hír tervek Futureal Paulinyi Gergely Reith András

"Okospláza" épül Budapesten

sebesp | 2018.09.19
A Futureal-csoport 150 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az UniCredit és az Erste alkotta konzorciummal, a két bankcsoport egyenlő arányban, tízéves futamidőre nyújt hitelt a budapesti Etele Plaza fejlesztéséhez.

A cégcsoport legújabb kereskedelmi projektje a főváros harmadik legnagyobb, 55 000 m2 bérbe adható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz. A kivitelezés már folyik a XI. kerületi Etele tér közvetlen közelében, a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál.

A bruttó 137 000 m2-es bevásárlóközpontban 180 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások, valamint csaknem 1 300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül – közölte a Futureal.

A közlemény idézi Darida Pált, a Futureal finanszírozási és tranzakciós igazgatóját, aki hangsúlyozta, a hiánypótló kereskedelmi fejlesztés a környék fejlődésének is új lendületet ad.

Az ingatlanfejlesztő idén májusi tájékoztatása szerint a 300 millió eurós beruházással létrejövő Etele Plaza várhatóan 2020-ban nyit meg.

Forrás: Futureal, MTI
Az épület a Paulinyi-Reith & Partners tervei alapján épül.

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...

Társasházak a Metszet 2025/2. számában
Társasházak a Metszet 2025/2. számában

A Metszet 2. számában többlakásos lakóépületeket gyűjtöttünk össze. A hazai és európai épületek bemu...

Megjelent a Metszet idei első száma
Megjelent a Metszet idei első száma

A XXII. Nemzetközi Építészkongresszus előadóinak cikkei alkotják a Metszet 2025. évi első számát, ez...