hír pályázat

Építészeti pályázat indult a Szennai Skanzen látogatóközpontjának kialakítására


sebesp | 2021.03.04

Építészeti pályázatot írtak ki a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő Szennai Skanzen látogatóközpontjának kialakítására.

A pályázati felhívás szerint a Szennai Skanzen szabadtéri múzeum a jelenlegi infrastrukturális lehetőségeivel elérte a látogatófogadás és kiszolgálás maximumát, ezért a szennai önkormányzata és a tagintézményt működtető Szabadtéri Néprajzi Múzeum az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű területen új látógatóközpont létesítését tartja szükségesnek.

A Szennai Skanzen Látógatóközpont című pályázaton részt vehetnek a pályázat benyújtási időpontjában 70. életévet be nem töltött, számlaképes, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettséggel rendelkező szakemberek vagy tevékenységi körükben jogosultsággal rendelkező gazdasági szervezetek.

Minden pályázó csak egyetlen pályaművet nyújthat be, a bíráló bizottság döntése alapján az első három helyezett legalább bruttó 100 ezer forint, legfeljebb bruttó 250 ezer forint összegben részesülhet. További maximum 5 pályázó díszoklevél formájában elismerésben, kiemelt elismerésben, egy pályázó közönségdíj formájában 50 ezer forint díjazásban és ajándékcsomagban részesül. A benyújtás határideje március 22.

A fejlesztés megvalósításánál lényeges szempont, hogy nemcsak a több mint 700 fős lélekszámú község, hanem a mintegy 50 ezer lelket számláló vonzáskörzet igényeinek is meg kell felelnie.

A környezettudatos és fenntartható építészet szempontjait és a 21. századi látogatói elvárásokat figyelembe vevő látogatóközpontban az orientációs és oktatási tereken túl raktárak, irodák, vendégszobák mellett vendéglátóipari egység, múzeum bolt, állandó és időszakos kiállítótér, irodák, tárgyalótér, konferenciaterem és pihenőtér is helyet kap.

A korszerű 600 négyzetméteres új fogadóépület-látogatóközpont a múzeum területének déli részére kerül.

A Szennai Skanzen Somogy megyeszékhelyétől, Kaposvártól 8 kilométerre található. A falumúzeum célja a Somogyban napjainkig fennmaradt talpas-favázas népi építészet emlékeinek az utókor számára történő megőrzése. A múzeum területén található Somogy egyik legszebb műemléke, az 1785-ben népi barokk stílusban épült festett, kazettás mennyezetű református templom és parókia épülete.

(MTI)

A pályázattal kapcsolatos további információk itt érhetők el.

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások