Kalmár nekimegy (a) Sárkánynak, aki válaszol! – A Milánó-expó botrány folytatódik

Tisztelt Sárkány Sándor Úr!

Nem ismerem önt, de a Sárkány név kedves nekem, keresztapám, néhai Sárkány Laci bácsi (még az is lehet, hogy távoli rokonok vagyunk) finom úriember volt, sakknagymester. Tőle tanultam sakkozni, hamarabb, mint írni-olvasni. Talán emiatt van, hogy úgy sakkozok, mint ahogy az utcai bunyósok verekszenek, ezt nemrég Mérő Lászlónál értettem meg, és ennek mindjárt jelentősége lesz, de előbb megosztom önnel egy megfigyelésemet. Elolvastam Ertsey Attila írását, nem tudtam aludni miatta, úgy éreztem valamit nem értek benne. Nem azért mintha annyira mély értelmű lett volna (inkább sekélyesnek mondanám), de nem stimmelt. Reggelre megértettem, hogy rosszul olvastam. Ez nem egy gyáva ember felelősségáthárítása, aminek elsőre tűnik, hanem egy barát utolsó segélykiáltása. Egy pillanatra most ezt a szálat is nyitva hagyom, hogy elmagyarázzam mi a baj az ön tervével.

Ott kezdeném, hogy az építészet nagyon különbözik a díszlettervezéstől, nem jobb, csak más. A díszlet egy nézőpontra fókuszál, a nézőtérről nem látszó részek kidolgozatlanok maradnak, a takarás, a világítás és a nézőktől való távolság elrejti a kényes részleteket, nem lehet körüljárni, megtapintani. De a leglényegesebb, hogy a díszlet mindig mellékszereplő. A főszereplő: a darab, a mű. Nyilván fontos még a rendező és a színészi játék és sok minden más leköti a figyelmet, emiatt nem baj, ha kicsit többnek mutatja magát, mint ami. A díszlet nem azonos önmagával. Az építészet mindennek az ellenkezője. Az épület minden oldala egyaránt fontos, körüljárható, megtapintható, ezért a részletek jelentősége rendkívüli. És a leglényegesebb: az épületnek azonosnak kell lennie önmagával. Ugyanarról kell szóljon az alapgondolat, az épülettömeg, a belső tér és a legkisebb részlet. Abból a naiv elképzelésemből indulok ki, hogy az emberek eredendően jók, visszahátrálok a falig. Elképzelhető, hogy az ön eredeti gondolata még szép volt, de ahogy valóságossá vált, egyre csak romlott, mert díszletként tekintett rá. Ezen Ertsey Attila sem tudott segíteni, ha az érzéseim nem csalnak meg, ön nem is hagyta, hogy segítsen. A pályázat óta még tovább romlott a terv és kérem fogadjon el tőlem egy szakmai észrevételt, ezután még tovább fog romlani, a kivitelezéskor pedig eléri a mélypontot.

Ha ön is hátrébb lépne, mint most én, azt látná, hogy a sámándob már elérte a célját, ha az a cél őszinte volt. Építészek tízezrei, a nagy hírportálokon további százezrek ismerték meg az ön gondolatait, formai elképzeléseit. Kívánhat-e ennél többet egy kortárs művész? Jelenleg ön a legismertebb kortárs építész és a sámándob a legismertebb kortárs épület Magyarországon. Semmi szükség tehát arra, hogy megépüljön.

Amikor barátját, Ertsey Attilát megkereste, szerintem ön sem gondolt arra, hogy ezzel milyen bajba sodorja őt. Ertsey azt írja sajnálja Getto Tamást. Elárulom, nem kell sajnálnia. A Műcsarnokban ezt megtapasztalhatta. Míg Ertsey egyedül, kiközösítve maga elé nézett, Gettot a szakma látványosan a vállára emelte, drukkol neki, mint a legkisebb királyfinak, már nem is érdekes tud-e a királyfi kardozni (tud, nagyon is). A sárkányt sem kell legyőznie.

Ha ez sakkjátszma lenne, azt mondanám Ertsey a vezér, a vezér jelenleg könnyen leüthető, nem is tud, talán nem is akar védekezni. A királyát védi. Önt. Tett egy ígéretet, azt betartja. A király a sakkban nem leüthető, a királynak mattot kell adni. Most pontosan ez a szándékom. És mint mondtam úgy sakkozok, mint az utcai bunyósok. Nem lehet kiszámítani a következő lépésemet, mert én sem tudom mi lesz az. Nem gyűlölöm az ellenfelemet, nem bántani akarom, de le akarom győzni. Figyelem az ellenfél mozgását, gyenge pontjait. Az ön gyenge pontja Ertsey Attila. Mint ellenfele kérem, ne áldozza fel a barátját azért, hogy megváltsa a világot. Egy barát nem ezt érdemli.

A jogi helyzet más, mint ahogy Ertsey látja, a sakkban nincsenek rejtett lapok:
5. § (2) A kamarai tag felelős tervezőként nem írhat alá olyan tervet vagy dokumentációt, amelynek elkészítésében, nem e minőségében vett részt, nem az ő szellemi alkotása, és nem irányításával és ellenőrzésével készült.
10. § (1) A kamarai tagnak képviselnie kell azt az elvet, amely szerint az építészeti verseny társadalmi érdekű célja, hogy az adott feladathoz megtalálja a legjobb tervet és az alkalmas építészt.


14. § (3) A kamarai tag más tervező tervét saját terveként nem tüntetheti fel, tervezőként nem írhatja alá.

5.2.1.
 szándékosan követi el az etikai-fegyelmi vétséget, aki magatartásának következményeit előre látja, kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik

5.2.3. Minősített fegyelmi vétség esetében a kiszabható büntetés mértéke a határozott idejű felfüggesztésnél kisebb nem lehet. E rendelkezés alkalmazása szempontjából minősített fegyelmi vétségnek minősül különösen:
- a bizonyítottan szándékos vagy rosszhiszemű cselekmény,
- a kamarai tagtárs, más kamarai tag tudatos kijátszása, olyan terv aláírása, amelynek nem volt felelős tervezője, amelyet nem az aláíró tervező készített,
- közreműködés megfelelő tervezői jogosultsággal nem rendelkező személy által készített terv aláírásában

Teljesen egyértelmű a helyzet. Az etikai eljárás elindult. Fentről menetrend szerint leszóltak, Ertsey tabu. Csakhogy a kamara nem bolondult meg, nem ragasztja át magára a célkeresztet Ertseyről. A tagság megvadulna.
Úgy értesültem az MMA is nyilatkozni fog a sámándob ellen. Kiadták a kilövési engedélyt.

Száguld egymással szemben két autó. Az egyikben ön ül Ertseyvel (ő be sincs kötve, lásd feljebb), a másikban az építész szakma. A játékelmélet szerint az ilyen versenyt egyféleképpen lehet megnyerni, ha az egyik vezető jól látható mozdulattal kidobja az ablakon a kormányt. Akkor a másiknál a döntés, vagy egészen biztosan súlyos karambol lesz a vége. Az építészek már kidobták a kormányt. Ertsey Attila segítségért kiált. Nem fogja elárulni önt, nem fogja megkérni, hogy rántsa el a kormányt, lépjen vissza a sámándob megvalósításától. Így hát sokak nevében én kérem erre. Egy építész kollégám, Ertsey Attila érdekében is. Ha a fentieket elfogulatlanul végiggondolja, egyet kell értsen velem, mindenkinek ez a legjobb megoldás. A sámándobnak is, Önnek is. Ahogy mondtam, hiszek az emberi jóságban.

Ha képes olyan nagyvonalúan viselkedni, hogy látva a teljesen egységes szakmai elutasítást, visszalép a tervezéstől, akkor én itt nagy nyilvánosság előtt megkövetem önöket, elnézést kérek, visszavonom minden korábbi kijelentésemet, és mindenki mást is erre kérek, az ügyet lezártnak tekintem. Az etikai ügy is nyilván okafogyottá válik.

Addig viszont nem vagyok tétlen, a háttérben nagy mozgolódást látok.

Kalmár László
építész

(Kalmár László egyébként egyike azon keveseknek, akik etikai okból az I. Építészeti Nemzeti Szalonra nem fogadták el a felkérést - a szerk.)

Ertsey Attila levele a Tervlapon.

A győri oktatók és a BME-oktatók tiltakozása, a MÉK-MÉSZ elhatárolódása, cikk Szőcs döntéséről is olvasható. És az eredeti, problémás pályázatkiírás.

Kalmár László levele tegnap az Építészfórumon jelent meg.

Akit érdekel a címzett is, itt találja blogoldalát, az egyébként nem rossz festmények és fa kisplasztikák mellett az "Álomkonyha - a tervezéstől a megvalósulásig" pont alatt találhatja (valószínűleg saját) konyhájának és – hát, minimum giccsbe hajló, gipszstukkó-vityilló stílusú – alkotásának képeit (persze ez önmagában csak magánügy, egy konyha belső kialakítása nem engedélyköteles, de ugye, árulkodó...) Javítva, ez egy másik Sárkány Sándor művész úr.

Sárkány Sándor válasza:

Személyes reflexiók:
Sárkány Sándornak hívnak, és részt vettem a Milánói Expo magyar pavilonjára kiírt látványötlet pályázaton. Alapvetésem az volt, hogy nem épületet, hanem egy nagy díszletet, vagy installációt kell tervezni. Úgy gondoltam, a világkiállítás egy nagy nemzetközi produkció – világelőadás –, amelyben az országok díszletei állnak, és ezek között folynak az előadások.

A káptalantóti piac inspirált, ahogy a pavilonok között emberek járnak-kelnek, termelők mutatják portékáikat, közben a porban népzenészek zenélnek. Minden kis pavilon olyan, mint a termelő maga. Izgalmas és színes látvány. Az élet látványa.

Szakmai segítséget kértem Ertsey Attila építésztől, és Herczeg Ágnes kert- és tájépítésztől. Szóval beadtuk a pályázatot. Mi hárman úgy láttuk, egyet gondolunk arról, mi közelít felénk, milyen kihívások várnak a következő generációra, és mi mit tudunk üzenni számukra, mi a megoldás. Egyszerűen ennyi történt. Majd a közönség szavazatok alapján elég nagyszámú szavazattal másodikak lettünk, és később ezt a helyezést kaptuk a zsűritől is.
Jó volt másodiknak lenni.

Nem akartak meglincselni, mert második helyre került egy „nem építész” ötlete. Nem a huszadik vagy harmincadik lett a negyven valahány tervből! Sokan gratuláltak, és szinte mindenki hozzáfűzte: örüljünk, hogy nem lettünk elsők, mert a szakma, jujj, nagyon sok csúnyaságra képes, kicsináltak már egypár nagy nevet is, nemhogy egy „nem építészt”.

De hiszen én nem épületet terveztem, hanem egy díszletet, amiben az ország népzenei, gazdasági, komolyzenei, színházi, piaci, stb. előadásait lehet megrendezni – mondtam nekik.

A pályázatra kidolgozott tervünk nem az aktuális építészeti trendet képviseli, és ez nem baj. Ha nem csupán a látványtervet nézi valaki, hanem elolvassa a koncepciót is, előtűnik számára, hogy az életet, a természetet képviseli Magyarország a kiállításon, azt a természet közeli életet, amitől kezdünk elszokni, olyannyira, hogy van, akit ez már irritál.

Abban a művészvilágban nőttem fel, ahol az építész szabadon tervezhetett díszletet (pl. Rajk László, Makovecz Imre), és ez ünnepnek számított a színházi életben. A tanár dramaturggá vált, majd rendezővé, a képzőművész összeállt egy táncossal, és elindította a mai kortárs táncművészetet, vagy a szakácsból színész lett, a nyomdai szakmunkás pedig nemzetközi képzőművészként ért el sikereket.

Nem kívánok építésszé válni, és nem is akarok épületet tervezni.
Ezért nem bánthattam meg az építész szakmát, és ezért nem érthető, miért bánt az engem.

Bár nem értette a szakma anno azokat sem, akik úgy gondolták, hidat terveznek ég és föld között, vagy egy megfordított hajóból tornyok állnak ki – mindezt a világ közönsége nyitottan fogadta. Most engem bántanak, mert úgy gondoltam, két sámán dob között legyen egy hordó, aminek bordáiban víz lüktet.

Sárkány Sándor

A levél itt jelent meg