Rajki Diána | 2017.11.27
Az Alsó-Ausztriában található, a környéken szinte „építészeti látványossággá” vált családi ház mellett elhaladó autók lassítanak, néha meg is állnak. A látvány minimum szokatlan a környéken: a sakktáblaszerű homlokzat antracit, bronz és elefántcsont színű alumínium burkolata vonzza a tekintetet.

Peter Blineder egy olyan negyedik generációs és a kivitelezésben is szívesen részt vevő építész, aki független, kreatív és rugalmas szakember hírében áll. „A jó építészet alapja a nyílt kommunikáció, amelyet a kreativitás támogat. A legjobb épületeim akkor jöttek létre, amikor a kivitelezővel azonos platformon, teljes harmóniában dolgoztunk.“ – mondta el Blineder a szakmák együttműködésének fontosságáról. A családi ház építésekor minden alkalommal a „csapat szerves része” volt az épület megvalósításán dolgozó kivitelező is. A gyakorlott szakembereknek is voltak kezdetben kétségei a családi ház három színből álló domináns megjelenésű homlokzati terveit látva. A háromszínű PREFA Sidings első ránézésre rendezetlen vonalai végül egyedi és izgalmas, mégis nyugodt homlokzattá álltak össze.

Blineder meggyőződése szerint a homlokzat jelentős szerepet játszik egy épület minőségének és finomságának megítélésében. Ennél az épületnél a tervező előtt sem volt titok, hogy a megbízók kezdetben tartottak családi házuk túl domináns, a helyi építkezési kultúrától alaposan eltérő látványától. Végül ezek a félelmek hamar elillantak, ma már nagyon büszkék új otthonukra.

A homlokzaton használt PREFA Sidings elemek „háromszínűsége” meghatározza az épület látványát, külső és belső megjelenését – a tetőtől az ablakokon át, egészen a bútorzatig és a padlóig. A tervező saját bevallása szerint szívesen alkalmazza a PREFA Sidings elemeket, sokszínű variálhatósága és a változatos beépítési módok miatt is. Véleménye szerint a PRERA anyagaival nem csupán nagyprojekteken érdemes számolni, hanem ahogyan a példa mutatja, egyedi színeket alkalmazva akár kis léptékben is. Jelen esetben például az elemek vízszintes beépítésével a homlokzat optikailag volt nyújtható. Ehhez természetesen pontos felfektetési rajzokkal, részletes kivitelezési dokumentáció készült. Nem elég a megfelelő minőségű termék és az építész ötlete, a minőségi végeredményhez bizony a gyakorlott kivitelező is nélkülözhetetlen. Egy ilyen terv esetén – ahol a színek sorrendjének és az elemek pontos elhelyezésének technikailag is jelentősége van – biztosan.

Terv, anyag, szakember
A precízen megtervezett mintázatú homlokzat megvalósításához a 200 mm széles, egyedileg gyártott elemeket a szálas hőszigeteléssel ellátott alszerkezetre rögzítették a rendszerhez tartozó alumínium csavarokkal. Összesen 200 m2-en borítják a fő- és melléképületet a néhol egészen nagy, egybefüggő felületet képező elemek.

Blineder véleménye szerint, ha a néha egyszerűen kiváltható termékek esetén elindulunk a „van olcsóbb” felé, az sajnos befolyásolja, rontja az építészeti minőséget. A szakember számára ezért döntő szempont a projekt során tartható és pontosan tervezhető költségvetés az anyagok és a partnerek kiválasztásában is. A döntésben jelentős szerepet játszottak a PREFA termékek tulajdonságai: gazdaságosság, hosszú élettartam, tartósság, gyakorlatilag nulla karbantartási igény, illetve a cég által kínált 40 év garancia.

A PREFA burkolatokról jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkező és az épület kivitelezését végző cég tulajdonosa, Reinhard Stadler szerint is kifejezetten megéri a PREFA Siding elemek használata, mert azt az 1,0 mm-rel kisebb anyagvastagság, az alumínium könnyű súlya és az anyag könnyű vághatósága is hatékonnyá teszi a vele való munkát.

www.prefa.hu

(x)

 

 
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások