40%, kondenzációs kazánok esetén legfeljebb 850 ezer forint, megújuló energiás fűtőberendezések esetén 1,5 millió forint támogatás nyerhető az Új Széchenyi Terv keretéből. A pályázat augusztus 27-én indul, és a pályázati keret - félő, gyors - kimerüléséig tart.
48 millió dollár kicsit soknak tűnik egy lakásért, de mivel az ingatlan New Yorkban található, ezért eme összegen talán nem lepődhetünk meg. A teljes körpanorámát kínáló üveglakás New York felettébb divatos TriBeca részében fekszik.
Már csak egy hét van arra, hogy a publikálásra szánt anyagokat eljuttassák az Építészfórum szerkesztőségébe, ugyanis a határidő 2012. július 31., 24 óra. Kérik azokat, akik nevezni szeretnének a Média Építészeti Díjára, tartsák be a határidőt, mert a határidőn túl érkezett anyagokat sajnos már nem tudják elfogadni nevezésre.
Bécs 22. kerületében, Donaustadtban egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval.
Az egykori Eduárd-korabeli épület számos átalakításon és bővítésen esett már át, de még mindig nem volt elég tágas, ezért volt szükség a szokatlan hozzáépítésre.
Mialatt mi küzdünk ezzel-azzal, de leginkább magunkkal, addig a Dánok élnek, mint hal a vízben.
Izlandtól Spanyolországig lakóházak, nyaralók szerepelnek a folyóirat legújabb számában. Fatetős izlandi, kőtetős spanyol, felújított sajkodi és megmentett lovasberényi, átalakított pesti és hipermodern budajenői – sokféle lakóépület, a címlapon Lázár Antal Ybl-díjas építész és Tkacsik Márta belsőépítész által tervezett passzívház.
Japánban megint nagyot alkottak! – Tokióban egy olyan társasházat húztak fel, ahol nemcsak lakni, de a vasparipával parkolni is lehet. Mivel Japánban a helyhiány és zsúfoltság miatt a belvárosban nemcsak lehetetlen, de ráadásul méregdrága mulatság is egy garázsban leparkolni, így ez a társasház erre a problémára némileg gyógyírt jelent.
PeCsa Music Hall néven üzemelteti tovább a Cortina Service Kft. a Petőfi Csarnokot. A tavaly, közbeszerzésen elnyert megbízás feltételeként szabott legalább 310 milliós felújítási beruházás mintegy harmadát a Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetése fedezheti, mely a társaság egyhatodának tulajdonosává vált júniusban.
Menjünk vissza a fára? A japán SABAOARCH mindenesetre elég vonzó, a nyaralás alatt megvalósítható példát mutat erre.
Öntisztuló, vízlepergető üveget fejlesztenek a Massachusetts-i Műszaki egyetem (MIT) kutatói. Az új technológia használatával nemcsak az okostelefonok és táblagépek kijelzői mentesülnek az ujjlenyomatoktól, de a nanostruktúrának köszönhetően az autók szélvédője is víztaszító lehet.
A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) idén is odaítélte a Podmaniczky-díjakat. A Várépítő pályázatért ez elismeréseket cégünk tulajdonosa, Rajki Diána július 5-én vehette át Kecskeméten a szervezet országos találkozóján.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án