Szakemberek szerint a kormány által 2015-ben bevezetett intézkedés jelentősen javíthat a családok lakhatási körülményein. De a CSOK-lakásokat fel is kell építeni, és a családoknak még mindig nagy fejtörést okoz, hogy pontosan hol, mekkora alapterületű, milyen elosztású, és milyen minőségű ingatlanra futhatja a10+10 millió forintos támogatásból.
Az észak-olasz tóvidék buja növényzetében búvik meg ez a szokatlan bunkerszerű épület, egy család otthona.
A Dzsungelház, tetejébe süllyesztett medencéjével Sao Paulo part menti buja növényvilágában bújik meg.
Hét hónapos felújítást követően a Velux Cégcsoport átadta legújabb, bemutató jelleggel készült épületét, a brüsszeli RenovActive házat. A kezdeményezés célja, hogy az aktívház-koncepcióból kiindulva egyensúlyt teremtsen a komfortérzet és az energiahatékonyság között – mindezt megfizethető keretek között.
Meghosszabbította az Év Homlokzata 2016 pályázat nevezési határidejét a kiíró Baumit Kft.
Ellentétes, de nyitott a párbeszédre: ilyen Városi Gábor festőművész kétlakásos háza a budai domboldalon. Az utcai oldalról erődítmény, amelyet zárt PREFALZ homlokzat véd, a kert és a budapesti panoráma felé azonban nyitott, a természetet magába ölelő.
Az összes lakó kiköltöztetése nélkül nem lehet biztonságosan visszabontani a tízemeletes panelházak felső öt emeletét – reagált Lázár János miniszter ötletére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Koji László felhívta a figyelmet arra, hogy olyan épületekről is beszélünk, amelyeket az állam felújíttatott.
Az Aegon madridi székházába lépve, hiába is keressük a hagyományos irodákat, a térelválasztó falakat. A 600 négyzetméteres, egy terű irodában nincs egyetlen térelválasztó elem sem, de kékben ragyogó kör alakú üvegburákkal elvétve itt-ott találkozunk, mintha egy sci-fi helyszínén járnánk.
A Weinviertel régióban fekvő, főként borászattal foglalkozó Auersthal külső részén, a szomszédos épületek közé beszorítva maradt fenn egy a térségben tipikus csűrépület, sajnos elég rossz állapotban. A Döllinger-Cao családnak le kellett bontatnia, majd egy a szülői házhoz csatlakozó új otthont kellett felépítenie.
A Perdu elnevezésű kétszintes ökoházat a Huntsmeres stúdió építésze, James Bell tervezte. A kör alakú otthon a környezetbarát technológiák széles alkalmazásának köszönhetően zéró-fogyasztású, a működéséhez szükséges elektromos áramot a ház megújuló energiákból fedezi
A megrendelőknek az volt az igénye, hogy a mogyoróültetvény mellé építendő új házukat nyaralónak is tudja használni a család, mivel nem akarnak elutazni valahová csak azért, mert épp szabadságon vannak.
A spanyolországi Granadában, Földközi-tengerre néző kilátással valósult meg ez a fura lakás. A sziklafalból csak a ház teteje látszik ki, minden mást a szikla mélye rejt.
Két félnapos konferencia online részvétellel – Új épületenergetikai követelmények. Állami beruházási törvény >> – Építési jogi konferencia 2023 >>
Vízhatlan vagy vízzáró – lapostetők, mélyépítési szigetelések – Építész Tervezői Nap október 12-én (MÉK 2 pont) >>
Az OTSZ és a TvMI-k beválásvizsgálata – Építész Tervezői Nap november 14-én (MÉK 2 pont) >>