Elhunyt Szentkirályi Miklós restaurátorművész

A tudós-restaurátor Szentkirályi Miklós Béla „a mesterművek doktoraként" közel ötven éven keresztül mentette meg elmúlt századok műremekeit – reneszánsz faliképeket, barokk szárnyas oltárokat, a magyar történeti festészet reprezentáns alkotásait – a következő nemzedékek számára. Nevéhez fűződik Munkácsy Trilógiájának restaurálása (Golgota 1992, Krisztus Pilátus előtt 1995, Ecce Homo 2009) is. A restaurátor szakma megkerülhetetlen alakja volt, akinek több évtizedes munkája nem csak a tárgyak állapotának helyreállításáról szól – a restaurátorkamara (Magyar Restaurátorok Egyesülete) alapító elnöke és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökségi tagja volt, így szervezőként kifejtett tevékenysége is nélkülözhetetlennek bizonyult a magyar és nemzetközi képzőművészet számára. Szentkirályi Miklós Bélát a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Szentkirályi Miklós 1943. május 11-én született Kocsordon, Szabolcs-Szatmár Megyében.
1945-től 1973-ig Erdélyben, Mezőpagocsán, majd Marosvásárhelyen élt. 1950 és 57 között általános iskolába Marosvásárhelyen járt, 1957–59-ig a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja volt, az 1959-es politikai fordulat következtében a helybeli szakmunkásképzőbe fémipari szakmunkás képesítést kapott. 1962–67-ig gyári munkás volt, 1967-ben a dolgozók esti gimnáziumában érettségizett. 1968 és 1973 között Kolozsváron a „Ion Andreescu" Képzőművészeti Akadémia Festészeti Szakán tanult Miklóssy Gábor osztályában.

Pályája kezdetén festőművésznek készült, majd érdeklődése fokozatosan a festmények restaurálása felé fordult, végül élethivatásának a festő-restaurátor művészi tevékenységet választotta. 1974 és 1977 között Budapesten tanult, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő-Restaurátor Szakán szerzett festő-restaurátorművész diplomát.
1975-től 1990-ig a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Osztályának restaurátora, majd 1990-től a Szépművészeti Múzeum főrestaurátor-osztályvezetője volt nyugdíjazásáig. A gyakorlati munka mellett elsősorban restaurátor-elméleti, szervezési és etikai kérdésekkel foglalkozott.

1977-től volt tagja a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), 1978-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (MKISZ), aminek 1988 és 1992 között szakosztályi titkára volt. Alapító elnöke volt a Magyar Restaurátorok Egyesületének (MRE). Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetének, majd 2011-től az MMA rendes tagja lett.

1991-ben kapott Munkácsy Mihály-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet vehette át. 2013-ban M. S. Mester-díjat kapott, 2018-tól Magyarország Érdemes Művésze volt.

Szentkirályi Miklós a Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban eltöltött évtizedei során több mint 120 képzőművészeti alkotást állított helyre rendkívül magas színvonalon. Restaurátor munkái széles spektrumon mozognak – a középkori szárnyasoltároktól kezdve (Leibic, Kisszeben, Csíkszentlélek), a hatalmas méretű 19. század végi festményeken keresztül (Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája) a köztéri emlékműig bezárólag (Zala György Aradi vértanúk című szoborcsoportja) számos jelentős munka fűződik nevéhez. Pályafutása során nemcsak a hazai képzőművészet remekeivel volt alkalma foglalkozni, de az egyetemes emberi értékeket képviselő, határainkon túl létrehozott képzőművészeti alkotások megőrzésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
 
Legfontosabb restaurátori munkái:
A Magyar Nemzeti Galéria főrestaurátoraként többek között a leibici Szent Anna-oltár (1510–20), a kisszebeni Angyali Üdvözlet oltár (1510), a csíkszentléleki Szentlélek eljövetele oltár (1510) és számtalan táblakép restaurálása, melyek a Galéria kiállításainak meghatározó darabjai.

1991-től Szépművészeti Múzeum főrestaurátor-osztályvezetőjeként (1990-től) jelentős műalkotásokat állított helyre, többek között: Claude Lorrain (1604-1682), Filippino Lippi (1457–1504), Paolo Veronese (1528–1588), José de Ribera (1591–1652), Paul Gauguin, Camille Pissarro, Tiziano Vecellio (1489–15769) festményeket, de egyéb múzeumok és műemlékek alkotásainak restaurálására is felkérést kapott. Legfontosabb és leghosszabb feladata volt: Munkácsy Mihály (1844–1900) Trilógiájának restaurálása (Golgota 1992, Krisztus Pilátus előtt 1995, Ecce Homo 2009).
 
A munkásságát összegző, Gránátalma a szárnyasoltáron című kötete a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia
Fotó: Lugosi Lugo László