Legújabbak

Franciás sikk: Városháza bővítés Amiens-ben
A franciás elegancia nem csak a divatban, de az építészetben is megteszi a hatását. Ezúttal egy épületbővítést kísérhetünk figyelemmel a Chartier – Corbasson Architects jóvoltából.

Milyen terek, épületek újulnak meg Budapesten?
Egymilliárd forintból megújul a Rudas Gyógyfürdő déli szárnya, a beruházás teljes forrását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. állja. Ezek mellett Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Nyugati téri Skála előtti terület, a VIII. kerületi Palotanegyed, és a II. János Pál pápa tér is megújul.
Jocó - őszi novellaféle
Különös, jókiállású, bohém,aranyifjú, nálam talán két-három évvel idősebb. Volt benne azonban valami különös túlérett másság, ami egyáltalán nem vonzott. Neki meg volt a maga kis baráti köre, amelynek tagja volt Latinovics is, aki akkoriban már ismert színész lévén, erre tekintettel felmentést kapott az előadások rendszeres látogatása alól.
Gondolatok a mérnökökről, képzésükről és a szakma helyzetéről
A rendszerváltásról, a szakma helyzetéről, a képzésekről, az MMK szerpéről, morbid mérnöknyaggatásról. Azt gondolom, eljött az ideje az elmúlt mintegy 30 év történéseinek összegzésére, áttekintésére.

Skandináv Építészet
Európa északi része különleges élményt nyújt az odalátogatóknak. A skandináv életérzés, melynek alapvető része a természet közelségének és lebilincselő szépségének tisztelete, mindenkit rabul ejt, aki kapcsolatba kerül vele.

Ark Nova, a felfújható koncertterem
Arata Isozaki japán építész és Anish Kapor indiai születésű képzőművész közös munkájaként elkészült egy felfújható mobil hangversenyterem, melyet a két évvel ezelőtti szökőár sújtotta területeken változó helyszíneken állítanak fel a jövőben.

Stirling Díj: Felújított szellemkastély vitte el a pálmát
Egy tizenkettedik századi kastély romjaira épített kortárs épület nyerte el a legjelentősebb brit építészeti díjat. A terveket Witherford Watson Mann iroda készítette.

Afrikai csarnokóriás
Több mint 1000 afrikai ember számára nyújt majd munkát és megélhetést 2014-től az a Nyugat-Afrikában található, Frisomat szerkezeti elemekből készülő, 16 ipari egységből álló üzem, amely méretét tekintve a cég eddigi legnagyobb projektjei közé tartozik.

Origo, Mikropakk, AR Hungária a legjobb csarnokok az ország közepén
A rendkívül magas színvonalra való tekintettel a zsűri két Minőségi Csarnoképítésért Csarnok Nagydíjat is kiadott a központi régióban: a Benczúr László vezette csapat és Pethő László is nagydíjat nyert. A közönségdíjat Paládi-Kovács Ádám nyerte.

Hallgatói Ötletbörze
„Római Part 2100 – Budapest” pályázat