hír tervek Budapest rekonstrukció Építész Stúdió Kelenföldi vasútállomás

Kiemelt beruházásként újulhat meg a Kelenföldi vasútállomás épülete


sebesp | 2021.02.10

Kiemelt beruházássá minősítette a kormány a Közlekedési Múzeum megrendelésére az Építész Stúdió által előkészített vázlattervek alapján az egykori Kelenföldi indóház épületének rekonstrukcióját.

A jogszabály rendelkezik az építési engedélyezés menetéről, valamint a kivitelezési közbeszerzés kiírásáról is.

Budapest-Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában a Közlekedési Múzeum legújabb kiállítóhelye kap helyet, az épület így megmenekül a pusztulástól, és színvonalas műemléki helyreállítása is megtörténik - hangsúlyozza a közlemény.

Az állomásépület teljes felújításával, bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, egy vasúttörténeti kiállítás részeként. A kulturális kínálatot időszaki kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások színesítik majd.

Az épület környezetében vasúti tematikájú játszókert létesül, teraszán szabadtéri mozivetítéseket tartanak, az épület pedig kiegészül egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló, új terasszal, valamint a tervek szerint egy bisztró is helyet kap az indóházban. Az épület előtt, szabadtéren az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni - közölte a Közlekedési Múzeum.

Az 1884-ben épült Kelenföldi indóház az ország egyik legrégebbi állomásépülete, amely a közelmúltig be is töltötte ezt a szerepét. A 4-es metró projekt részeként épült aluljáró miatt azonban funkcióját az elmúlt években teljesen elveszítette, a MÁV-pénztár kiköltözött belőle, és állapota tovább romlott, így félő volt, hogy az egyébként dinamikusan fejlődő, átalakuló Etele tér közelségében idővel lebontják.

"A kormány egy évvel ezelőtt hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum koncepcióját az épület megmentésére. Kelenföld az ország egyik legforgalmasabb vasútállomásaként kitűnő helyszín arra, hogy az itt létesülő kiállítás bemutassa Budapest és a vasút kapcsolatának 175 éves történetét és az előttünk álló kihívásokat és lehetőségeket".

A Közlekedési Múzeum az Építész Stúdiót bízta meg az építészeti tervek elkészítésével, amely az eredeti épület műemléki jellegének, karakterének tiszteletben tartása mellett azt az új funkcióknak megfelelő kortárs elemekkel is kiegészíti.

Mint közölték, a kiállítási tartalom tervezését a Közlekedési Múzeum megkezdte, a következő hónapokban a részletek kidolgozása zajlik. A Kelenföldi pályaudvar mint városi és vasúti tér biztosan meghatározó szerepet kap majd a tematikában, ahol nemcsak a vasút történeti szerepét, múltját, jelenét, jövőjét kívánja a Múzeum bemutatni, hanem a helyszínhez kapcsolódó emlékeket, történeteket is.

Ezért a Közlekedési Múzeum egyaránt várja a Kelenföldi indóházhoz kapcsolódó, régi képeslapokat, fényképeket, egyéb tárgyi emlékeket és történeteket, valamint a leendő kiállítóhely programjaival kapcsolatos javaslatokat.

Egy 2019 őszénlétrejött megállapodás nyomán 2020-ban a Miniszterelnökség 100 millió forinttal, Újbuda önkormányzata pedig 20 millió forinttal támogatta a tervezést és a beruházás előkészítését. Az elkészült tervek elnyerték az önkormányzat támogatását, miután a múzeum bemutatta a koncepciót László Imre polgármesternek.

A tartalomfejlesztésen túl a következő feladat az építési engedélyezés és a kivitelezési közbeszerzés kiírása - áll a múzeum közleményében.

A kiemelt beruházássá minősítő rendelet értelmében a beruházással összefüggésben településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, valamint településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár




Építési megoldások