„A Jedlik” – Hetven év iskolaépítészete

A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium [01-02] egyike azoknak az iskoláknak, amelyek jól tükrözik a magyar közoktatás és iskolaépítészet hetvenéves változásait. Az iskola épületének története messze túlmutat egy felújítás vagy bővítés történetén. Létrejöttét az 1945 utáni oktatáspolitikai fordulat hívta életre, mai formáját pedig a 21. századi oktatás új igényei alakították ki. Az iskolaépítészet mindig a mindenkori oktatáspolitika építészeti lenyomata.

A két világháború között az ország célja még az volt, hogy minden gyermek járhasson elemi iskolába. Ezt szolgálta Klebelsberg Kunó kultúrpolitikája (1921–1931), amelynek egyik vezérgondolata a magyar nép műveltségi színvonalának emelése volt. Ennek érdekében tömeges iskolaépítési program indult egységes típustervekkel, korszerű tantermekkel és hosszú távra szánt épületekkel. A hangsúly a tantermeken volt. Az iskola napirendje egyszerű volt: a gyermek megérkezett, tanult, hazament. Az épület is ezt tükrözte: tantermek, tanítói lakás, udvar. A közösségi funkció még alig jelent meg. Három esztendő alatt ötezer népiskolai tanterem és tanítólakás épült Magyarországon. A legmodernebb típustervek felhasználásával, téglafalakkal épült, vörösfenyő padlózattal, hatalmas ablakokkal és palatetővel ellátott épületek voltak ezek. (Tanyákon, ahol a házak 50%-ának a fala vályogból, teteje pedig nádból készült.) Az iskolákhoz háromszobás tanítói lakás és téglából épített udvari melléképületek csatlakoztak. A miniszter elképzelése szerint a nyolcosztályos népiskolát fokozatosan, lépésről lépésre kellene meghonosítani. A polgári iskola továbbra is a kispolgárság iskolája maradt. A polgári iskola képzési ideje a fiú- és leánypolgárikban egyformán négy esztendő volt.

Csepel fejlődésének története egy váratlan eseménnyel vett új irányt. Egy ferencvárosi lőszergyár robbanásos üzemi balesete miatt a veszélyes gyártást a városon kívülre kellett telepíteni. A Weiss testvérek [03] választása 1892-ben a Csepel melletti János-legelőre esett. Csepelen kezdődik a tölténygyártás kb. 30-40 férfi és 100-110 nő foglalkoztatásával. A gyár fejlődésével párhuzamosan Csepel népessége néhány évtized alatt robbanásszerűen növekedett. A Weiss család és a község vezetése között szoros együttműködés alakult ki: lakótelepek, óvodák, tanodák, szociális intézmények és közösségi létesítmények épültek. Az első világháború idejére a Weiss Manfréd Művek az ország egyik legjelentősebb hadiipari központjává vált, majd az államosítást követően is meghatározó ipari szerepet töltött be. Csepel ipari-városi jellegű településsé fejlődött, népessége az 1940-es évekre már több tízezer fő volt, ennek ellenére továbbra sem rendelkezett önálló középiskolával. A nyolcosztályos elemi iskolán kívül mindössze egy polgári iskolája volt. A község belső közlekedése nem volt kiépítve, a HÉV állomást csak 40-50 perces gyaloglással tudták elérni. Így a továbbtanulni vágyó fiataloknak nemcsak Budapest távolságát, hanem a helyi gimnázium hiányát is le kellett küzdeniük. A második világháború végére azonban a település helyzete alapvetően megváltozott. A gyorsan növekvő ipari központ korábbi iskolarendszere már nem tudta kielégíteni a helyi igényeket. A csepeli Nemzeti Bizottság kiállt egy gimnázium felállításáért. Ebből a felismerésből született meg a követelés:

„Csepel – az ország egyik legnagyobb munkástelepülése – kapjon önálló gimnáziumot!”

Széles összefogás alakult ki a helyi oktatás megindulásáért. Kérésüket támogatták a Csepelen működő Kommunista, Szoc. dem. és Független Kisgazda pártok is. Közös elhatározásuk volt, hogy a gimnáziumot a bencés rend vezesse, ezért a csepeliek megkeresték a pannonhalmi főapátot. [04] A községi Gimnázium létrejött, első tanévét 1945. szeptember 9-én nyitották meg. A csepeli gimnázium első éveiben a bencés tanárok nemcsak az oktatás megszervezésében vállaltak szerepet, hanem egy olyan intézményi kultúra alapjait is megteremtették, amelynek emléke jóval túlélte a szerzetesrend néhány éves jelenlétét. Az államosítást követően megszűnt az egyházi fenntartás, de a mai öregdiákok emlékezetében élő „A Jedlik” elnevezés kialakulásában ennek a korai intézményi kultúrának is meghatározó szerepe lehetett.

A két világháború közötti iskolaépítési program Hóman Bálint minisztersége (1932–1942) ideje alatt is folytatódott, bár az oktatáspolitika hangsúlyai részben áthelyeződtek a nemzeti nevelés és a tehetséggondozás felé. Míg Klebelsberg elsősorban a népoktatás kiterjesztésére és a keresztény középosztály felemelésére helyezte a hangsúlyt, Hóman nagyobb figyelmet fordított a tehetséges, szegény sorsú gyermekek továbbtanulására. Az iskolát továbbra is a társadalom és a nemzeti tudat formálásának meghatározó intézményeként értelmezte. A korszerű iskolarendszer több eleme – a nyolcosztályos általános iskola, a négyosztályos középiskola, a szakoktatás fejlesztése és az állami tanfelügyeleti rendszer – ebben az időszakban már elvi szinten már megfogalmazódott, de megvalósítására még nem került sor.

A háború után nemcsak több iskolára, hanem más iskolarendszerre is szükség volt. Az állami iskolareform valósággá tette azt a gondolatot, hogy Magyarország jövője a műveltségi szint emelésén múlik, ezt Klebelsberg és Hóman oktatáspolitikája már a két világháború között felismerte. A megvalósítás feltételei azonban ekkor még nem álltak rendelkezésre. Más iskolarendszer kellett. Az új politikai rendszer nemcsak átvette ezt a feladatot, hanem országos állami programmá tette. A népiskolából hat elemi helyett egységes nyolcosztályos általános iskola jött létre. Ez egyik napról a másikra több tantermet, több tanárt, több középiskolát igényelt.  A háború után már nemcsak tanítani, oktatni akartak. A tanítás befejezése után sem ürült ki az épület: helyet kellett biztosítani a délutáni tanulásnak, a szakköröknek, a sportnak és a közösségi programoknak. Az iskola egész nap működő intézménnyé vált, amelyhez új térszervezésre volt szükség. Országos iskolaépítési program indult, amelynek egyik jellegzetes példája lett a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium..

Az új oktatási feladatokra az építészeknek is új választ kellett adniuk. Felismerték, hogy az iskolaépület helyiségei, térszervezése és környezete közvetlenül befolyásolja a tanulást, a közösségi életet és a személyiség fejlődését. A korszak szakirodalma szerint a jól megtervezett iskola világos, egészséges, áttekinthető, és olyan környezetet teremt, amely természetesebbé teszi az oktatást. A különböző életkorok eltérő térigénye, a műhelyek és laboratóriumok szerepe, valamint a közösségi terek jelentősége már ekkor megjelent az iskolaépítészeti gondolkodásban. Nem véletlen, hogy az ötvenes évek nagyszabású iskolaépítési programjai – köztük a Jedlik Ányos Gimnázium épülete is – már nem csupán tantermeket, hanem a korszak elképzelései szerinti teljes nevelési környezetet kívánták megteremteni. Típustervek születtek azért, hogy minél több jól működő, gazdaságosan építhető és bővíthető iskola épülhessen. Az 1949-es szakmai összefoglaló szerint az alapelvek a következők voltak:

• egyszerű, puritán építészeti megfogalmazás;
• világos alaprajzi rendszer;
• jó megvilágítás és szellőzés;
• korszerű higiéniai feltételek;
• tartós szerkezetek;
• típustervek alkalmazása;
• későbbi bővíthetőség biztosítása.

A hangsúly a funkción, a gazdaságosságon és a hosszú távú használhatóságon volt az egyedi építészeti gesztusokkal szemben.

1948–1952 – Az államosított gimnázium új otthona

A Jedlik Ányos Gimnázium történetében az 1948 és 1952 közötti néhány év alapvető fordulatot jelentett. Az 1946-ban közös kezdeményezésre létrejött bencés gimnáziumot az ország valamennyi egyházi iskolájával együtt 1948-ban államosították. Ezzel párhuzamosan a Weiss Manfréd Műveket is állami tulajdonba vették.

1950 január 1-jén létrejött Nagy-Budapest, Csepel Budapest XXI. kerülete lett, a gyár pedig Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven működött tovább. Az iskolarendszer átalakításával párhuzamosan megszületett az országos iskolaépítési program, és létrejöttek az új iskolaépületek típustervei. Ebben a politikai és gazdasági környezetben született meg a döntés egy korszerű, tizenhat tantermes gimnázium felépítéséről Csepelen.

Az 1952-re kialakult politikai helyzetben az új iskola átadása már túlmutatott egy oktatási beruházáson. Az épületet Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára avatták fel, a hivatalos megfogalmazás szerint „a Vörös Csepel fiainak”. Az új épület nem a Jedlik Ányos Gimnázium számára készült, hanem az országos iskolaépítési program reprezentatív csepeli beruházásaként. Az államosított gimnázium ennek az épületnek lett a használója, miközben felszerelését a közoktatásügyi tárca is kiemelten támogatta, ismerve helyzetét.

Az átadóünnepség beszédei jól tükrözik a korszak politikai szemléletét. A hivatalos felszólalások az épületet a párt és a kormány eredményeként mutatták be, hangsúlyozva az ötéves tervet, valamint a Szovjet Hadsereg, Sztálin, az MDP és Rákosi Mátyás szerepét. Ugyanakkor a közoktatásügyi minisztérium képviselője részletesen ismertette az új iskola korszerű oktatási feltételeit is: a tizenhat tantermet, a szaktantermeket, a tornatermet, a szertárakat és a közösségi helyiségeket, amelyek hosszú időre meghatározták a gimnázium működésének feltételeit. Az átadóünnepség politikai és szakmai üzenetét jól tükrözi a Világosság korabeli tudósítása [05], amelynek szó szerinti kivonata a jegyzetekben olvasható.

A Jedlik Ányos Gimnázium 1952-ben átadott épülete egyszerre eredménye az országos iskolaépítési programnak, Csepel ipari fejlődésének és a korszak politikai szemléletének. Az épület kialakításában jól felismerhetők azok az építészeti elvek, amelyeket az 1949-ben meghirdetett országos iskolaépítési program fogalmazott meg.

Az épület kialakításában jól felismerhetők az ötvenes évek alapelvei:

• hosszú, áttekinthető tantermi szárny;
• ismétlődő tantermi raszter;
• egyszerű homlokzat;
• gazdaságos szerkezet;
• könnyen fenntartható kialakítás.

Az egyszerű építészeti megfogalmazást ugyanakkor a korszakra jellemző szakipari igényesség egészítette ki. A kovácsoltvas korlátok, a kőlépcsők és más részletek a kor kiváló mestereinek munkáját őrzik. Ezek az elemek ma az épület történeti hitelességének fontos részei. A visszafogott homlokzat egyetlen hangsúlyos díszítőelemei a főbejárat fölött elhelyezett reliefek voltak. Nem építészeti díszítőelemnek készültek, hanem az iskola társadalmi küldetéséről alkotott korabeli politikai felfogást jelenítették meg. Ma ezért nemcsak művészeti alkotásokként, hanem történeti dokumentumokként is értelmezhetők

Ezek túlmutatnak az iskola funkcionális kialakításán: az ötvenes évek társadalmi eszményeit, az állami kultúrpolitikájának megfelelően a tanulás, a közösségi munka és az új társadalom építésének eszményét jelenítik meg. Ma ezek a domborművek a korszak szemléletének történeti dokumentumai lehetnének.

A reliefek sorsa önmagában is egy történet. Jól mutatja, hogyan változott meg az épület identitása hetven év alatt. 1952-ben a főbejárat fölé kerültek, mert a korszak építészeti és ideológiai programjának részét képezték. 2023-ban a főbejárat megszűnt, a reliefeket szakszerűen lebontották és megőrzésre félretették. Az új homlokzatra nem kerültek vissza, mert annak építészeti karaktere már más elvek szerint alakult ki. Jelenlegi sorsuk nem ismert.

Az 1952-es és a 2023-as homlokzat két eltérő építészeti szemléletet képvisel. Az eredeti épület karakterét a középrizalit, a főbejárat fölötti reliefek és a hangsúlyos főlépcső határozta meg. A mai homlokzat identitását ezzel szemben a teljes magasságú üvegfelület, a visszafogott ritmusú fehér homlokzat és a „Jedlik Ányos Gimnázium” felirat adja. Nem az eredeti homlokzat helyreállítása történt meg, hanem ugyanazon épület számára született új homlokzati karakter.

A típustervek mérlege

1968-ban az ÉVM kezdeményezésére pedagógusok, építészek és minisztériumi szakemberek közös kutatásba kezdtek, hogy értékeljék az előző két évtized iskolaépítési gyakorlatát. Jeney Lajos [06] a vita alapkérdését így fogalmazta meg:

 „Mit tanultunk az elmúlt húsz év iskolaépítéséből, és milyen iskolára lesz szükség a jövőben?”

A kutatás következtetése

A válasz meglehetősen kritikus volt. A tanulmány szerint 1945 és 1968 között az iskolaépítés elsődleges célja a mennyiségi hiány pótlása volt. A típustervek és az iparosított építés lehetővé tették az országos iskolahálózat gyors kiépítését, ugyanakkor az iskolaépítés fokozatosan lemaradt a pedagógia fejlődése mögött. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az oktatáspolitika, a pedagógia, a pszichológia, az építészet és a várostervezés nem kezelhető egymástól független területként.

Új szemlélet

A jövő iskolájának már nem a rögzített tantermi rendszerre, hanem a rugalmasságra kellett épülnie. A tanulmány a flexibilitást több szinten értelmezte: a belső terek alakíthatóságában, a helyiségek többcélú használatában, az épület későbbi bővíthetőségében, sőt – a korszak technológiai optimizmusát tükrözve – még az áttelepíthetőség gondolatában is. Az iskolaépítés ettől kezdve egyre inkább összetett tervezési feladattá vált, amelyben a pedagógiai célok határozzák meg az építészeti formát.

Az iskola mint a városi közösség katalizátora

A 21. század iskolaépítészete már nem elsősorban az osztálytermek számáról vagy méretéről szól, hanem arról, hogyan tudja az épített környezet támogatni az együttműködést, a kreativitást és a különböző tanulási formákat. A hagyományos folyosó–tanterem rendszer mellett megjelennek a közös tanulóterek, a kisebb csoportszobák, az informális találkozási helyek, és azok az átmeneti terek, amelyek egyszerre szolgálják a tanulást és a közösségi életet. Az iskola egyre inkább kilép saját falai közül: nyitott intézménnyé válik, amely kapcsolatot teremt a várossal és környezetével. A korszerű iskola így már nem csak oktatási épület, hanem a városi közösség fejlődésének egyik katalizátora.

A szemléletváltás hazai megfogalmazásában meghatározó szerepe volt Kapy Jenő [07] építész munkásságának, aki a 20. század második felétől a pedagógia és az építészet kapcsolatát vizsgálta. Gondolatai a 21. század elején már a kommunikációra, a rugalmas tanulási környezetre és a közösségi terek szerepére helyezték a hangsúlyt. A Jedlik Ányos Gimnázium bővítésének tervezői, a RMG Atelier három fiatal tervezője [07] ebben a szakmai közegben dolgozott, így a megvalósult épület több ponton is rokonítható azzal a szemlélettel, amelyet Kapy munkássága képviselt. Az iskola már nem funkciók együttese, hanem kapcsolatok rendszere. Ebben a szemléletben a tanulás már nem kizárólag a tanteremben történik: a közösségi terek, a spontán találkozások és az épületen belüli átmeneti zónák ugyanúgy a tanulási folyamat részévé válnak, mint a hagyományos osztálytermek. A korszerű iskola a kapcsolatok, az együttműködés és a különböző tanulási helyzetek integrált rendszerét hozza létre.

A 21. század iskolája már nem a tanteremben kezdődik

A 20. század iskolájának szervezőeleme az osztályterem és a folyosó volt. Az építészek feladata egyértelmű volt: a rend kialakítása. A rendet a geometria fejezi ki: tengelyek, hosszú közlekedők, egymás után sorakozó tantermek. A tér irányított, a funkciók pontosan kijelöltek voltak.

A 21. század iskolájának szervezőeleme ezzel szemben a központi közösségi tér. A TÉR nem pusztán közlekedő, hanem olyan hely, ahol meg lehet állni, beszélgetni, együtt dolgozni vagy egyszerűen jelen lenni. A tér maga is a tanulási környezet részévé válik. A TÉR használata már nem előre meghatározott, hanem a benne zajló tevékenységek alakítják. A közösségi élet, a spontán találkozások és a különböző tanulási helyzetek adják meg valódi funkcióját. A tanítás továbbra is az osztálytermekben zajlik, de a tanulás már kilép azok falai közül.  Az iskola ezért már nem csak a  tantermek együttese, hanem a különböző tanulási és közösségi helyzetek rendszere.

Az építészek válasza: központba szervezett, többfunkciós agora. A nagy belmagasságú térhez galériák, nyitott közlekedők és különböző közösségi funkciók kapcsolódnak. A könyvtár, a kápolna, a nyelvi központ, az előadóterem és a sportcsarnok nem elszigetelt helyiségek, hanem ugyanannak a közösségi térnek különböző rétegei.

A Jedlik rekonstrukciójának legnagyobb értéke éppen az, hogy nem bontotta le/el az építészeti örökséget, tovább építette annak ma is használható térszerkezeti logikáját. Az 1952-es Jedlik egy jól működő oktatási gépezet volt. A tantermek, a folyosók, a tornaterem, a szertárak és a közösségi helyiségek a korszak pedagógiai rendjét szolgálták: világos funkciók, jól elkülönített terek, fegyelmezett közlekedés és szervezett iskolai élet. A koncepciótervezők felismerték, hogy az eredeti iskola logikája ma is működőképes:

• megtartották az utcai épületszárnyat;
• megőrizték a lineáris tantermi rendszert;
• az új funkciókat az udvari oldalon kialakított bővítményben helyezték el.

Az 1952-es iskola jó alapnak bizonyult, továbbra is a campus gerince maradt. Nem kellett lecserélni, hanem továbbgondolni. A 2023-as bővítés nem új iskolát hozott létre, hanem ugyanazt az építészeti keretet töltötte meg egy 21. századi pedagógiai szemlélettel.

Ma közel hétszáz diák, hetven pedagógus és egy mintegy 1 200 fő befogadására alkalmas központi aula használja ugyanazt az építészeti alapstruktúrát. Ez jól mutatja, hogy az oktatás intézményi keretei folyamatosan alkalmazkodnak a társadalom változásaihoz, miközben az épület alapfeladata – a tanulás és a közösség szolgálata – változatlan marad.  

Miként jelent meg ez a 21. századi bővítésben? 

A koncepciótervezők egy nagy „tanulási agorával” [08] bővítették a gimnáziumot. A cél nem egy új épületszárny létrehozása volt, hanem egy olyan központi tér kialakítása, amely a tanórák mellett projektmunkák, közösségi rendezvények, kisebb és nagyobb előadások, valamint informális találkozások helyszíne is lehet. A hagyományos tanterem–folyosó rendszer így egy új, sokféleképpen használható közösségi térrel egészült ki.

Ennek az új térnek az építészeti megfogalmazása is eltért a hagyományos iskolaépítészettől. A tanulók és/vagy közösségeik ilyen aktivitásaira már nem elegendő a hagyományos tanterem, a derékszögű falakkal határolt tér.  Az íves vonalvezetés, a különböző belmagasságok, a galériák és az organikus téralakítás nem előre meghatározott használatot írnak elő, hanem sokféle használati módot tesznek lehetővé. A parametrikus acél-üveg tetőszerkezet egyszerre biztosítja a nagy fesztáv lefedését, a természetes megvilágítást és a központi tér karakterét.

A TÉR a 21. századi kupolával teljes. Egy organikus, amorf tér létrehozása és lefedése nem is olyan egyszerű. Anthony Gall építész mesélte el nekem, miként lehet megtalálni a fedelét az ilyen térnek. A nagy belmagasságú központi tér lefedése nem pusztán statikai feladat volt. Ennek a parametrikusan szerkesztett acél-üveg héjnak kell egyszerre biztosítani a természetes megvilágítást, a tér egységét és a központi aula vizuális áttekinthetőségét, karakterét. A szerkezet ezért nem elrejtett, hanem az építészeti kompozíció meghatározó része. Ez az ívelt héjszerkezet lefedés is napjaink technikájával tervezett és kivitelezett. A tervezők büszkék arra, miként oldották meg.

Az új központi tér azonban nemcsak a tanulás és a közösségi élet helyszíne lett. A galériaszinten egy olyan tér is helyet kapott, amely kilép a mindennapi iskolai funkciók köréből, és az intézmény szellemi-kulturális dimenzióját jeleníti meg: a kápolna. Az organikus nyitott közösségi tér központi eleme a galériára szerkesztett, fa felületű kápolna. Külső megjelenése tudatosan kerüli a hagyományos templomépítészeti formákat. A lebegő, organikus fatömeg önmagában nem jelöli ki rendeltetését; azt a belső térben megjelenő, kívülről is érzékelhető fénykereszt teszi egyértelművé.. Éppen ezért a kápolna kulturális és közéleti olvasatai is elsősorban ehhez a jelhez kapcsolódnak, miközben maga az építészeti tér ennél jóval összetettebb jelentést hordoz.

A kápolna kortárs építészeti megfogalmazásának egyik legérdekesebb eleme a fény alkalmazása. A lineáris LED-világítás az aula egész terében következetesen végigvonul: kijelöli a födém íveit, hangsúlyozza a lebegő tömegeket és kiemeli az organikus térformálást. A kápolnában ugyanez a világítási eszköz már szimbolikus jelentést is kap. A függőleges és vízszintes fényvonal keresztté áll össze, így a világítás egyszerre válik a belsőépítészeti kompozíció és a szakrális jelentés hordozójává. A kereszt tehát nem idegen elemként kerül a térbe, hanem ugyanabból a formai és technikai eszköztárból születik, amely az egész bővítés arculatát meghatározza. Ez a kápolna egy olyan építészeti jel, amely egyszerre kapcsolódik az iskola alapításának szellemi örökségéhez, Csepel változó történeti identitásához és a 21. századi oktatási környezet új elvárásaihoz. A bencés alapítás idején a hit és a nevelés természetes egységet alkotott, az államszocializmus évtizedei ezt megszakították, míg a mai épület már egy másik szemléletet képvisel: a kápolna nem kötelező intézményi elem, hanem a közösség számára rendelkezésre álló csendes, szabadon választható tér. Így a kápolna egyszerre utal az iskola történeti gyökereire és arra a 21. századi szemléletre, amely a közösségi intézményeken belül is helyet ad a személyes elcsendesedésnek és a szabad választásnak.

A kápolna megjelenése szükségszerűen túlmutat az építészeti kérdéseken. Egy állami fenntartású oktatási intézményben elhelyezett vallási tér és annak legfontosabb jelképe, a kereszt, különböző társadalmi és kulturális értelmezéseket hív elő. Egyesek számára az iskola történeti gyökereinek és szellemi örökségének felidézése, mások számára az állam, az oktatás és a vallási szimbólumok kapcsolatáról szóló vita része. Az építészeti megoldás ezért nem önmagában válik jelentéshordozóvá, hanem attól függően, hogy a befogadó milyen történeti, kulturális vagy személyes tapasztalatokkal közelít hozzá.

A tanítási környezetben a tantermek már nem kizárólag a frontális oktatás helyei, hanem rugalmasan használható tanulási terek. A könyvtár nem csupán könyvraktár, hanem tanulótér; a nyelvi termek a kommunikáció és az informatikával támogatott pedagógia helyszínei. A folyosók sem pusztán közlekedők: találkozási pontokká, kisebb tanulóhelyekké és közösségi tartózkodásra alkalmas terekké váltak, amelyeket ülőfülkék és személyes használatra alkalmas zónák egészítenek ki.

Az 1952-es iskolatípus alapvetően önmagába zárt intézményként működött. A főbejárat világos határt jelölt ki az iskola és a város között, az épület használatát pedig elsősorban a tanítás rendje határozta meg.

A 2023-as bővítés nem bontja meg az eredeti iskola szerkezetét, viszont új működési réteggel egészíti ki. A régi épület továbbra is a tanítás szervezett világát képviseli, az új épületrész azonban egészen más térélményt kínál. Már a főbejáraton belépve eltűnik a hagyományos iskolaépületekre jellemző tengelyes érkezés. Nem egy hosszanti tengely fogadja az érkezőt, hanem egy nagy, szabadon áttekinthető központi tér. Az aula egyszerre előcsarnok, találkozóhely, pihenőtér és rendezvénytér. Nem átvezet egyik funkcióból a másikba, hanem önálló rendeltetésű közösségi térként működik. A központi tér az iskola többi részétől részben függetlenül is használható. Ez tudatos építészeti döntés, amely lehetővé teszi, hogy az intézmény tanítási időn kívül is közösségi és kulturális funkciókat lásson el. Ennek eredményeként az iskola két, egymást kiegészítő működési zónára tagolódik:

• egy védett oktatási zónára, ahol a mindennapi tanítás folyik;
• és egy nyitott közösségi zónára, amely rendezvények, előadások, kiállítások vagy kulturális programok számára is alkalmas.

A fény mint téralakító eszköz

Az aula karakterét legalább annyira a fény is alakítja, mint az épített forma. Nappal a felülvilágító üvegtetőn keresztül érkező természetes fény rajzolja át az acélrács szerkezet geometriáját a falakra és a padlóra. A háromszög raszter árnyékai folyamatosan változnak, ezért ugyanaz a tér a napszakokkal együtt új és új karaktert kap. Estére ezt a szerepet a mesterséges világítás veszi át. A mennyezetbe rejtett lineáris LED-vonalak az építészeti kompozíció részei. Követik az íves mennyezet vonalát, kiemelik a galéria lebegő tömegét, és vizuálisan összekapcsolják az aula különböző térszintjeit.

A világítás így nem tárgyakat vagy felületeket hangsúlyozza, hanem magát a tér szerkezetét teszi láthatóvá: az építészeti téralakítás egyik alapvető eszköze.

Égbolt a belső tér fölött

A felülvilágító elsődleges feladata az aula természetes megvilágítása. Korszerű üvegezése csökkenti a káros UV-sugárzás és a nyári felmelegedés hatását, miközben hozzájárul az épület energiatudatos működéséhez.  A tető közepébe metszett üvegfelület feladata itt – e TÉR felett – a megvilágításon túl az épület vizuális megnyitása az ég felé, így a belső tér folyamatos kapcsolatban marad a természeti környezettel. A diák nem zárt csarnokban tartózkodik, hanem olyan térben, amelynek mindig érzékelhető kapcsolata marad a külvilággal. A változó felhőzet, a napszakok fényei és az időjárás finom változásai a belső tér élményének részévé válnak. Nem véletlen, hogy a Metszetben megjelent tanulmány [Metszet 2026.01.01] ezt a szerkezetet „égi boltozatnak” nevezi. A kifejezés jól érzékelteti, hogy a felülvilágító nem pusztán világít, hanem új térérzékelést hoz létre. Az 1952-es iskola tantermeit elsősorban az oldalfalak nagy ablakai világították meg, ma a bővítés központi terének meghatározó fényforrása a felülről érkező természetes megvilágítás. A hangsúly ezzel az egyes tantermekről a közösségi térre helyeződött át.

Színek – nem dekoráció, hanem orientáció

Az 1952-ben épült iskola belső kialakítása a korszak funkcionalista szemléletét követte. A folyosók tartós kőburkolatai és a könnyen tisztán tartható falfelületek elsősorban az intenzív iskolai használatot szolgálták. A színek szerepe ekkor még nem az egyéni térélmény, hanem a higiénia, a gazdaságosság és az egyszerű tájékozódás volt. A mai bővítésben a szín egészen más feladatot kap. A sárga, a kék és a zöld a térhasználatot segíti. A különböző színvilágú közlekedők és közösségi terek segítik a tájékozódást, karaktert adnak az egyes funkcióknak, és oldják a nagy intézmény léptékéből adódó személytelenséget. A szín így nem utólagos dekoráció, hanem ugyanúgy az építészeti koncepció része, mint a fény vagy a térszervezés.

A színek alkalmazása következetes, de nem egységes. Felújítás előtt a folyosók falán, ajtóin elhelyezett feliratok voltak a tájékozódás eszközei.  A felújítás után a padló is a tér egyik fontos információhordozójává vált Az épületben nem egyetlen arculati szín jelenik meg, hanem több, egymástól jól elkülönülő színvilág. A színek a folyosói burkolatokon elsősorban a közlekedőterek karakterét határozzák meg. A mosdóblokkok önálló színvilágot kapnak, ami megkönnyíti azok felismerését és használatát: a sárga színnel jelölt helyiségek a kerekesszékkel használható mosdókat, a kék színű ajtók és belső burkolatok a fiútanulók, a rózsaszínűek pedig a lánytanulók számára kialakított mosdókat jelölik. A színek nem önálló díszítőelemként jelennek meg, hanem mindig egy-egy térhez vagy funkcióhoz kapcsolódnak. Ebben a rendszerben a padlón végigfutó színes sávok első pillantásra grafikai motívumnak tűnnek, valójában azonban térszervező eszközként működnek. Megtörik a hosszú közlekedők egyhangúságát, ritmust adnak a térnek, és finoman kijelölik a megállásra, találkozásra alkalmas helyeket. A szín így nem egyszerűen irányít, hanem láthatóvá teszi a térbeli kapcsolatokat. 1952-ben a szín a karbantartást szolgálta, 2023-ban a használót.

Az egyetemes tervezés határai

Egy épület használhatóságának fontos része az egyetemes tervezés elvének [11] megvalósulása. Az elv megvalósulásának vizsgálatát nem szokás elemezni egy új épület bemutatásakor, pedig az elemzés jól mutatja, mennyire találkozik a tervezői elképzelés a mindennapi használattal. Az épületbejárás során engem is meglepett, hogy az eredetileg következetesen kialakított orientációs rendszer egy ponton megtört. Az egyik sárga, kerekesszékkel használható mosdó ajtaján utólag, A4-es papírlapon: „Tanári WC” felirat jelent meg.  Egy iskolában természetesen erre is szükség van – éppen ezért feltűnő, hogy önálló tanári illemhelyet eredetileg nem terveztek. Az utólagos felirat apró jel, ami arra figyelmeztet, hogy a gondosan megformált rendszer és az intézmény mindennapi működése helyenként nem volt átgondolt a tervezés során. 

A Jedlik bővítése azt bizonyítja, hogy a 21. századi pedagógia építészeti megfogalmazása magas színvonalon valósult meg. A koncepció tervezői – vallomásuk szerint – Kapy Jenő emberközpontú szemléletéből merítkeztek. És ekkor a kérdés az: meddig terjed az „ember” fogalma az emberközpontú építészetben? A közösségi terek, a pedagógiai kapcsolatok, a spontán találkozások és a tanulási környezet kialakítása példaértékű. Ugyancsak a diák, a tanár és a közösség térhasználata kiválóan végiggondolt. Az egyetemes tervezés szemlélete szerint nem elegendő, hogy minden funkció elérhető legyen. A cél az, hogy a különböző használók lehetőség szerint ugyanazon térszervezési logikát kövessék. A Jedlik új főbejáratán keresztül a központi tér, az agora elérése ezt teljesíti. A tantermek épületszárnya az északi oldalon helyezkedik el, a főbejárattal átellenben – kerekesszékkel hosszú rámpán keresztül lehet akadálymentesen eljutni az emelt szintű földszintre. Ezt a megközelítést a mindennapi rutin automatikussá teszi, A lift és a kerekesszékes vizesblokkok biztosítják az épület használhatóságát. Az épület tehát használható, de nem egyetemlegesen. Ugyanis az egyetemes tervezés elve nem csupán a használhatóság biztosítása, hanem az, hogy a különböző emberek ugyanazt az épületet lehetőség szerint azonos térélménnyel használhassák. Ebben a tekintetben a Jedlik példája egyszerre sikeres és továbbgondolásra is ösztönző.

A különböző életkorú, eltérő fizikai adottságú vagy segédeszközzel közlekedő használók szempontjai azonban már kevésbé jelennek meg ugyanilyen természetességgel, ha a rendszeres útvonalukon korlát nélküli hat szürke lapburkolatú lépcsőt (üveg mellvéddel) kell használniuk célpontjuk eléréséhez kapaszkodásra alkalmas korlát nélkül, vagy az emelőlapot kell igénybe venniük. Az egyetemes tervezés akkor válik az építészeti gondolkodás részévé, ha az akadálymentes útvonal nem külön megoldásként jelenik meg, hanem ugyanannak a térkompozíciónak természetes része, amelyet minden használó azonos módon élhet át.

Az épület kiválóan alkalmazkodik a 21. századi pedagógiához, ugyanakkor a belső közlekedés kialakítása inkább egy fiatal, egészséges használót feltételez, mint a használók teljes sokféleségét. Talán éppen ezek a részletek mutatják meg, hogy az egyetemes tervezés nem zárható le a kivitelezési terv elkészültével. A használat során derül ki, hogy az építészeti koncepció mennyire tud alkalmazkodni az emberi élethelyzetek teljes sokféleségéhez.

Egy kiváló épület is tanít. Nemcsak a diákokat, hanem az építészeket is.

A Jedlik azért fontos épület, mert annyira jó, hogy már ezekről a finom kérdésekről is érdemes beszélni. Minden építész a saját tapasztalatain keresztül gondolkodik a térről. A fiatal tervező természetesnek veszi azokat a mozgásformákat és térélményeket, amelyek számára maguktól értetődők. Az egyetemes tervezés elvének egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy a saját élményeken túl olyan élethelyzeteket is előre elképzeljen, amelyeket a tervező maga még nem tapasztalt meg. A használat során felmerülő kérdések jól mutatják, hogy az egyetemes tervezés szemlélete nem írható le műszaki tartalommal, hanem tapasztalati tudást feltételez. Azokat az élethelyzeteket kell előre végiggondolni, amelyeket egy fiatal, egészséges tervező természetes módon még nem él át.  Az építész feladata nem az, hogy minden használati helyzetet előírjon, hanem hogy minél több ember számára lehetőséget adjon ugyanannak a térnek a természetes használatára. Az egyetemes tervezés elvének lényege éppen ez: nem külön megoldásokat keres, hanem közös lehetőségeket teremt. 

Képzőművészek alkotásai a Jedlikben

A szecesszióról írt tanulmányomban az Andrássy-ebédlő példáján mutattam be, hogy az építészet és a társművészetek akkor alkotnak valódi egységet, ha ugyanabból az alkotói gondolatból születnek meg. Lechner építészete, a Zsolnay-kerámia, Róth Miksa üvegművészete és a belsőépítészet nem egymás mellé helyezett művek voltak, hanem egyetlen összművészeti kompozíció részei. A Jedlik Ányos Gimnázium bővítésében is felismerhető ez a törekvés: az állami beruházás tudatosan vonta be a társművészeteket, a képzőművészeti alkotások tematikája következetesen kapcsolódik Jedlik Ányoshoz, a tudományhoz és az iskola szellemiségéhez. Az építészeti kérdés számomra nem a művek értéke, hanem az, hogy az építészeti tér és a benne elhelyezett alkotások mennyiben válnak ugyanannak a kompozíciónak a részeivé.

Ugyanez a kérdés vetődött fel bennem a kápolna keresztútjának elemzésekor is. A hajlított fabordák, a meleg anyaghasználat, a rejtett LED-vonalak és a fényből kirajzolódó kereszt együtt alkotnak egy összművészeti kompozíciót. A 21. századi szakrális építészet letisztult eszköztárával teremt lelki teret. Ebben a kompozícióban a keresztút már nem funkcionális szükségszerűségként, hanem önálló műalkotásként jelenik meg. Ebben az értelemben a belsőépítészet maga válik a szakrális élmény hordozójává. Innen nézve teljesen legitim feltenni azt a kérdést, hogy a figurális keresztút ezt az egységet erősíti-e, vagy egy másik vizuális nyelvet vezet be a térbe. A 21. századi építészet maga is képes szakrális tartalmat hordozni. Ilyenkor a kérdés már nem az, szükséges-e keresztút, hanem az, hogy egy önálló képzőművészeti alkotás miként válik ugyanannak az összművészeti gondolatnak a részévé.

Egy ekkora, állami beruházásként megvalósult iskolaépítés természetes módon vonta be a társművészeteket is. A képzőművészeti alkotások tematikája következetesen kapcsolódik az intézmény szellemiségéhez: Jedlik Ányos személyéhez, a tudományhoz, az iskola történetéhez és Csepel örökségéhez. A kérdés számomra nem a művek minősége, hanem helyük és szerepük az építészeti kompozícióban. Vajon az épület szervező elemeivé váltak-e, vagy inkább önálló alkotásokként kerültek elhelyezésre a már kialakított terekben?

Egyes alkotások – például az agóra nagyméretű mozaikja – még szorosabban kapcsolódhattak volna magához az építészeti térhez akként, hogy annak részei, nem rátett önálló alkotások. A Jedlik Ányos Gimnázium bővítése azt bizonyítja, hogy a 21. században is létrejöhet kiemelkedő iskolaépítészet. Ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy az építészet és a társművészetek valódi egysége nem a művek számán vagy értékén múlik, hanem azon, hogy az építészeti gondolat szerves részeivé váljanak.

A kápolna elemzése után természetesnek tűnik az a gondolat, hogy az épület többi képzőművészeti alkotása is ugyanilyen szervesen kapcsolódjon az építészeti gondolathoz. Innen válik igazán izgalmassá a kérdés: vajon ez minden esetben megvalósult-e?

Mi „A Jedlik”? Nem tudom...

Tizenöt évig Csepel főépítészeként dolgoztam. Ez idő alatt sok emberrel beszélgettem erről az iskoláról. Volt diákokkal, tanárokkal, kollégákkal, építészekkel és olyan csepeliekkel is, akiknek személyes emlékeik sem kötődtek hozzá, mégis természetesen mondták: „A Jedlik.”

Talán ezért lett ez az írás ilyen hosszú. Az évek során sok ember beszélt nekem a Jedlikről. Volt tanárok, volt diákok, építészek, városvezetők, csepeliek. Mindenki ugyanarról az iskoláról beszélt, mégis mindenki egy másik Jedliket ismert. Volt, akinek a bencés évek emléke maradt meg, másnak az 1952-es típusiskola, a Vörös Csepel időszaka, vagy a rendszerváltozás utáni évtizedek, 2019 előtt vagy épp után. Másoknak már csak a mai épület természetes része Csepelnek. Ezek a történetek önmagukban mind igazak, de csak együtt rajzolják ki azt a hetvenéves folyamatot, amelyet ma egyszerűen úgy nevezünk: „A Jedlik.”

Talán ezért lett ez az írás hosszabb egy szokásos épületismertetésnél. A Jedlikről sok szakcikk jelent meg, a legtöbb bemutatta az épületet és ismertette a tervezői elveket, s bennük csupán az agóra–aula fényképei jönnek szembe. Valóban fotogén tér! Engem azonban az a kérdés foglalkoztatott, hogyan válik egy pedagógiai gondolat konkrét építészeti térré. A válaszokat nem a tervezői nyilatkozatokban, hanem magában az épületben kerestem, éppúgy, mint az egyetemes tervezés elvének érvényesülését.

A Jedlik történetében hetven év különbséggel hasonló helyzet ismétlődött meg. Az iskola mindkét alkalommal akkor kapott meghatározó jelentőségű új épületet, amikor fejlesztése országos üggyé vált. Az 1952-es iskolaépítés és a 2022–2023-as bővítés eltérő történelmi korszakban, eltérő politikai és társadalmi környezetben valósult meg, közös bennük azonban, hogy mindkettő túlmutatott Csepel határain: országos iskolaépítészeti gondolatot képviselt.

Hogy mit jelent majd a következő nemzedékeknek „A Jedlik”, azt már nem az építészek, hanem az iskola közössége alakítja.

Jegyzetek

[01] A Jedlik Ányos általános iskola 1946. évi augusztus hó 21-én alakult a csepeli róm. kat. népiskola alsó négy és a csepeli bencés gimnázium leváló osztályaiból. Fenntartói: a csepeli róm. kat. egyházközségek, és a pannonhalmi Szent Benedek-rend. A róm. kat. népiskola, mint Csepel monográfiájában olvasható:

„A legrégibb e fajta iskolák közé tartozik az országban".  Története összenőt Csepel község történetével. Már az Ófaluban a parókia épülete mellett ott állott a róm. kat. iskola.”  ...  „1884-ig Csepelen kizárólag róm. kat. jellegű elemi iskola volt."

Elemi, illetőleg népiskola-ként 1946. augusztus 21-ig működött.

Az iskola történetének másik szála a bencés rend csepeli története. A bencések 1945. szeptemberében jelentek meg Csepelen a község meghívására- Az akkor megnyílt gimnázium első osztálya már általános iskolaként működött. A 70.000/1946. V. K. M. rendelet alapján a róm. kat. iskola alsó négy és a bencés gimnázium) első két osztályából1 alakult meg a csepeli róm. kat. Jedlik Ányos ált. iskola, melynek az 1946/47. iskolaévben VI., az 1947/48. iskolaiévben VII. osztálya is megnyílt, befogadva közel ezer tanulót.  Mint általános iskola, Csepel legelső iskolái közé küzdötte fel magát

[02] Névadás: Vályi Hugó O.S.B., az iskola alapító igazgatója így fogalmazott:  ,,a gimnázium névadója azért lett Jedlik Ányos bencés tanár, mert ő volt a motor és dinamó felfedezője, már pedig Csepel a motorok és a dinamók hazája".

[03] Weiss testvérek jómódú zsidó családban születettek: W. Berthold (1845-1915) és W. Manfréd (1857-1922), Pesten a VII. kerületi Lövölde téren rendezték be Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven üzemüket, később a Ferencvárosba költöztették. Nemsokára gyalogsági lőszereket is gyártanak s egy robbanásos baleset következtében azonban a veszélyes lőszergyártást a városon kívülre kellett helyezniük, így kerültek Csepelre. Berthold a Szabadelvű Párt soraiban országgyűlési képviselő lett, így kilépett a vállalkozásból. Innentől testvére egyedül vezette tovább a céget. I. Ferenc József magyar nemességet adományozott Weiss Manfrédnak "csepeli" előnévvel. Később bárói rangot kapott.

[04] Katolikus iskola Csepelen:

Csepeliek üzenete a főapátnak:

,.A csepeli szülök kérésére a csepeli elöljáróság és a csepeli Nemzeti Bizottság elhatározta egy gimnázium felállítását. Kérésüket támogatják a Csepelen működő Kommunista, Szoc. dem. és Független Kisgazda pártok is. Közös elhatározásuk, hogy a gimnáziumot a bencés rend vezesse.”

A főapát nyilatkozata:

,.Rendem vállalja a Csepel Községi Gimnáziumnak, mint egyházi hatóság alatt álló középiskolának vezetését, tanári karral való ellátását.''

Augusztus 14-én a képviselő-testület, mind a tizenkét képviselő, egyhangúlag a határozati javaslat mellett szavaz. Az elfogadott határozati javaslatot felterjesztik a minisztériumba, ott augusztus 25-én, a 37.870/1945. III. ü. o. számú leirat alapján tudomásul veszik a községi döntést. A jóváhagyással egyidében pedig megkezdődnek a beiratkozások.

[05] Világosság 1952. március 10 hétfő

Épült Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára – a Vörös Csepel fiainak
Felavatták a XXI. kerület modern, új gimnáziumát

Rákosi elvtárs virággal ékesített arcképe alatt márványtábla a felirattal: „Épült az ötéves terv keretében nagy tanítónk, Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára a Vörös Csepel fiainak.” A csepeli Deák-téren csepeli dolgozók, szülők és tanulók ünneplik az ország legszebb és legjobban felszerelt gimnáziumának felavatását.

Süczai Rezső elvtárs, a XXI. kerületi tanács VB elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: Csepel népe tudja, hogy az új körzeti orvosi rendelőt, az új csepeli bölcsődét, éppúgy, mint az iskolát, a felszabadító Szovjet Hadseregnek, Sztálin elvtársnak, az MDP-nek és Rákosi elvtársnak köszönheti.

Jóboru Magda elvtársnő, a közoktatásügyi miniszter első helyettese, ünnepi beszédében mondotta:

– Csepelen a felszabadulás előtt egyáltalán nem volt gimnázium. Ma már tizennégy osztállyal működik a csepeli Jedlik Ányos-gimnázium. De az iskola eddigi elhelyezése és felszerelése sok nehézséget, akadályt gördített a tanárok és tanulók munkája elé. Ezért határozta el pártunk és kormányunk, hogy az ötéves terv harmadik évében több mint hét és fél millió forint költséggel új, modernül felszerelt gimnáziumot ad Csepelnek. Tizenhat tanterem, fizikai, kémiai, biológiai, előadói, torna és rajztermek, szertárak, tanári, ifjúsági szobák biztosítják, hogy a csepeli tanárok és diákok jó munkát végezhessenek, hogy ebből a gimnáziumból évről évre jól tanuló, fegyelmezett, erős, egészséges fiatalok kerüljenek ki.

Kelemen Sándor elvtárs, a 25. Építőipari Tröszt dolgozói nevében elmondta: április 30 helyett március 9-re fejezték be a munkákat.

Pesta László, a Budapesti Városi Tanács VB elnökhelyettese, átadta az új épületet a XXI. kerületi tanácsnak.

[06] Jeney Lajos DLA iskolaépítész (Biharnagybajom, 1933. 01. 06 – 2014. 08.18) Ybl Miklós-díjas, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola tanára volt. Szakmai missziójának tekintette a komplex oktatási-nevelési központok ideájának magyarországi elterjesztését. Az első komplex magyar iskolaépítési kutatás vezetőjeként tevékenykedett 1968-70 között. A kutatás célja az volt, hogy a tanulmányútjai során szerzett tapasztalatokat a hazai gyakorlatba is beépítsék. Létrehozott egy komplex kutatócsoportot, amelynek ő lett a vezetője. A kutatás feldolgozta a II. világháború utáni időszak hazai és nemzetközi iskolaépítészetének eredményeit. A végeredményt hét kötetben foglalták össze és a munkát egy ajánlás zárta (Iskolaépítés I-V, Korszerű nevelési központok I-II és az ajánlások). Az alaptézis szerint az iskola az adott népesség szellemi, közösségi központja, amely oktatási, nevelési, közösségi, művelődési, szabadidő és sport funkciókat egyaránt ellát. A kutatás hatása a hazai iskolaépítészetre jelentős volt.

[07] Kapy Jenő DLA Ybl-díjas építész (Kassa, 1942 – 2019). Festőművésznek készült, de érdeklődése hamar az építészet felé fordult. Az egyetem rajzi tanszékén diplomázott, 1967-ben végzett a BME Építész Karán, diplomadíjasként. 1968-1970 között a Lakótervnél dolgozott, majd 1970 és 1990 között az Iparterv vezető tervezője volt. 1990-től a Szent István Egyetem Építéstudományi Karának rendes tanára, 1990-ben megalapította a SZIE Ybl Miklós Főiskolai Karán a posztgraduális tervezés szakmérnöki képzést, ahonnan számos tehetséges hallgató került ki, akik aztán a Mesteriskolán folytatták tanulmányaikat. 2012-től teljesen visszatért a festészethez, munkáival számos csoportos és önálló kiállításon vett részt.

Kapy Jenő a magyar iskolaépítészet meghatározó kutatója és tervezője volt, aki a 20. század második felétől a pedagógia és az építészet kapcsolatát vizsgálta, majd a 21. század  elején már a tanulás, a kommunikáció és a rugalmas tanulási környezet összefüggéseit állította gondolkodása középpontjába. A Jedlik Ányos Gimnázium bővítésének tervezője, Reznicsek Zoltán ebben a szakmai közegben dolgozott, így a megvalósult épület több ponton is rokonítható azzal a szemlélettel, amelyet Kapy munkássága képviselt.

[08] Agora. Az agora az ókori Görögországban piactér és szentélykörzet volt, a görög városok központi tere. Megszentelt terület, így a bűnösök nem léphettek be oda.  (Az agora egy elkerített részére kihelyezett urnákba tették a cserépdarabokat a cserépszavazáskor.)

[09] Tervezők

• Koncepciótervező: RMG Atelier: Reznicsek Zoltán, Mizsei Anett, Gyulai Levente építészek
• Generáltervező:  bim.Group Kft.
  • Vezető tervezők: Szabó Ádám, Porcsalmy Zoltán
  • Építész tervezők: Formanek Eszter, Hegedűs Richárd, Kovács Ádám, Jancsa András, Makkai Attila, Mári Dávid
• Építési engedélyezési tervek: Bíró Áron, Toldy Gábor DLA
• Épületszerkezetek: Sipos Gergely
• Üvegszerkezetek: Kucsera Márton
• Tartószerkezet: Zeleny Lajos, Szűcs János, Mező Nagy Anikó, Gyuricza Arnold, Varga-Arent Eszter, Fekete Róbert
• Belsőépítész: Tusán Eszter, Reznicsek Zoltán
  • Belsőépítész munkatárs: Dunai Virág, Jávor Soma, Molnár Tamás Ferenc, Váradi Alex, Opauszki Lilla
• Villamossági tervező: Balán Gábor
  • Villamossági társtervező:  Bartha Richárd, Stummer Csaba
• Akadálymentesítési  tervező: Ternák Gabriella

[10] Adatok

• Tanulói létszám: 760 fő
• Tanárok száma: 70 fő
• Tantermek száma: 24 db
• Aulatér befogadóképessége: 700 fő, bővíthető 1 200 főre
• Színházterem befogadóképessége: 220 fő
• Alapterület (összes): 14 800 m²
  • Meglévő épület: 6 476 m²
  • Új épületszárny: 7 506 m²
  • Sportterem: 1 500 m²
  • Könyvtár: 190 m²
• Aula kupolája: 84×25 m; 1 800 m²; 100 tonna

[11] Akadálymentesség. Az akadálymentesség kifejezés az angol barrier-free szó tükörfordítása. A korszerű építészetben ma inkább az egyetemes tervezés szemlélete terjed: olyan környezet létrehozása, amelyet mindenki külön alkalmazkodás nélkül használhat.