Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év háza pályázatra
Mintegy 11.000 négyzetméter barlangrendszert összekapcsolva, a világon egyedülálló módon, mészkőből, a föld felszíne alatt épülhet fel a hatalmas fürdőlétesítmény Diósdon.
Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztések kormánybiztosa szerint a szerdán átadott Duna Aréna esetében is fennáll, hogy az első látványtervek, - melyek ez esetben ingyen készültek - mindig különböznek az elkészült épülettől.
Megvalósult Steve Jobs egyik legnagyobb álma: nyáron teljesen kész lesz a cég második székhelye, amit korábban Campus 2 néven emlegetett a cég. Az űrhajót mintázó, üvegfalú óriásépület végleges neve Apple Park lett. A dolgozók már áprilisban elkezdhetnek beköltözni a szuperdrága komplexumba.
A legutóbb tervezett 100 milliárd helyett 190 milliárd forintba fog kerülni az új Puskás Ferenc stadion – jelentette be Lázár János, a 79. Kormányinfón. "A hivatalos költségbecslés 180,02 milliárd forint volt, a legkedvezőbb ajánlat ennél 5,8 százalékkal volt magasabb" - pontosított a KKBK
Az idén 20. születésnapját ünneplő TriGranit egy újabb jelentős ingatlanfejlesztéssel teszi le névjegyét a magyar piacon, elkezdődik a 37 ezer négyzetmétert kínáló Millennium Gardens irodaház építése.
Legoland Discovery Center Nyíregyházán, Aranybánya témapark és egy üveghíd – többek között ezek jöhetnek a kiemelt turisztikai jelentőségűvé nyilvánított Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térségen.
A Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt több százezer magyarnak, a gulág és a GUPVI táborok magyar áldozatainak állít emléket az az emlékmű, amelyet vasárnap lepleznek le Budapesten, a Ferencvárosi pályaudvarnál.
Csodálkozunk, hogy a MIPIM zsűrije beválasztotta a Liget projektet a legjobbak közé, figyelmen kívül hagyva, hogy a Párizsi klímaegyezmény, illetve a klímaváltozáshoz alkalmazkodás, az ingatlanszakmával szemben is elvárás.
Meleg klímájú országokban is szükség van irodaházakra, de a folyamatos hűtést egy tipikus irodaépület esetében igencsak tetemes költséget jelent. Egy új koncepció föld alá nyomná az irodákat, ezzel természetes módon biztosítva az elviselhetőbb hőmérsékletet.
Tervpályázatot írt ki a ferencvárosi önkormányzat a József Attila-lakótelep megújítására.
...Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg...
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tette le a Makovecz Imre tervei alapján jövő tavaszra elkészülő új makói könyvtár alapkövét.
Építési jog 2025 – Tervezés és beruházás a 2025-től hatályos TÉKA és az egyéb új jogszabályok alapján, január 29.
XXII. Nemzetközi Építészkongresszus – Téma: Társadalom és transzparencia az építészetben, március 7.
Újra divatban a könnyűszerkezetek: trendek és problémák – Építész Tervezői Nap március 20-án
Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás – Építész Tervezői Nap április 24-én
Felújítások értéknövelő képessége: hogyan feleltessünk meg régi szerkezeteket a jövő kihívásainak? – Építész Tervezői Nap május 22-én
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 18-án
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án