hír díj Budapest Építészeti Nívódíja Szabó Levente DLA

A régi budai városháza műemléki rekonstrukciója lett a Budapest Építészeti Nívódíja 2019 nyertese


Ware-Nagy Orsolya | 2019.11.22

A régi budai városháza közel 800 éves történetével a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részében, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. Az épület 160 éven át funkcionált városházaként, 70 éven át pedig az első kerületi elöljáróság székhelye volt. Működött benne csendőrség, iskola, majd a második világháború utáni időszakban múzeumok, kutatóintézetek.

Az épület megújulásában fontos üzenetet hordoz: ÍGY IS LEHET. Igényesen, minden részletre kitérően, időtálló anyagokkal. Mindemellett a fő mondanivaló, hogy a történelem, így az építészettörténet sem áll meg, ezért első körben kötelességünk, hogy feltárjuk és megértsük a meglévő emlékeket. Új funkció esetén azonban jogunk van az épített anyagokat értelmezni, a különböző korok lenyomatait rendszerezni, hogy továbbra is egységes egészként, és ne véletlenszerű idézetként jelenjenek meg.

A tervezők jelen esetben a barokk időszakban kialakult állapotból indultak ki, és minden ettől eltérő időszakot ehhez képest, helyenként új kontextusban mutattak be. A kortárs kiegészítések nem tolakodók, viszont egyértelműsítik a friss beavatkozás területeit. A technika szinte észrevétlenül van jelen a házban, ami ilyen régi épület esetén komoly feladvány. A bútorok konzekvensen letisztult formában jelennek meg, több esetben rejtenek az épület működéséért felelős műszaki elemeket.

A Városháza épületében a fejlesztő mindkét célja, az értékőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg.

Régi budai városháza műemléki rekonstrukciója, udvarainak lefedése és tetőtér-beépítése, Budapest I., Úri utca 21.

Építész felelős tervező: Szabó Levente DLA
Generáltervező: Hetedik Műterem

A Budapest Építészeti Nívódíj 2019 további díjazottjai:

Kiemelt dicséret

  • Újpesti Piac és Vásárcsarnok és UP Újpesti Rendezvénytér – Bun Zoltán PhD
  • Láng Művelődési Központ – Nagy Csaba, Pólus Károly

Dicséret

  • Magyar Telekom és a T-System Hungary közös székháza – Tiba János †, Király Zoltán, Beczner Balázs, Matúz Melinda
  • MOME Műhelyház, Műteremház, Médiaház – Csomay Zsófia, Németh Tamás
  • Klapka Központ Szolgáltatóház – Marosi Miklós
  • NEXON irodaépület és mélygarázs – Fernezelyi Gergely DLA
  • Kastélydombi Luther-kápolna – Krizsán András DLA

Forrás: sajtóközlemény

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár



Építési megoldások