A japán pavilon kiállítása nyerte el a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále legjobb nemzeti projektjének odaítélt Arany Oroszlán-díjat.
A Budapest Music Center (BMC) új épülete egy olyan nívós zenei központ, ahol több koncertterem mellett az egyre bővülő zenei könyvtár; oktatási- és információs központ is megtalálható. A hely adottságai lehetővé teszik még több hazai és nemzetközi zenei rendezvény bemutatását.
A ma nyíló Építészeti Biennálé kitűnő alkalmat nyújt, hogy átnézzük a két évvel ezelőtti kiállítást.
A SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE 2012 program keretében
Montpellier-ben befejezték azt az új közigazgatási épületet, mely levéltárnak, könyvtárnak és sportlétesítményeknek is helyet ad.
A Wolfsburg-i Autostadt idén egy lélegzetelállító pavilonnal gazdagodott: a "folyékony" épület 25 Porsche makettet rejt magában.
Egy műemlék eszmei értéke többnyire felbecsülhetetlen, az általa egy adott ország számára indukált gazdasági bevétel annál inkább felbecsülhető. De mi az a különleges kincs, ami 120 ezer milliárd forintot ér?
Számunkra szinte elképzelhetetlen, hogy egy 32 négyzetméteres garzonban 24 szoba legyen. Gary Chang, Hong Kongi technofil építésznek viszont ez a feladat nem volt túl nagy falat: ő úgy újította fel a Hong Kongban található 32 négyzetméteres lakását, hogy azt 24 különféle módon lehet átalakítani.
Amikor Philippe Lebourg, a nantes-i Agenze Azimut építésziroda tulajdonosa és ügyvezetője irodáját átköltöztette, az új helyiség mennyezetén olyan fém tartószerkezetet talált, amelyet sem elbontani, sem eltakarni nem lehetett. Így jutott arra az ötletre, hogy a mennyezetet felületkezelés nélküli alumínium expandált lemezzel borítja be.
Tolna megye rejtett kincsei között különös helyet foglalnak el a téglaarchitektúrás épületek, cikkünkben ezek nyomába eredünk. Véleményem szerint a téglafelületű homlokzatkiképzés a legesztétikusabb és legtermészetesebb építészeti megoldások közé tartozik. Ország- és régiófüggő, hogy hol épültek jelentősebb számban ilyen épületek.
Ha ez bejön/beindul, akkor sok „üvegirodaház”, avagy „üvegháziroda” elindulhat a részbeni energetikai függetlensége, villamos energia költségcsökkentése irányába.
Csorba esett a német pontosságon, precizitáson.
A Berlin-Brandenburg repülőtér átadását korábban őszre jelezték, mostmár a tavaszi nyitás is kérdéses.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án