hír cikk BFR ÉVOSZ MÉK MMK TSZR

Elkészült a beruházási folyamatok és a tervezői szolgáltatások rendszerének koncepciója


Csépé | 2018.09.05
A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének és a Tanácsadó Mérnökök Szövetségének közreműködésével elkészítette a közpénzből finanszírozott beruházások előkészítésére, tervezésére és megvalósítására vonatkozó koncepcióját, a Beruházási Folyamatok és a Tervezői Szolgáltatások Rendszerét

A koncepció készítői kezdeményezik, hogy a Kormány a koncepció alapján készítse elő a szükséges jogi szabályozást. Javasolják, hogy a szabályozás kiadásáig a beruházások résztvevői ajánlásként használják a koncepciót. A koncepciója figyelembe veszi az építésügy megújításával kapcsolatban 2015-ben született kormányzati döntéseket, és a közismerten eredményes német gyakorlat tapasztalatait is.

Kulcskérdés a beruházások jó előkészítése.  Ezért a szakmai koncepció alapvető célja olyan előkészítési, tervezési és beruházási rendszer létrehozása, amely garantálja a beruházások tervezett határidőn és költségkereten belül, a tervezett minőségben való elkészülését. Ennek érdekében a koncepció meghatározza az építési beruházások folyamatát, résztvevőit, azok feladatait és egymáshoz való viszonyukat, valamint felelősségüket, továbbá a tervezői szolgáltatások szakaszait, azok részletes feladatait és az tervezői szolgáltatások ajánlott díjazásának alapjait.

A tervezet többlet feladatokat tartalmaz a tervezők számára, mivel a tervező – a jól tagolt tervezői szolgáltatói rendszerben részletezett feladatokkal - a beruházási folyamat egészét végig kíséri, ezértaz új rendszer csak az ajánlott díjszabással együtt vezethető be.

A koncepció több fontos elemet tartalmaza beruházások költségkeretének, ütemezésének tarthatósága, jó minőségének biztosítása érdekében. Ilyen elem különösen

  • az állékonyság területén a kötelező tervellenőrzés, azzal, hogy a csak megfelelő jogosultsággal rendelkező által végzett tervellenőrzés más szakterületeken is ajánlott;
  • a beruházás alapszereplőivel szembeni követelmények - alkalmassági feltételek, kiválasztási szempontok, továbbá a projektvezető és a beruházáslebonyolító (mint új szereplők) személyi felelősségének, kompetenciájának, kamarai jogosításának – meghatározása;
  • a beruházási folyamat alapszereplőinek kiválasztásánálaz alvállalkozók, részszereplők (szakági tervezők, szakági ellenőrök, szakértők, szakkivitelezők) kompetenciájának fokozottabb figyelembevétele;
  • az alapszereplőkösszeférhetetlenségének szabályozása és függetlensége, amely az építtető érdekeinek maradéktalan érvényesülését szolgálja;
  • annak megkövetelése, hogya kivitelező kiválasztására kivitelezési tervek alapján kerüljön sor, mert ez a műszakilag és gazdaságilag, költségeiben és ütemezésében megalapozottan tervezhető, ellenőrizhető beruházási folyamat alapvető garanciája;
  •  a megfelelő költségszakértő, árszakértőii tevékenység, a megalapozott költségbecslés, költségszámítás és tételes költségvetés elengedhetetlen feltételeként a beruházási folyamat résztvevői számára hozzáférhető Építési Költséginformációs Rendszer létrehozása.

A Magyar Mérnöki Kamara célja, hogy az érdekelt szakmai szervezetek kezdeményezésének eredményeként lényegesen javuljon a közpénzből megvalósuló beruházások előkésztése és megvalósítása.

Forrás: MMK

A javaslat a MÉK honlapján elérhető.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások