hír tervek Adept DunaPart Property Market

Gigafejlesztés a Lágymányosi-öbölben. Felhőkarcoló is lesz


sebesp | 2016.05.24
A Property Market bemutatta a 2016-ban induló BudaPart projekt látványterveit. A Dél-Budán, a Duna-parton megvalósuló fejlesztés keretében magas minőségű lakóházak és irodák épülnek. A beépítési koncepció megalkotására a dán várostervező irodát, az Adeptet kérték fel. A tervek között szerepel egy 120 méter magas toronyház is.

Az építkezések már idén ősszel megkezdődhetnek a szabályozási tervek módosítását követően. A 54 hektáros területből mintegy 23 hektár az építési terület, vagyis egy évtized alatt ennyit fognak beépíteni. Mint Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta a helyszínen, a kerület jelentős rozsdaövezettel rendelkezik, ahol az ipari funkciónak már rég leáldozott, így ideje ezeket a területeket rehabilitálni. Ebbe a sorba illeszkedik a Lágymányosi öbölben elindult projekt is.

A több fázisban megvalósuló projektet változatos utcakép és magas presztízsű ingatlanok jellemzik majd. Az egyedülálló, öbölmenti társasházak változatos elrendezésűek lesznek, a garzontól a több hálószobás lakásokig széles portfólióból válogathatnak majd az érdeklődők. Az A+ kategóriás, 15-35 ezer négyzetméteres irodaházak pedig tökéletes székhelyprojekt-helyszíneket, illetve kiváló munkakörnyezetet biztosítanak a kis-, közepes- és nagyvállalatok számára.

A Property Market a beépítési koncepcióval a dán ADEPT építészirodát bízta meg, akik Skandinávia több országában, így Dániában, Svédországban vagy éppen Norvégiában is terveztek már díjnyertes projekteket, egész városnegyedek rehabilitációs terveit is elkészítették, amelyek a skandinávokra jellemző fenntarthatósági szempontok alapján valósultak meg a későbbiekben.

„A koncepció változatos beépítési megoldásait a terület csodálatos adottságaira figyelemmel javasoljuk, a terv megvalósulásakor egy igazán XXI. századi városnegyed alakulhat ki a Duna partján” – nyilatkozta Anders Lonka, az Adept alapító-tulajdonosa és vezető építésze. Majd hozzátette, hogy a projekt egyik kiemelkedő előnye a fejlesztések emberléptékűsége, ahol az egyes ingatlantípusok integráns egészet alkotnak, és ahol a közösségi terek kiemelt szerepet kapnak majd. Különböző méretű és magasságú lakóházak és irodaházak fogják alkotni az új városnegyedet, így mindenkinek biztosítják a kilátást a folyóra és az öbölre.

A projekt egyik legeredetibb eleme az az öböl mellé helyezett irodatorony, amely az eredeti tervekben 120 méter magas lenne. Azonban a jelenlegi építési szabályok ezt nem teszik lehetővé, a toronyépület egyelőre a beépítési koncepció része, még nem lehet tudni, hogy konkrétan mi fog megvalósulni. A városnegyedben számos zöld területet alakítanának ki, sőt, egy nagyobb központi park felépítése is a tervek között szerepel, amelyet az egyes épületek felől könnyen meg lehetne közelíteni. Ilyen értelemben a park egyfajta igazodási pont is lehet a projekt egészét tekintve.

A teljes cikk: realista.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások