A Magyar Építészet napján Ferencz István Pro Architectura, Ybl- és Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett építész vehette át idén a szakma legrangosabb elismerését, a Kós Károly-életműdíjat. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott Lázár János építési és közlekedési miniszter, Turi Attila, az MMA elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az ÉKM egyik fő célja, hogy Makovecz Imre, Lechner Ödön és Kós Károly szellemiségének nyomán teremtse meg a minőségi magyar építészet feltételeit, amelynek törvényi keretrendszerét „A magyar építészetről szóló törvény” biztosítja. Az eseményen Lázár János, építési és közlekedési miniszter köszöntőjében elmondta: az épített örökség meghatározza az ember hovatartozását. A magyar építészet múltja, jelene és jövője megmutatja azt, hogy kik is vagyunk mi magyarok a Kárpát-medencében. (Azt is kiemelte: az eddigi mennyiségi építés helyett a minőségi építés ideje következik.)
A Kós Károly-életműdíjat a magyar Kárpát-medencei építészet fejlődésén dolgozó, valamint kimagasló tudású és elhivatottságú szakemberek életművének elismeréséül adományozzák. Idén az életműdíjat Ferencz István vehette át. Az erdélyi politikus meghívását is a Kós-díj indokolta, az építész közéleti szerepvállalát méltatta. Ferencz István rövid beszédében az alkotó ihlet momentumait: a rajztáblát fedő dipa koppanását, a léptékvonalzó csörrenését, a kávé után beszívott cigerattafüst kifúvását, az elme kiürítését, és az inspiráló képek visszalégzését idézte fel.
Az ünnepi eseményen a Kós Károly-díj mellett egyéb állami építészeti díjakat is átadtak. A Magyar Építészet Napján a régészeti örökségvédelem érdekében kimagasló, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széles körű régészeti szakmai tevékenység elismeréseként Schönvisner István-díjban idén Hadházy Aba Gézáné dr. Vaday Andrea részesült (aki személyesen nem tudott részt venni). A műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként a Forster Gyula-díjat Bartos György József vehetett át. Egyéni tájépítészeti alkotói, oktatói és szakpolitikai-szemléletformáló tevékenysége elismeréséül, életműdíjként Mőcsényi Mihály-díjban Dr. Szikra Éva részesült. Interjújában kiemelte: szerencsés volt, hogy olyan korban dolgozhatott a KÖH-ben, mikor a műemlékvédelem európai szintű volt.
A Pro Architectura elismerést idén A csend kolostora Oroszlány – Majkpusztán projektért Steffler István, Szloszjár György, Bőhm Gábor, a Vertfalú ház felújításáért és bővítéséért Bordás Mónika, a Bazalt Iskola projektért a CAN Architects: Köninger Szilárd, Cseh András, Élő József, Tátrai Ádám, Németh Dávid, a Normafa Síház rekonstrukciójáért és bővítéséért pedig Szabó Levente DLA és Bartha András DLA vehette át. Érdekes, hogy ezek mind kisebb projektek, a majki remeteség kertjei, egy kis parasztház átalakítása, kültéri "tantermek", legnagyobb még a Szebó Levenetéék-féle síházból lett étterem projektje.
Az építészeti alkotói, oktatói tevékenység elismeréséül Ybl Miklós-díjban Dr. Paulinyi Gergely, Király Zoltán és Fajcsák Dénes részesült. Itt viszont vannak hatalmas projektek: Paulinyi vezetésével az ország legnagyobb irodaháza, pláza készült el, Király Zoltánék is méretes irodaházakon dolgoztak.
Minden kitüntetettnek gratulálunk!