Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégháza nyerte el az Év háza 2012 díjat; míg a Horváth András által tervezett zengővárkonyi családi ház a Magyar Építész Kamara, Basa Péter és Reisz Ádám balatonszéplaki villája pedig a Magyar Építőművészek Szövetségének különdíjában részesült.
A FUGA programjai az Építészet Világnapja (2012. október 1.) alkalmából
Programok a Magyar Építészek Házában
„Miért, eddig még nem volt meg neki?” –kérdezhetnénk hír hallatán…
Sokan a világ legrondább épületei között tartották számon a phenjani Ryugyong Hotel épületét. A 330 méter magas felhőkarcolót, 1987-ben kezdték el építeni, de a mai napig nem készült el, hiszen 1992-ben a gazdasági vegetáció miatt 16 évre félbehagyták. 2008-ban viszont az épületen ismét megindultak a munkálatok.
Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, építészeti és fenntarthatósági szempontból is egyedülálló épület, a The Crystal, azaz Kristály. A világ egyik „legzöldebb” építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház.
Európa legjobb középületének választották a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székházát, a díjat hétfő éjjel vette át Londonban az ingatlant fejlesztő WING Zrt. képviselője.
A 2012. október 2-án megnyíló kiállítás a Maribor Európa Kulturális Fővárosa 2012 eseménysorozat részeként kerül megrendezésre, és Bujnovszky Tamás kiváló épületfotóin keresztül a magyar és angol nyelven 2013-ban megjelenő könyvben szereplő összesen huszonegy épületből tízet mutat be.
A mérnöki és szerkezeti megoldások tekintetében második helyezett lett a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) hallgatóinak aktívháza a madridi Solar Decathlon versenyen.
A Margit híd rekonstrukciója kapta az idén az Európai Acélszerkezeti Szövetség acélszerkezeti nívódíját a hídfelújítások kategóriájában. A gyalogos- és kerékpároshidak között pedig egy másik magyar híd, a szolnoki Tiszavirág híd is versenyben volt.
A ma megnyíló új iszlám művészeti kiállítótér a legnagyobb beavatkozás a Louvre épületegyüttesén I. M. Pei piramisának 1988-as megnyitása óta.
Az ENSZ-Habitat által szervezett konferencián 152 ország képviseltette magát 2012. szeptember 1-je és 7-e között Olaszországban, Nápolyban.