hír

Dübörgött az építőipar 2017-ben

sebesp | 2018.02.13. 00:52
Korábban soha nem látott mértékben, 29,6 %-kal nőtt az építőipari termelés tavaly Magyarországon, ennek köszönhetően az ágazat akár 0,9 százalékponttal is hozzájárulhatott a GDP növekedéséhez – mondta hétfőn Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.

Kiemelte, hogy a növekedést a kormány lakáspiacot támogató intézkedései, az otthonteremtési program és a lakásáfa csökkentése is nagymértékben segítette. Megjegyezte, hogy 2010 átlagához képest 26,9 %-kal nőtt az építőipar termelése, amellyel Magyarország az első helyen szerepel a régiós országok között.

Az ágazat további növekedését vetíti előre szavai szerint, hogy a szerződések értéke december végén 129,5 %-kal haladta meg az előző év végit, a lakásépítési engedélyek száma 32,7 %-kal, az épített lakásoké pedig 51,5 %-kal bővült 2017 első háromnegyed évében.

A miniszter szerint a kedvező gazdasági környezetnek és az ágazatot támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az építőipar a növekedés egyik húzóágazata lehet a következő időszakban, amiből a magyar építőipari vállalkozások hosszú távon is profitálhatnak.

(MTI)

Fotó: Wikipedia commons

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...