A világ legnagyobb filmstúdiójának építésébe kezd Csingtao városban Kína leggazdagabb embere, a Dalian Wanda Group tulajdonosa - jelentette a kínai sajtó vasárnap.
A győri, sorozatkezdő Minőségi csarnoképítésért – Csarnokmegoldások 2013 konferencián mondta egy kolléga a fenti mondatot. Valóban, az ipari, mezőgazdasági épületek építése az a terület a magasépítésen belül, ahol a helyzet jónak mondható. De mik az újdonságok?
Az SZ-Linea iroda (Szabó Attila, Ábrahám Tibor, Török Péter) mindkét díjat begyűjtötte a Minőségi Csarnoképítésért - Csarnok Nagydíj pályázaton az észak-dunántúli régióban: a zsűri és a közönség is az ő csarnokukat találta a legjobbnak.
A Mesterkurzus célja, hogy az építészet átadásra méltó értékeit és a fiatal építészek új felvetéseit egyszerre vizsgálja, reagálva arra, hogy az építészet a társadalommal együtt változik. Az előadásokat tematikus szerkesztésben fiatal építészek és mestereik, illetve a társművészetek és tudományok jeles képviselői tartják.
Londonban az egykori istállósor végén alakították ki ezt a nagyrészt terepszint alatt elhelyezkedő, mégis rengeteg különleges extrával felszerelt családi otthont.
A Mars kolonizácóját megálmodó német építészcsapat a "marsi földbe" vájt lakásokkal próbál tereket létrehozni a vörös bolygón.
Pályázat kódja: MMA TÁJ/PONT Ötletpályázat 2013
A pályázatok postai feladásának határideje: 2013. november 18.
A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére, amelyet október elsejével vesz át.
Aukción 41,5 millió dollárért (9,2 milliárd forintért) kelt el a néhai olasz divatdiktátor, Gianni Versace Miami Beach-i háza. Az ingatlan egyébként luxusszállodaként nyithat újra.
Olyan gyönyörű csarnokok is kiestek az első körben a pályázaton, mint a BME finom sportközpontja, a Gyermelyi Tésztagyár szikár épülete, a Metalobox elegáns csarnoka, a ceglédi varroda nívós téglaépülete. Erős volt a mezőny: 48 pályázatból 27 jutott a második körbe.
Amikor mások fékeznek, mi gázt adunk – mondta Joachim Schulz, az Internorm értékesítési és marketing vezetője, akivel a cég nemrégiben átadott új budaörsi bemutatótermének megnyitóján beszélgettünk.
Dr. Szaló Péter (BM), Hammerstein Judit (EMMI), Domahidy László György (VM), Cselovszki Zoltán (Forster Központ) és Barkóczi Zsolt (Lechner Lajos Tudásközpont) közös sajtótájékoztatón jelentették be a 2013. évi Kulturális Örökség Napjainak megnyitását.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án