A Sagrada Família lesz Barcelona legmagasabb épülete négy év múlva, ugyanis akkorra készül el a bazilika 172,5 méteres központi tornya.
Szeptember 20-án mutatták be a (szak)sajtónak az elkészült felújítást. Kibukkanó középkor, higgadt barokk és derűs kortárs építészet. Pazár Béla írásából is idézünk.
Elkészült a Lenzsér és Társa Kft. tervei alapján épült Hegyvidéki Kulturális Szalon új épülete, amely elsősorban a XII. kerület lakóit várja változatos kulturális és közösségi programokkal.
93 éves korában Philadelphiában elhunyt Robert Charles Venturi építész 2018. szeptember 18-án, kedden. Fia, Jim Venturi szerint kedvenc Beethoven-zongoraszonátáit hallgatta. Ő volt vele és felesége, Denise Scott Brown, akivel hosszú időn át építészként is együtt dolgozott.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Budakalász Magja – 2018" címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg a Budakalász Kálvária-domb terület hasznosítására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatot 40. életévüket be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű személyek adhatnak be.
A Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit és az Erste alkotta konzorciummal, a két bankcsoport egyenlő arányban, tízéves futamidőre nyújt hitelt a budapesti Etele Plaza fejlesztéséhez.
Miért nedvesedik az alápincézett épület? Miért látszik beázás a tetőtérben? Miért okozott a szél károkat a csarnoképületben? Mik a homlokzati hőszigetelések leggyakoribb garanciális hibái? Mik a tetőszigetelések peres eseteinek tanulságai? Előad: Dr. Tóth Elek c. egyetemi tanár, Csermely Gábor építésügyi szakértő, Dr. Jámbor Attila egyetemi oktató
Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2 500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz.
Épületséták, tárlatok, előadások és koncertek is várják a Kulturális Örökség Napjai látogatóit a hétvégén országszerte.
Az Ars Sacra Fesztivál (2018. szeptember 15-23.) első napja a Nyitott Templomok Napja, amikor a templomok a szokásos istentiszteleten túl megnyitják kapuikat az érdeklődök előtt.
Ez alkalomból a megyei építész kamara szervezésében Miskolc történeti belvárosának számos temploma közül nyolcat tekinthetünk meg egy séta keretében.
Lemaradt a tavaszi Öko-logikus konferenciasorozatunkról? Online megtekintheti, akár kreditpontért is. Elérhető a Nyílászárók és energiamérleg című Építész Tervezői Nap anyaga is kreditpontos online képzés keretében.
Átadták Budapesten a felújított Láng Művelődési Központot, az épület megőrizte retro hangulatát, de funkcióiban a 21. század igényeihez igazították – hangzott el a megnyitón.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap 2025. március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap 2025. április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap 2025. május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap 2025. szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap 2025. október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap 2025. november 13-án