1-12 megjelenítése a(z) 313 elemből.
Ismét leszakadt egy előtető, halálos áldozat is van. De miért?

Még emlékszünk a szintén magyarok lakta Újvidék leszakadó előtetejére, de ma újabb tragédiáról érkezett hír Révkomáromból. Életét vesztette egy 51 éves férfi, a hivatal ügyfele, egy 64 éves férfit légimentők szállítottak kórházba, valamint egy 67 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyilvánosságra hozott fotók alapján tippelhetünk az okokra is. Tanuljunk belőle!

Ajánlások a tervpályázati kultúra javítására – Elkészült az ARCH-E Tanulmánykötete

A Kreatív Európa ARCH-E Projektjének célja a hozzáférhető és minőségorientált tervpályázati kultúra elősegítése azáltal, hogy támogatja az építészeket a külföldi tervpályázatokban való részvételben, megkönnyíti az Építész Kamarák közötti tudástranszfert, és felhívja a figyelmet a nyitott tervpályázati környezet fontosságára politikai szinten is. A projekt 2023. március elején indult, és aktív közreműködője a Magyar Építész Kamara (MÉK) is, kilenc más nemzeti kamarával együtt.

Év háza 2025: családi ház a település szélén és óvoda a kiskastély parkjában

A két fődíj mellett két szakmai különdíjat és három támogatói különdíjat vehettek át a nyertes épületek építészei a 2025. évi Év háza pályázat díjátadó ünnepségén a Symbol Budapestben. Idén összesen 31 lakóépületet és 23 középületet neveztek tervezőik a legismertebb és elismertebb, független építészeti pályázatra.