hír exkluzív identitás metszet

Identitásképző építészet az új Metszetben

Ware-Nagy Orsolya | 2018.07.12. 13:26
A Metszet 2018/3. számában olyan épületeket mutatunk be, amelyeknek erős identitásképző ereje van. Fővárosi és vidéki, magyar és külföldi példákat és változatos épülettípusokat ismertetünk.

A címlapon a Nemzeti Közszolgálat Egyetem új oktatási épülete látható, de a Ludovikán megvalósult teljes fejlesztést bemutatjuk: az oktatási épületen kívül a kollégiumot (Finta Stúdió) és a Sportközpontot is (Közti, Skardelli György). Az új kampusszal kapcsolatban fotópályázatot is kiírtak, amelynek kiválasztott alkotásai szeptember végéig az új oktatási épület előteréből nyíló kiállítótérben tekinthetőek meg – erről a Bevezetőben is olvashatunk.

Identitásképző külföldi példáink között szerepel a Louvre Abu Dhabi (Jean Nouvel) és Immerath új temploma (Johannes Klomp), valamint a Csoma Szobája Alapítvány szárnyai alatt megvalósult tanpói Napiskola. A Budapest-Vizafogón felújított Tours-i Szent Márton- és Flüei Szent Miklós-templomot két nézőpontból és számos fotóból ismerhetjük meg. Mi lehet identitásképzőbb egy nagy távolságokból is látható, jelszerű építménynél? – a velencei, Bence-hegyi kilátó erre remek példaként szolgál.

Mindezeken túl tudósítunk a Lipcsei Könyvvásárról és a Velencei Építészeti Biennáléról.

A Metszet folyóiratot itt lehet előfizetni.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...