hír épületek tervek cikk Horthy-villa Szántód

Gigaberuházás kezdődik a Horthy-villa helyén


sebesp | 2017.10.25
A szántódi épületet már elbontották, luxuslakópark lesz a helyén – adta hírül a 24.hu

A Balaton déli partjának egyik legértékesebb ingatlanja, a korábbi Horthy-villa Szántódon található. A területet évekig hirdették eladásra sikertelenül. Négy éve 1,3 milliárd forintért próbálták értékesíteni, de egészen eddig az évig nem találtak rá vevőt, elsősorban a korábbi feltételezett vagy valós műemléki védettség miatt.

A terület tulajdonosa korábban a CIB-csoport volt, amelyet Vizvári Attila, Szántód polgármestere szerint félrevezettek, hiszen a terület nem áll műemléki védettség alatt. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy a védettség hogyan került le az ingatlanról, és pontosan azt sem, hogy mikor. Ő mindenesetre úgy emlékszik, már régebben, évekkel ezelőtt.

Hogy pontosan mikor került le a védelem a korábbi Horthy-villáról, azt nem könnyű megtudni, miután idén a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot a nagy felháborodás ellenére megszüntették, és a Miniszterelnökség vitte tovább az örökségvédelmi feladatokat.

Kiss Pál, Szántód jegyzője szerint a terület műemlékvédelem alatt soha nem állt, csak helyi védelem alatt, azt viszont 2012-ben a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeletben megszüntették.

A közhiteles örökségvédelmi hatósági nyilvántartás szerint a szántódi Horthy-villa épülete nem áll egyedi műemléki védelem alatt, azonban az ingatlan szerepel a nyilvántartásban, mint ex-lege műemléki környezet, és általánosan védett régészeti lelőhely – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

A Horthy-villa helyén tervezett beruházás építtetője az idén év elején bejegyzett Dreamland Holding Zrt. A bontást végző Grabarics Kft. augusztus elején kezdte meg a 20-as években épült volt Horthy-villa, majd Panoráma Üdülő épületének és egyéb kiszolgáló létesítmények bontási munkálatait. Az 54 ezer négyzetméteres ingatlan korábban üdülőközpontként és kempingként szolgált. A birtok közvetlenül a tó partján helyezkedik el, a Kádár-rendszerben akár 200 sátor és 100 lakókocsi is használta egyidejűleg.

Az 5,4 hektáros területre a Balaland fantázianevű luxuslakópark felhúzását tervezik. A lakóingatlanok mellett szálloda és kisebb villák is épülnek. A Balaland honlapján 2019 második félévére ígérik a komplexum átadását. A húszas években épült Horthy villa sokáig Panoráma néven, gyermeküdülőként üzemelt.


Forrás: 24.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások