Jövő tavasszal a Budapest100 visszatér a gyökereihez: tíz év kihagyás után ismét a százéves házaké a főszerep. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló fesztivál ezúttal az 1916 és 1926 között épült lakóházakat és intézményeket mutatja be – így azokat a „szülinaposokat” is, akik az elmúlt években kimaradtak.
Az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék könyvtára országos viszonylatban is egyedi és különleges tanszéki szakkönyvtár. A több mint 23 ezer kötet könyvet és 3 ezer kötet folyóiratot tartalmazó állománynak a kurrens szakirodalom mellett értékes részét képezi a történeti gyűjteményrész, azon belül pedig a muzeális értékű dokumentumok, melyek között a 16–18. századi építészeti szakirodalmat képviselő munkák találhatók meg.
Elhunyt a világ legismertebb kortárs építésze, aki képes volt egy spanyol várost a turizmus térképére tenni, és megelőzte korát a parametrikus építészet művelésével, amikor az még nem is létezett.
Bevallottan a példamutatás szándékával osztják ki a Budapest Építészeti Nívódíjat, immár (kisebb megszakítással) harminc éve. Idén a zsűri a felújításokat, társasházakat ...no és azt az irodát találta legjobbnak, aki nem először tarol a díjkiosztón.
Ünnepélyes keretek között írták alá a Magyar Építészeti Központ és Múzeum területén lévő Köztestületek Háza tervezési és kivitelezési szerződését december 2-án, a Magyar Művészeti Akadémia irodaházában.
Népépítészeti Konferencia a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében – Vargha László Népépítészeti Életműdíj átadása, Emlékelőadás, Népépítészeti kerekasztal
Két kivételes ember, két jó barát, két építész | Makovecz Imre és Paolo Portoghesi | Filmvetítés a Hegyvidék Galériában.
A Pritzker-díjas Francis Kéré stúdiója bemutatta a Rio de Janeiróban épülő Biblioteca dos Saberes terveit, amely perforált tégla homlokzatokkal és a közepéből kiemelkedő gúla alakú épületrésszel rendelkezik.
Több száz éves sírokra és 17. századi ruhadarabokra bukkantak a régészek a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház altemplomának helyreállítása során. A várhegy egyik legkülönlegesebb pontját hétvégente vezetett sétákon a látogatók is felfedezhetik, megcsodálva a gótikus templomteret, valamint az egyik legnagyobb hatású veszprémi püspök barokk síremlékét.
Kíváncsian vártam ezt a konferenciát. Mindig azok a pillanatok ragadnak meg, amikor egy épület nem csupán megmutatja magát, hanem el is árul valamit a mögötte álló gondolkodásról. Ez a páros előadásformátum pontosan ezt kínálta: az építész és a szerkezettervező együtt beszél kedvenc épületéről – az ihletés és a megvalósítás találkozásáról.
A jubileumi eseményt a BDO Advisory rendezte november 25-én Párizsban. A 100. Euroconstruct konferencián bemutatott új előrejelzés szerint két egymást követő évnyi zsugorodás után az európai építési piac idén az óvatos stabilizáció szakaszába léphet: 2025-ben egy szerény, 0,3%-os növekedés várható, jövőre egy észrevehetőbb, 2,4%-os bővülés jöhet.
Megkapta a RIBA (Royal Institute of British Architects) által menedzselt UNESCO-UIA Építészképzések Akkredi-tációját a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) Építész Szakmai Intézete, a kétéves minősítési folyamatot lezárva teljes és feltétel nélküli minősítést adott az akkreditálóbizottság.