Rangos elismerésben részesült a bim.GROUP mérnökeinek tervezése: a kecskeméti Greentech Solar Parking elnyerte a TEKLA BIM Awards „Kis méretű projektek” kategóriájának regionális díját, ezzel kijutottak a nemzetközi döntőbe. A díjjal a hazai mérnökök kiemelkedő digitális, BIM-alapú tervezését és modellezését ismerték el.
Visszanyeri eredeti funkcióját, újra liturgikus tér lesz a veszprémi Szent György Kápolna, ahol Szent Imre herceg szüzességi fogadalmát tette. A várnegyed legősibb emlékét hosszú várakozás után a július 19–20-i hétvégén a látogatók is megcsodálhatták: vezetett sétákon nyerhettek bepillantást a lassan végéhez közeledő megújítási folyamatba.
A Bajorországban élő, nemzetközileg elismert mérnöknő, dr. Jeanne-Rose René úgy döntött, hogy egy bámulatosan szép helyen, a Karib-térségében, St. Lucia szigetén, a Moule a Chique magaslaton saját kezűleg építi meg elképzelt otthonát.
Környezettudatos építés szakirányú képzés indul ősszel a BME Épületszerkezettani Tanszéken.
Az egykori csirkeól a visszavonulás remek helye lehet, egy szoba elmélkedéshez, meditációhoz, pihenéshez, álmodozáshoz, egyedülléthez. Az alkotók visszafogott gondolkodással mentettek meg egy nem építészettörténeti értéket, parányi karbonlábnyomot hagyva maguk után.
A pályázaton olyan Budapest közigazgatási területén található alkotások vehetnek részt, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.
A Balaton-felvidéken épült családi ház a Veszprémi Építész Műhely tervei szerint. Az építészek szándéka a hagyományos építészetet tükröző, egyszerűséget és természetességet közvetítő ház tervezése volt.
Bár Szlovákia építési piaca a legkisebb a 19 Euroconstruct-ország közül és itt a legalacsonyabb az építési beruházások volumene, az ország építőipara jelenleg a védelmi kiadásokból és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv kórházépítésre elkülönített forrásaiból profitál – írja Radovan Kostelník, az Euroconstruct szlovák elemzője.
Találékony anyag-, szín- és formahasználattal jött létre a RIBA Év Kisprojektje díjat elnyert angliai házbővítés.
Ma hivatalossá vált: a párizsi UNESCO Világörökségi Bizottság 47. ülésszakán Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út nem került fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára!
A csökkenő új lakás-kereslet csak egy az európai demográfiai változás számos következménye közül amellyel szembesülünk – de kétségtelenül egy új paradigma az európai építőipar számára – véli Nejra Macic, az Euroconstruct norvég elemzője.
Ebben a sorozatban Egyiptom világörökségi helyszínei közül mutatunk be egy válogatást a kedves Olvasónak, bízva abban, hogy ezekben a témákban is lehet még újat mutatni.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én