"A város tehát nem gyúrható anyag, amit tetszésünk szerint alakíthatunk, hanem élő szervezet, aminek titkait ki kell fürkésznünk, mielőtt sorsába avatkozunk." GP
Hat-nyolc hét alatt felépíthetőek azok a házak, melyekhez előregyártott készletekkel segíti hozzá egy holland város az első lakásuk megvásárlására készülőket.
Megjelent a Kormány 1246/2013. (IV. 30.) Korm. határozata meghatározza az energetikai követelményeket, és felhívja a belügyminisztert a 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet módosítására. A melléklet tartalmazza a 2018 január 1-től (középületekre 2015 jan. 1-től) alkalmazandó U értékeket és energetikai előírásokat!
Példaértékű építőipari innovációs fejlesztés befejezését ünnepelték a projekt résztvevői 2013. május 10-én a Szentendrei Ipari Parkban. A most átadott épületet létrehozói a hazai energiatudatos építés bemutató helyévé szeretnék tenni.
Annak ellenére, hogy jelenleg Dubai is pénzügyi gondokkal küzd, a ez egyik legnagyobb projekt, a központi centrum létrehozása folytatódik.
Az összeomlott bangladesi gyár építésze bevásárlóközpontot tervezett, nem gondolta, hogy ipari berendezésekkel töltik majd fel az épületet. Az épület "azt mondta: nem bírom tovább” – mondja a tervező.
A világ egyik legnagyobb projektje, természetesen az "olajfáraóktól". S hol máshol, ha nem Dubai-ban. Közel egymillió ember befogadására lenne alkalmas, s a koreszmét követve természetesen önfenntartó módon, természetes energiaforrással.
Szingapúrban a határidőket betartva megépült, s díjazták is azt a nem szokványos zöld felhőkarcolót, amelynek egyik legnagyobb érdekessége, hogy valódi őserdőre emlékeztető, kúszónövény jellegű tetőerdő található benne. A Park Royalban épült felhőkarcolóban 15 000 négyzetméternyi függőkert található.
A jövő kísérleti épülete lehet a Jane Fonda nevével fémjelzett projekt, melynek lényege, hogy lakóinak saját maguknak kell megtermelni a háztartásuk működéséhez szükséges energiát.
A május 29. és június 20. között az idén már harmadik éve megvalósuló Magyar Szobrászok, Szobrok, Épületszobrászat Ünnepe rendezvénysorozat hívó szava: együtt.
Harmadik adás: DunaTV 2013.05.08.
Huszonhét, 50 millió euró feletti értékű nagyberuházás előkészítésén dolgozik a fővárosi önkormányzat, ezekhez a 2014 és 2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban pályáznának forrásokra – jelentette be a főpolgármester hétfőn Budapesten egy sajtótájékoztatón.
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án