cikk buildecon EBI Építésaktivitási Jelentés ELTINGA ibuild

Társasházi lakásépítés: jó évkezdés, de a megkezdett beruházások értéke alacsony


buildecon | 2024.05.17

Az idei első negyedévre vonatkozó EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2024 jobban indult a társasházi lakásépítési szektorban mint 2023, de az elindult társasházi projektek értéke tovább csökkent, így alacsonyabb volt a 2023 utolsó két negyedévinél.

2016 második negyedévétől kezdődően 2024 első három hónapjában produkálta a 4. legalacsonyabb Aktivitás-Kezdést a szektor folyóáron. Változatlan árakon nézve pedig 2016-tól kezdődően a harmadik legalacsonyabb értékben indultak el kivitelezések az idei év elején. 

A piaci kilátások ugyanakkor javultak az előző évhez képest, a hitelkamatok jelentősen csökkentek tavaly év végére, amely mérséklődés idén is folytatódott, és a gazdasági kilátások is javultak. Összességében a pozitívabb környezet a vevőket is visszacsábította a lakáspiacra, az élénkülés már az idei első negyedévben is érzékelhető volt, mind a használt, mind pedig az újlakás-piacon. Kedvező hír, hogy az új lakásokat terhelő kedvezményes áfakulcs időszaka meghosszabbításra került, és az idei év vége helyett elég megszerezni az építési engedélyt 2026 év végéig, hogy aztán 2030-ig 5%-os áfakulcs mellett legyen értékesíthető a lakás. 

Sok társasházi lakásépítési projekt fejeződött be az idei első három hónapban. Az elkészült társasházak értéke meghaladta a 120 milliárd forintot, ami 2021 óta a legmagasabb negyedéves Aktivitás-Befejezést jelentette. Az idei évre még további jelentős mennyiségű társasház átadás várható, de a távolabbi jövőben a korábban visszaeső építkezések miatt várhatóan a befejezések értéke is csökkeni fog. 

Az elmúlt 4 negyedévet nézve, a kivitelezési fázisba lépő társasházi lakásépítésekből 63%-kal részesedett Budapest, Közép-Magyarországon pedig a társasházi lakásberuházások értékének valamivel több, mint 64%-a koncentrálódott. Kelet-Magyarországhoz kapcsolódott az Aktivitás-Kezdés 14,8%-a, míg a Nyugat-Dunántúl részesedése az Aktivitás-Kezdésből 20,9% volt. 

Írta: Tancsics Tünde, Eltinga

EBI Építésaktivitási Jelentés: a projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások