Új Tisza-híd épül Szolnok mellett

donkanyar | 2018.02.22 08:56

Megkezdődött a Budapestet a keleti országhatárral – az Alföldön át – összekötő M4-es út új szakaszának előkészítése – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatásából.

Sokéves rekordot döntött tavaly a hazai építőipar

buildecon | 2018.02.21 03:12

Az EBI Építésaktivitási Jelentés 2017. IV. negyedéves számából kiderül, hogy 2017-ben sokéves rekordot döntött meg a magyar építőipar. 2017-ben a megindult kivitelezési munkák összértéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki, amely összegre még soha nem volt példa.

Relax, lebegés és északi fény

sebesp | 2018.02.21 11:27

A Snøhetta tervei alapján egy gyűrű alakú hotel épül az Északi-sarkkörön, ahol csak csend, nyugalom és a végtelen táj várja majd a vendégeket.

Háromszorosára bővítik a 13 éve bezárt pesterzsébeti fürdőt

sebesp | 2018.02.21 03:01

Hárommilliárd forintból újul meg a pesterzsébeti jódos-sós fürdő, amelynek a Duna sétánnyal is lesz majd kapcsolata.

Pályázat panziók fejlesztésére

iStvan | 2018.02.21 11:17

Az MTÜ a jelenleg is elérhető, országos panziófejlesztési pályázat és a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben szállodák és panziók létesítésére és felújítására vonatkozó pályázatok beadási határidejét 2018. március 14-ig meghosszabbította! – írja a palyazatok.org.

Törvény született: Sürgősséggel épül a stadion a Margitszigeten

sebesp | 2018.02.21 09:17

A budapesti Hungarian Open ATP World Tour férfi tenisztornához szükséges margitszigeti létesítmény megépítése érdekében hozott törvényt kedden az Országgyűlés.

A világ legmagasabb fa felhőkarcolója épülhet meg Tokióban

sebesp | 2018.02.20 02:17

Egy japán faipari vállalat, a Sumitomo Forestry bemutatta a világ legmagasabb faépületének, egy 350 méteres, Tokióban felépítendő felhőkarcolónak a terveit.

Tanulás neonfény helyett napfényben

d.adel | 2018.02.20 09:35

Természetes fény, friss levegő és kellemes környezet az iskolában – mindez nem csak a diákok egészségének és jó kedélyének megőrzését szolgálja: a tanulók teljesítménye is bizonyítottan sokat javul, ha optimális légkörben dolgozhatnak.

Folytatódik Timon Kálmán előadás-sorozata

Timon | 2018.02.19 12:32

Az Aranydiplomás építészmérnök folytatja előadás-sorozatát a FUGÁ-ban. A 2018. február 19-én kezdődő IV. szemeszter előadásainak címe:
Építészeti világcsodák, amelyek az előző három szemeszterből kimaradtak.

MMA támogatási pályázat kiállításra, könyvre, alkotótáborra!

Csépé | 2018.02.19 10:33

Háromszázezer és egymillió forint közötti összegre lehet pályázni az MMA művészeti program pályázatán. Az építőművészeti tagozat építészeti nyári alkotótáborokat, építészeti tematikájú könyveket és építészeti kiállításokat fog támogatni. A kétszázmilliós keretből a tagozatok egyenlő arányban részesednek.

Fogadjunk, hogy ilyet még nem tervezett! Ritka pályázat.

Csépé | 2018.02.19 08:45

Nem emlékszem, hogy valaha kaptunk volna hírt monstrancia-tervezési pályázatról, és valószínűnek tartom, az életünkben már nem is igen lesz ilyen. Most van: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága pályázatot írt ki monstrancia-tervezésre, melyen építészek, sőt hallgatók is indulhatnak. A fődíj: 500.000,- ft.

Iroda, amely összeköt

sebesp | 2018.02.18 05:03

Uruguay történelmi ipari negyedében épült a hófehér irodaépület, amely világító fókuszpontként köti össze a két mellette álló raktár és ipari épületet.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások