sebesp | 2018.11.29
Az új törvénymódosítással akár 90 százalékkal csökkenhetnek az építész-tervezőirodák szabványokra fordított kiadásai. A leggyakrabban használt szabványokhoz való kedvezményes hozzáféréséhez a kormány évi 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosít.

„Egy tervezőmérnök sok esetben 30-40 szabványt használ egyszerre, és a szabványok használatából adódó költsége 1-2 millió forint is lehet. Mindez a mostani jogszabály-módosításnak köszönhetően pár tízezer forintra mérséklődik, s így javul a tervezőirodák nemzetközi versenyképessége és gazdasági hatékonysága” – foglalta össze a törvénymódosítás lényegét György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. A leggyakrabban használt szabványokhoz való kedvezményes hozzáféréséhez a kormány évi 100 millió forint központi költségvetési forrást biztosít.

A Parlament által megszavazott hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló T/2938. törvény módosítása felhatalmazást ad arra is, hogy létrejöjjön a szakértői szintű Műszaki Szabályozási Bizottság (MSZB). A bizottság javaslatot tesz a leggyakrabban használt szabványok használatának támogatására (a szabványok ingyenes hozzáférhetőségét nem teszi lehetővé a nemzetközi szabályozás). Szintén az MSZB feladata lesz a szabványok szintjét el nem érő, de gyakorlati szempontból fontos és hasznos műszaki előírások megalkotásának támogatása a Magyar Szabványügyi Testülettel együttműködésben: így kevesebb szabványt kell megvásárolniuk az érintett szereplőknek.

http://www.kormany.hu/rezsicsokkentes-a-tervezoirodaknal

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások