Egyházi műemléki támogatások 2026. előtt és után

Külön alkalmat szenteltek a tavasszal indult vitaestsorozaton az egyházi műemlékekkel kapcsolatos támogatások, felújítások, a műemlékvédelem és az egyházak közötti együttműködés megvitatásának. Az est moderátora Dr. Velladics Márta művészettörténész volt, aki az állam, az egyházak és a szakemberek közötti munkamegosztás és hatáskörök meghatározásának, a különböző érdekek ütközésének kérdésére kereste a választ. 

Vitaindító előadásában Sarkadi Márton építészmérnök az egyházi épületekkel kapcsolatos nagyberuházások, kiemelt projektek problémakörét vetette fel, megjegyezve, hogy ezek szükségességét senki sem vitatja, és komolytalan felvetés, hogy a templomok fenntartása kizárólag a hívek feladata lenne. Az elmúlt években egyes projektek nagy összegeket kaptak, ezért meg kell vizsgálni, hogy az elosztás arányos volt-e, olyan projekteket támogattak-e, amelyek érdemesek voltak rá, illetve a támogatásra fordított összegeket az egyes helyeken jól használták-e fel. Felvetette a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház helyreállításának esetét, amely aztán "orvosi lóként" többször előkerült az est során. A régészeti leleteket védőtető alatt mutatják be, de a felújítás félbemaradt részein a legsérülékenyebb kőanyag került az időjárásnak kitett helyzetbe. A barokk lábazatot eltávolították, helyette jellegtelen lábazati burkolat készült. Sarkadi Márton szerint az állam azzal az előfeltételezéssel élt, hogy érdekazonosság van az állam és a beruházások szereplői között, vagyis az állam pénzét mindig jól és hasznosan költik el – sajnos ez nem mindig történt így. Több konkrét cél meghatározásával és aktívabb állami részvétellel jobb eredmények születtek volna.

Bátonyi Péter művészettörténész megjegyezte, hogy a minisztériumi szakembereket egyáltalán nem vonták be a döntéshozásba, legfeljebb építészeti véleményezést vártak tőlük az egyes beruházásoknál. Sokszor még tervtanácsra sem kellett vinni egyes terveket, így a szakmai kontroll gyakorlatilag megszűnt. Szerinte a legfőbb probléma szemléletbeli: a szakembereknek egymás kompetenciáit kellene, kellett volna tiszteletben tartani. Szükséges, hogy a műemlékvédelem szakemberei érdemi, ügydöntő feladatkörbe kerüljenek. 

Dr. Varga Lajos nyugalmazott segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója felvetette a templomok felújításának turisztikai vonatkozását: ha turisztikailag fontos területen terveznek látványos beruházást, arra könnyebb anyagi forrást találni. A hívek is szívesebben adakoznak olyan felújításra, amit nap mint nap látni fognak, ellentétben például egy tetőszerkezet nagyon is fontos megerősítésével. A templomokat látogató turisták nem úgy tekintenek a templom épületére, mint a hívek, például szeretnének a toronyba felmenni, akár belépődíj fejében is – ezt engedni és támogatni kell. Ugyanezért fontos az is, hogy a turisztikailag érintett egyházi műemlékeket látogatóközpont, múzeum, múzeumpedagógiai foglalkozások egészítsék ki. 

Dr. Szigethy Balázs jogász szerint nagy probléma, hogy a támogatói döntések sokszor csupán néhány soros szövegek, sem szakmai programot, sem elvárásokat nem tartalmaznak. Felmerült a kivitelezés közben felmerülő többletköltség kérdése is, mert gyakran kerül napvilágra díszítő falfestés vagy egyéb megőrzendő, restaurálandó érték egy-egy templom felújítása során – a Nemzeti Kastélyprogramban például általában 10% tartalékkeretet tartottak fenn erre. 

Dr. Takács Imre művészettörténész (Eötvös Loránd Tudományegyetem) a kalocsai felújítás anomáliáira mutatott fel, az érseki sírereklye nem megfelelő bemutatására és a templom korábbi periódusából származó faragott kövek körüli régóta tartó problémára: a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő köveket kölcsönzés keretében vitték Kalocsára, ahol viszont még mindig nem tudják megfelelően bemutatni. Teljesen új hivatali és intézményi rendszerre van szükség ahelyett, hogy "a rozsdás fazékon javítjuk a lyukat". Fontos gondolat volt a jövő nemzedékek joga: ami megsemmisül, azt már egészen biztosan nem fogják látni, ezért alapvető felelősséggel tartozunk a jövő generációi felé. 

A beszélgetés résztvevői megvitatták, mennyire kell nyilvánosnak lennie, hogy egy beruházásra kapott összeget mire költenek el, ahogy azt is, milyen mértékben titkosíthatók egy kutatás eredményei. A templomokból kikerült, de múzeumban kevéssé bemutatható berendezési tárgyak és beépített épületelemek kérdésével mindenképp foglalkozni kell, mert nem elég leírni, hogy a cserére kerülő ablakok, padok, vagy a templomból kikerülő áldoztatórácsok "megőrzendőek", ha helyben nincs tárolókapacitás, központi megoldás pedig szintén nincs a problémára (nota bene, lehetőleg ne cseréljük le, hanem újítsuk fel, javítsuk ki, szeressük és legyünk büszkék a régi berendezési tárgyakra – azzal két legyet ütnénk egy csapásra). 

Az est közel egyórás vitával zárult, a közönség sorai közül számos műemlékekkel foglalkozó szakember megszólalt, köztük Wittinger Zoltán, Szabadics Anita, Veöreös András, Nagy Gergely. Felmerült, hogy inkább a múzeumokban vagy inkább az adott templomban, adott településen lenne-e jobb helye a templomokhoz kapcsolódó, de nem a templomban tartott műtárgyaknak, ahogy az is, hogy lecserélhető-e valami a templom berendezéséből pusztán esztétikai alapon. Az egyházi műemlékek témája kimeríthetetlen, de hála a felkészült beszélgetőknek és az aktív közönségnek a téma egy kis szeletét sikerült megtárgyalni. 

A beszélgetés hamarosan visszanézhető lesz a RÉKE honlapján.
A következő alkalom november 25-én lesz, további részletek később várhatóak.