hír pályázat tervek Törökbálint városháza

Új városközpont épül Törökbálinton

sebesp | 2017.08.09. 10:51
Megkezdődött Törökbálint új városközpontjának építése, a háromhektáros terület fejlesztésének első ütemében 1,2 milliárd forintból új városháza épül.

Az új városházán az önkormányzaton kívül kormányablak, a városgondnokság, valamint a Magyar Posta kirendeltsége kap helyet. A 2400 négyzetméteres épületet, amely száz ember számára biztosít korszerű munkahelyet, egy év múlva adják át. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást az É-Z Konzorcium nyerte el. Az új városközpont az előzetes tervek szerint modern és városias látványt nyújt majd, mégis megőrzi Törökbálint kertvárosias jellegét. A háromhektáros területen étteremet, kávézókat, játszóteret, városi parkot, valamint kereskedelmi egységeket szeretnének elhelyezni. A fejlesztés által érintett ingatlanon lévő elhanyagolt épületeket korábban elbontották.

Törökbálint Város Önkormányzata 2015-ben kétfordulós tervpályázatot írt ki az új városháza tervezésére és környezetének rendezésére. Az I. díjban részesült pályaművet a Modulárt Stúdió (Keller Ferenc, Láris Barnabás, Szabó Dávid, Szabó Tibor) készítette.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei



KIADVÁNYAJÁNLÓ

Újdonságművelés a Metszet 6. számában
Újdonságművelés a Metszet 6. számában

A 6. lapszám kiemelten foglalkozik az Oszakai Expóval, a világkiállítások történetével és az idei pa...

Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában
Felújítások és műemlék épületek a Metszet 5. számában

A Metszet 5. száma – hagyományosan – a felújítás témakörét járja körül. Az elmúlt időszak egyik jele...

Oktatási épületek a Metszet 4. számában
Oktatási épületek a Metszet 4. számában

Oktatási épületeket gyűjtöttünk egybe a Metszet 4. számában. 

Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában
Középületekről olvashatunk a Metszet 3. számában

Megjelent a Metszet 2025/3. száma, ezúttal középületek témakörrel. A Richter új székházáról az ápril...