A Caramel építész iroda egy érdekes látogatói konténert álmodott meg cégek és akár az építőipar számára is. A konténerek előregyártottak és egyszerűen szabhatóak, illeszthetőek.

Azzal a céllal jött létre ez a koncepció, hogy az ipar képviselői a megrendelőikkel, befektetőikkel olyan környezetben és helyszínen folytathassák le a tárgyalásaikat, ahol a témával kapcsolatos munka éppen a vendégek szeme előtt zajlik.

Egy másik cél pedig a látogatók, iskolások, csoportok számára teremt olyan helyszínt, ahonnét szemügyre vehetik az adott gyártási folyamatot.

A konténer elemei egymás mellé helyezhetőek, így végtelen hosszú elem hozható létre belőlük. A ferde szabdalásoknak köszönhetően a raktárcsarnok vagy az épület vonalvezetését is le lehet követni.

A modulban külön álló, illetve ülő rész kap helyet. Maga a tér is két szintes hogy a hátul állók is zavartalan kilátásban részesülhessenek.

Építész iroda: Caramel
Hely: Linz
Év: 2006

Forrás + képek: http://www.caramel.at/projekt-e.php?projekt=31

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...