hír

Central Park is lesz Budapesten? Finta József belebegtetné a Nyugati sínpárjai fölé

sebesp | 2016.01.24
A kormány elhozná a Central Parkot Budapest szívébe. Gigantikus zöldfelület épülhet a Nyugati pályaudvar mögött. A területen lenne mesterséges domb, tó, vízesés, kisvasút, mindez a sínek fölött. Sőt a híres Ramblá-ért sem kell majd Barcelonáig utazni.

A tervezett parkban játszóterek, mászófal, tudományos interaktív játszóház és kisállat-simogató várnák gyerekeket, és legfőként sok fű és fa. Kávéházak, éttermek szegélyeznék az terület egyes részeit összekötő sétányokat.

A Nyugati pályaudvartól az Állatkertig húzódó 20 hektárnyi zöld felét a sínek lefedésével nyernék. A Podmaniczky utca melletti tíz hektár most sík terület, a kettő közötti mintegy nyolcméteres szintkülönbséget teraszos kialakítással, épületekkel, különféle tájépítészeti elemekkel formálnák szerves egységgé. A park szélére felhúzott néhány, legfeljebb kétszintes épület múzeumi funkciót is kaphat, például természettudományos gyűjtemény bemutatását. A síneket mesterséges domb rejtené.

A Nyugati pályaudvarnak otthont adó, Eiffel tervezte csarnoképületben legfeljebb egy-két sínpár maradna, a többit a pályaudvar mögé húznák vissza. Ott alakítanák ki a kiszolgáló egységeket is, a csarnok javarészét pedig közösségi térként hasznosítanák, kaput nyitva a parkra. A körút felé az Eiffel Irodaház melletti park jelentené a másik kapcsolatot, míg a Podmaniczky utca sínek felőli oldala a híres barcelonai Rambla módjára születhetne újjá éttermekkel, boltokkal, miközben új városi kereszttengely jönne létre a körönd és a Szent István park között – ismertette az első elképzeléseket Finta József.

Forrás: nol.hu

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...