December 6-án a Magyar Urbanisztikai Társaság Tisztújító Közgyűlést rendezett a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet városi főépítész munkakör betöltésére.
Várhatóan 2014-ben nyitja meg kapuit a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) előírásainak is megfelelő Hell Ring, amelyet később F1-es futamok rendezésére is alkalmassá tehetnek.
December 5-én, 10 nappal 105. születésnapja előtt elhunyt Oscar Niemeyer, az építészek doyenje. Haláláig folyamatosan dolgozott, 1966-ban átadott Copan épületével búcsúzunk tőle.
Miniszterelnökünk jelenlétében, ünnepélyes keretek között avatták fel a Vasas Sport Club új edzőcsarnokát.
Néhány hónapos szünet után december 3-án, hétfőn megnyílt a közönség előtt a Forster Örökségközpont 140 éves tervtára és fotótára, tudományos irattára, valamint szakkönyvtára a Központ székházában.
A József körúton áll egy szellemház, amelyet 2009-ben újradeszkáztak, majd bevonták védőhálóval. Ezt a szégyenfoltot a mai napig 2,3 milliárd forintért árulják az egyik ingatlanos portálon. Úgy tűnik eldőlt, mi lesz a ház sorsa.
A helyszín Las Cruces, Új-Mexikó. Az USA 47. tagállamában épült fel az a nem mindennapi épület, ahonnan bárki elhagyhatja a Földet, már ha van elég pénze...
A Mont Blanc-on télen -40 °C körüli a hőmérséklet és több száz km/órás széllökésekkel is számolni kell. Ilyen extrém körülmények között épített be egy tetőablakgyártó 9 munkatársa 12 hónap alatt 55 tetőtéri ablakot egy új szupermodern küllemű menedékházba. A 3835 méter magasság csak helikopterrel volt megközelíthető.
Nem kis kihívás egy több száz éves intézményben új fókuszpontot létrehozni. King Roselli Architetti láthatóan sikeresen birkózott meg a feladattal Rómában a Pápai Egyetem bővítése során.
Luxushotel lesz Londonban a Trafalgar Square és a Buckingham-palota között sokáig kihasználatlanul álló egykori kormányépület, az Admiralty Arch (Admiralitás-boltív)
November 15-én egy igazán családias hangulatú előadásban, beszélgetésben vettünk részt Hadován Kata szervezésében.
Elek apó rémmeséi – Tipikus építési hibák és jó megoldások – 2024, Kecskemét, október 10. (MÉK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLELŐTT (MÉK 1 pont, MÜK 2 pont) >>
Tervezés, beruházás és kivitelezés a magyar építészetről szóló új törvény (Méptv.) alapján – október 15. DÉLUTÁN (MÉK 1 pont, MÜK 4 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Közbeszerzési konzultáció – Építési beruházásokkal kapcsolatos kérdések és válaszok, november 7. >>
XIV. Épületszerkezeti Konferencia – In memoriam Finta József – munkásság, épületek, örökség, november 26.
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>