stúdió) által tervezett Füleky Borászat számára tervezett borászati üzem bekerült az ArchDaily Év Épülete 2011 című versenyének öt legjobb ipari épülete közé.
Az öreg sétapálcaműhely meséjéből megtudhatjuk, hogyan építkezik Londonban, aki feltűnés nélkül akar élni és dolgozni.
A Trimo már 11. éve rendezi meg kutatási versenyét egyetemi hallgatók számára. Tizenöt európai ország hallgatói adhatják be diplomamunkájukat, szakmai vagy doktori értekezésüket, disszertációjukat január 31-től március 18-ig.
Idén második alkalommal adták át az iroda.hu ingatlanpiaci portál által alapított, „Az Év Irodája” díjakat. A 2012-es verseny új kategóriájának számító „Az Év Legzöldebb Irodaháza” jelöltjei között hét irodaház szerepelt, melyek közül a szakmai zsűri értékelése és a beérkezett közönségszavazatok alapján a LOFFICE Coworking a harmadik helyen végzett
A 2011-ben második alkalommal kiírt Creaton Tetőszépségverseny első díját Pahocsa Kálmán tetőfedő nyerte el a Borsod-Abaúj-Zemplém megyében található sátai műemlékkastély tetőfelújításával.
Lőrinczné Balogh Krisztina kaposvári főépítész, Molnár Csaba, a BME docense (edelényi főépítész), Ruldof Mihály felsőzsolcai főépítész; az oszkói Hegypásztor Kör és a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája kapott idén Kós Károly-díjat.
2011-ben az építészet, építőművészet kategóriában a Prima Primissima díjat Vadász György építész kapta. Prima díjat vehetett át Fekete György belsőépítész és Turányi Gábor építész.
"Az Országos Főépítészi Iroda nyilvánossá és átláthatóvá teszi a Bizottság munkáját, ezért a bizottsági tagokat a szakma nevesebb szervezetei delegálják. A 2012 évi Ybl Miklós-díjak elnyerése érdekében egyéni pályázatok nyújthatók be. Határidő: 2012. január 3. kedd, 14:00 óra"
A spanyol Batlle & Roig Architects iroda hulladékgazdálkodási üzeme szinte belesimul Vallès Occidental hegyeibe.
Ezzel az infrastrukturális épülettel, ami az önkéntes tűzoltóságnak, a mentőknek és a hegyimentő szolgálatnak ad otthont, az osztrák építészekból álló AllesWirdGut csoport egy olyan rézzel borított szépséget hozott létre, amely reflektál a hegyi tájra anélkül, hogy túlnőne a vidéki léptéken.
A World Architecture Festival idei első díját a CLOUD 9 digitális forradalmat ígérő MEDIA-ICT elnevezésű projektje kapta.
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án