A napokban adták át Észak-Karolinában a Snøhetta tervei alapján elkészült vadonatúj egyetemi könyvtárat. Hogy a könyvek minél kevesebb helyet foglaljanak el, a hasznos terekben robotokra bízták a könyvek kezelését.
A hatvanas években épült iskola sokunk számára ismerősen jellegezetes hangulatot sugároz. A régóta elhagyatott épület keresi új funkcióját.
A Prefa Hungária Kft. harmadik alkalommal hirdeti meg országos, nyilvános versenypályázatát, amelynek keretei között a minőségi fémlemezfedések és burkolatok műemléképületeken vagy modern környezetben történő határtalan és időtálló felhasználását kívánja díjazni és bemutatni.
Egy nemzetközi felmérés szerint Hong Kong lakásállománya a világon a legkevésbé megfizethető. Miközben az ingatlanpiac nagy befektetői évről évre növelik nyereségüket, a csillagászati bérleti díjak sokakat apró ketrecekbe kényszerítenek. Őket nevezi a helybeli népnyelv ketreckutyáknak.
A japán építész felhőstruktúrával készül az idei Serpentine Pavilonra.
Még lehet csatlakozni a Budapest100-hoz!
A Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, azonban a beruházás 1996-ban leállt. A kormány döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell, így a 4000 fős létesítmény 2014 első negyedévére készülhet el.
A világ legnagyobb, 210 méteres óriáskereke épül fel Dubajban egy új ingatlanfejlesztés részeként.
Gördülő kövektől Alvar Aaltóig minden út a lombok sűrűjébe vezet.
A 314 Architecture Studio egy igazán különleges lounge stílusú épülettel gazdagította a görög és nemzetközi kortárs építészettörténetet. Horgonyt fel, következzenek a képek!
Az ipari-mezőgazdasági épületek sokszor egy kaptafára készülnek. E német tákolmány azonban sikeresen megcáfolja az elméletet: lássuk miből lesz a (de)konstrukció!
Idén ünnepli 5. születésnapját a Budapesti Építészeti Filmnapok. A KÉK által 2007-ben kezdeményezett Filmnapok küldetése, hogy a film médiumát használva világítsa meg az építészet, a dizájn és a városfejlődés legárnyaltabb folyamatait. Épületben laksz? Szoktál filmeket nézni? Akkor ezek a filmek téged is érdekelni fognak!
Meglepetés meglepetés hátán - avagy TÉKA, OTSz, TvMI-k és egyéb szabályozások együttes használata – Építész Tervezői Nap, online részvétel november 20-ig (MÉK 1,5 pont)
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia november 18-án
XV. Épületszerkezeti Konferencia – Kedveceink – konferencia a Műegyetemen november 26-án