Az Építészek Európai Tanácsának kérdőíve
Az Olimpia még el sem kezdődött, de egy aranyat máris elvittek Londonból az oroszok.
Az Eiffel Tér Irodaház az új fejlesztések közül Magyarországon másodikként szerezte meg a hivatalos BREEAM minősítését.
2012-ben folytatódott a magyarországi ingatlanfejlesztők nemzetközi sikere. A Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI minden évben megrendezi a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot (Prix d'Excellence), amelynek célja a legsikeresebb ingatlanfejlesztések kiválasztása és megjutalmazása.
A tihanyi bencés apátság új épülettel gazdagodott: Czigány Tamás ezúttal egy látogatóközpontot tervezett a híres monostor mellé.
A tervezési adatok és a számítási szolgáltatások felhőbe történő kiterjesztésével megszűnik a helyhez kötöttség és megnövekszik a számítási kapacitás. A legújabb fejlesztésekről június 5-én a RaM Colosseum Élményszínházban tájékozódhatnak az érdeklődők.
Három fiatal kínai építész megalkotta a világ első felhőkarcolóját, mely megoldás lehet a globális felmelegedésre.
Kevés olyan hely van Magyarországon, amely szocreál korabeli megvalósulása óta szinte teljesen érintetlenül maradt, és miután jó karbantartásáról azóta is folyamatosan gondoskodtak, 2012-ben is eredeti állapotát vehetjük szemügyre. Egy ilyen érdekességet sikerült lencsevégre kapni.
Az Ybl Egyesület május 29. és június 9. között immár másodszorra rendezi meg a magyar szobrászat ünnepségsorozatát, Izsó Miklós halálának 137. évfordulóján.
Folytatni szeretné a már készülő új Budapest városfejlesztési koncepció kidolgozását a főváros frissen kinevezett főépítése. Finta Sándor 25-30 éves tervet látna szívesen. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy egy állami bérlakás-építési program indításával tartja lecserélhetőnek hosszútávon a panelházakat.
Azt gondolom, nem egyedül látom...
Szeptemberben adták át Magyarország új, európai szinten is kiemelkedően korszerű cementgyárát Királyegyházán. Az ipari létesítmény nem csak méreteivel, de egyedi mélyépítési megoldással is meglepi a szemlélőt.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án