Üvegből gerendát? – Interjú Dr. Becker Gáborral

Sima választás volt, hogy építész lesz?

Édesapám is építészmérnök volt, statikus. Én is építész akartam lenni, kora gyermekkoromtól kezdve. Még szinte semmit sem tudtam a szakmáról, amikor eldöntöttem, hogy azt, amit édesapám csinál, én nem szeretném. Két-három egyetemi év után azonban úgy éreztem: nem vagyok elég tehetséges ahhoz, hogy a klasszikus értelemben vett tervező építész legyek. Egy hosszú beszélgetés alkalmával megosztottam ezt Magyar Péterrel, aki jól ismert építész, sok éve sikeres tervezőként és egyetemi oktatóként Amerikában. Elbeszélgettünk, hogy mi mindent lehetne csinálni a klasszikus tervezési tevékenységen kívül. Szóba került, hogy foglalkozhatnék kutatással, szakírással, szerkezettervezéssel. Nekem ez az utóbbi tetszett.

Könnyű volt belenyugodni, hogy nem „klasszikus” építész lesz?

Laikusoknak úgy szoktam elmagyarázni, hogy az épületszerkezet olyan, mint az anatómia. Szerkezet a fal, a padló, a gerenda, az oszlop, az ajtó, ablak – minden, ami az épület műszaki tartalma. Nem önállóan, hanem alkalmazott ismeretként rendkívül fontos. Mára annyi szakmai megoldás halmozódott föl ebben a körben is, hogy ezt már nem lehet csak úgy mellesleg, háttértudásként birtokolni.

Hol lehetett ezen a fontos részterületen gyakorlati tapasztalatokat szerezni?

Már hallgató koromban is olyan komplex feladatot kértem, ahol túlsúlya volt a szerkezettervezésnek. Olyan munkahelyet kerestem, ahol ezt jól meg lehet tanulni. Így bukkantam az Építéstudományi Intézetre (ÉTI), amelynek az épületszerkezeti osztályára fölvettek. Nyolc évet töltöttem ott – az idő alatt egy kicsit megtanultam a szakmát.

Változik az épületek szerkezete azáltal, hogy változnak a felhasznált anyagok?

Igen. De ez főként a legújabb idők hozadéka. A klasszikus építészetben volt a kő, a tégla, a nyílászárók, egy-két burkolóanyag. Később megjelent az acél. De még az 1960-70-es években is nagyon korlátozott anyag- és szerkezethasználat jellemezte a magyar építőipart. 1970-80-as évek fordulóján következett be a nagy váltás, amikor megjelentek a könnyűszerkezetes épületek. Egy téglafallal könnyű bánni – de a könnyűszerkezetes panelhez, vagy mondjuk egy alumíniumvázas üveg függönyfalhoz sokkal több épületfizikai, akusztikai, épületkémiai háttérismeretre van szükség.

Kezdettől tanít az egyetemen?

Nem. Ebben például követni szerettem volna édesapámat, aki oktatóként dolgozott. Annak ellenére, hogy két éven át köztársasági ösztöndíjas voltam, amikor oktatónak jelentkeztem, írásban még választ sem kaptam. Két éve dolgoztam az ÉTI-ben, amikor egy véletlen baleset miatt meghívtak az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolára óraadónak. Öt évre rá, 1983-ban akadémiai ösztöndíjjal jutottam be a Műegyetem Épületszerkezeti Tanszékére.

Végigjárta a szamárlétrát?

Igen. Oktatóként is, míg tanszékvezető lettem, és kari vezetőként is. Szeretek tanítani. Ezzel függ össze, hogy 1994-ben az oktatási bizottság titkára lettem, 2002-ben oktatási dékánhelyettes, 2006 és 2014 között pedig dékán. Büszke vagyok rá, hogy három jelölt közül már az első fordulóban egy szavazat híján kétharmados többséggel választottak meg.

Egykori bölcsészhallgatóként nehéz elképzelnem, hogyan lehet jól tanítani nehéz természettudományos tárgyakat.

Minden szakterületet meg lehet tanítani, ha két alapvető dologra odafigyel az ember. Bele kell tudni képzelni magunkat a hallgató helyébe, hogy mnnyit ért meg, milyen a gondolkodásmódja. A mai fiatalok alig tudnak kézzel rajzolni, mert mindent számítógéppel csinálnak. Elképesztő mennyiségű vizuális információhoz jutnak a digitális világban – ezért sokszorosan vizuálisan kell nekik megmutatni a dolgokat, hogy megértsék. A másik módszertani követelmény, hogy létező élethelyzeteket, ok-okozati összefüggéseket mutassunk fel nekik. A hallgatók véleményezik az oktatókat, és a pontszámokhoz kommentárokat is fűzhetnek. Arra vagyok a legbüszkébb, amikor azt írják: logikusan felépített, szemléletes előadás, jó példákat hozott az életből. Erre törekszem. Legyen ott a fizikai háttér, a természettudományos magyarázat – de mindig kapcsolódjon a mindennapi élethez! Így jó eséllyel a legnehezebb dolgokat is befogadhatóvá tudjuk tenni.

Többet vagy kevesebbet tudnak a mai hallgatók, mint a régiek?

Nagyon fontos a tudás, de személyes tapasztalatom szerint fontosabb a motiváltság. A hiányzó ismereteket lehet pótolni – a motiváltságot nem. Egy idős kollégám mondta jó 30 éve, amikor még csak 120-an jártak egy évfolyamra: csak 20-25 van köztük, aki azért jött az egyetemre, mert tényleg érdekli, és meg akarja tanulni, amit itt tanítunk. Azóta évente 240 hallgatót veszünk fel, de a motiváltak száma legfeljebb 35-40-re nőtt. A magukkal hozott tudás pedig egyértelműen csökkent az általam belátható időszakban.

Az épületszerkezettan egységes ismeretanyag, vagy már ez is specializálódott?

A világban nagyon markánsan elkülönülnek a fő vonalak. Ilyen például a nyílászárók területe, a szerelt elemek, az üveg, a szigetelések. Távolabbi a kapcsolat, de van átfedés az alapozáshoz kapcsolható mélyépítési technikákkal. Minden újabb területnek megvan már a megszállott szakembere, specialistája Magyarországon is.

Önnek mi a szorosabban vett szakterülete?

Elsősorban nyílászárókkal és üvegszerkezetekkel foglalkozom. Nyílászáró az ajtó, ablak, de bizonyos értelemben a függönyfalak és hasonló szerkezetek is. Az üveg hihetetlen karriert futott be az elmúlt negyedszázadban. Ha 25 éve azt mondom, üvegből készült lépcsőn jártam, csak legyintettek volna: hát persze, a varázshegyen! Ritka volt az üvegtető, és sehol sem létezett üvegből készült tartószerkezet. Az Andrássy úton készült először világviszonylatban is  üveggerendás üvegfödém. Üvegből gerendát? Maga a kívánság is a mese birodalmába tartozott korábban. Amikor az igény fölmerült, több, mint egy évig próbálkoztak, hogyan lehetne üveggerendát készíteni. A ragasztott fa tartó volt az első minta, de nem vált be. Végül nem vízszintesen, hanem függőlegesen összeragasztott elemekből készült. Ezt meg lehet még erősíteni különféle trükkökkel, például aláfeszítéssel.

Mi okozta az üvegnek ezt a hihetetlenül gyors karrierjét?

Az ipartörténelemben akkor szoktak hatalmas változások bekövetkezni, amikor a lehetőségek utolérik az igényeket. Voltak és vannak tehetős megrendelők, akik keresik a meghökkentő megoldásokat – a fizikai kutatások pedig meghozták azokat az eredményeket, amelyek ezeket megvalósíthatóvá tették. Az ismert számítástechnikai cég például nem sajnálta a pénzt, hogy sztenderd üvegcsarnokokat építtessen New Yorkban. Ezekben az acél csavarokon kívül minden üvegből van. Ugyanilyen meglepő és igényes dolgokat akart az a megrendelő, akinek épületébe elkészült az első íves üveglépcső. Az elméleti eredmények és a nyomukban megvalósuló eljárások rengeteg új tulajdonsággal gazdagították az üveget. Létrejött az intelligens üveg, amely reagál a környezetére. Besötétedik, ha kisüt a nap – a hőmérséklet változására megváltozik a hőátbocsátási mutatója.

Mire használhatók az így felfedezett tulajdonságok?

Van egy szépen kitárt üvegdobozom, benne emberek és számítógépek. Pazar, érdekes látvány, de augusztus közepén mindenki megfullad bent a hőségtől. Ha árnyékolom, például teleaggatom fehér ponyvával, az borzalmasan néz ki. Volt pénz és biztatás, így születtek meg azok az anyagok, amelyekkel egészen vékony rétegben elég bevonni az üveg felületét, hogy a hő 60-80 százalékát visszaverje. Úgy működik, mint egy hőtükör, sokkal jobb hőtechnikai tulajdonságú üveget lehet így nyerni. Igaz, nem egyszerű a mindössze néhány mikronnyi bevonatokat előállítani, vákuumban, katódporlasztással felhordani az üvegre. Ráadásul nem is egy ilyen rétegre van szükség, hanem egymás után ötre. Télen az ilyen üvegű hatalmas ablak ugyanolyan meleg lesz, mint mellette a fal.

Ki tudja ezt megfizetni a multikon kívül?

Először tényleg borzalmasan drága volt, de – mint minden más újdonság –, minél többet adnak el belőle, annál olcsóbb lesz. Nyugat-Európában négyzetméterenként 2,5 Euró az önköltsége az ötrétegű bevonatnak. Ez gyakorlatilag mára már tömegcikk.

Mennyit fejlődtek a nyílászárók a pályakezdése óta?

Régen az ajtókon, ablakokon besüvített a szél. Olyankor többet raktak a tűzre, ha volt mit. Amikor az energia nagyon megdrágult, de mégsem akartak fázni, elkezdték tömíteni a nyílászárókat. Sokszor nem sikerült tökéletesen, ezért kitalálták a több ponton záródó vasalatot, hogy beszorítsák a tömítést. Az üvegek több rétegű bevonatával tovább lehetett javítani az eredményt. Amikor az üveg már meleg volt, feltűnő lett, hogy bezzeg az alumíniumperem milyen hideg maradt. Válaszul feltalálták a meleg peremet. Minden nyílászáró közül a legbonyolultabb a bejárati ajtó, mert az nagyon sokféle igénybevételnek van kitéve. Kell, hogy szilárd és tartós legyen – különben például egy iskolaajtó hamar tönkremegy. Hőszigetelő képesség, vízállóság, szélállóság – mindegyik alapkövetelmény. Több ponton záródó vasalat, többszörös tömítő rendszer, speciális küszöbkialakítás, különleges lapfelépítés. Ha hőszigetelés van benne, akkor élzárás, pára- és csapadékzáró megoldás – egy ajtó nagyon bonyolult szerkezet lett a korábbiakhoz képest.

Mennyire volt nehéz meggyőzni az „általános” tervezőket, hogy bevigyék ennek a gyors fejlődésnek az eredményeit a megvalósuló épületekbe?

Mindig vannak helyzetek, amikor van elég pénz és akarat a különleges megoldásokra. Nekem az első komolyabb ilyen tervem a tervezett budapesti Expo magyar pavilonja volt. Turányi Gábor készítette az építész terveket. Az épület kaptárra emlékeztetett, kupolaszerű középrésze volt, amit Gábor Zsolnay-kerámiából készült cserepekkel kívánt lefedni. Csakhogy a Zsolnay-kerámia – bár egyáltalán nem úgy néz ki – átengedi a vizet. Vagyis, kétsíkú vízelvezetést kell alkalmazni hozzá. A felszín elvezeti, amit bír, de belül kell egy második felület, amely zárja, és ott is elvezeti a vizet. Ez volt az első komolyabb szaktervezés, amelyben szakértőként, komoly épületre igénybe vették a tudásomat. Sajnos, nem valósult meg.

Mi volt az első önálló, számottevő munka, ahol meg is épült az elképzelése?

A Fény utcai piac. A mai napig nagyon szeretem, noha sok ellentmondás van benne építési és szerkezeti szempontból egyaránt. Üvegtetős, nyitott, de bonyolult épület. Megtalálható benne minden funkció a hentes hűtőházától a bankfiókig. Nagyon bonyolult szerkezeti megoldásokat igényelt – de vélhetően jól megfeleltünk a feladatnak, mert minimális reakció érkezett.

Milyen sikeres épületet említene még?

Egyik munka hozza a másikat. Számos irodaházhoz terveztem üvegtetőt, függönyfalat. A Toldy Ferenc Gimnázium tornatermét említeném még, amelyet Földes Lászlóval terveztünk. Tudomásom szerint Magyarországon az volt az első burkolt tető, amikor a homlokzat közvetlenül átfordul tetőbe. Nincs cserép, nincs tetőfedés, nem háznak, hanem valamiféle tárgynak látszik az egész. Manapság, mivel a nagy méretű épületeken belül nincs elég fény, a belső tereket nagyon attraktívan meg lehet világítani egy üvegtetővel, amely szoros kapcsolatot teremt a természettel. Divatos, hogy átriumokat, belső közlekedési helyeket alakítunk ki. Ezt a megoldást sikerrel alkalmaztuk nagy bevásárló központokban – jómagam például először Kispesten.

Mennyire tartozik a szerkezetépítő feladatai közé a szellőzés?

Ezt gyakran le szokták passzolni az épületgépészeknek, de én a hallgatóknak is mindig hangsúlyozom, hogy üvegtetőt csak komplexen szabad építeni. Hatalmas hőcsapdát jelent, ha csak úgy odarakunk egy üvegtetőt a nagy tér fölé. Valamiképpen ki kell szellőztetni az alatta keletkező hőpárnát. Ha jól alakítjuk ki a nyitható részeket, akkor a gravitáció ingyen kiszellőzteti. Ha nem, drága pénzért gépészeti eszközökkel kell elszállítani a meleg levegőt. Kínálkozik még az árnyékolás – de ha árnyékolunk, akkor nem látunk ki rajta, vagyis éppen azt a hatást tesszük tönkre, amiért az egészet létrehoztuk. Kívülről ezen kívül azért is nehéz árnyékolni, mert nehezen megközelíthető helyekre kellene telepíteni az árnyékolókat. A legjobb megoldás a multifunkciós bevonatos üveg, amely az energia nagy részét kizárja. Ezt kiegészíthetjük jó szellőztetéssel. Még egy nagy trükkje van az üvegtetőnek: a tartószerkezete. Vaskos fagerendákkkal tönkre tesszük a látványt – karcsú tartószerkezettel a légiesség érzetét keltjük. Két jól sikerült példa: az Erzsébet téri Gödör üvegmedencéje, amely nagyon szép hullámjátékot hoz létre a fénnyel, és szándékosan nehézkes, másrészt az Aréna plaza légies üvegtető-rendszere.

Saját munkásságából is mondana példát?

- Az Alkotás Point irodaház üvegteteje, ahol ugyan középen van egy markáns tartó – de erre nagyon légies, karcsú bordákból álló szerkezetet sikerült készíteni. Közel áll a szívemhez a Herendi Porcelánmanufaktúra épületegyüttese, amelyet szintén Turányi Gábor tervezett. Ott az volt az érdekes, hogy korszerű szerkezetekből a manufaktúrához illő „kézműves” megjelenést kellett létrehozni. Kívülről úgy néz ki, mint egy több száz éves téglaépület, de mögötte ott a 21. századi hőszigetelés, a rozsdamentes acél szerkezet. Nem régi, hanem időtlen. A külső robusztus, aminek kontrasztja révén az épületben gyártott terméket, a finom vonalú, légies porcelántárgyakat emeli ki. Nagyon szeretem egy másik munkámat, a repülőtéren a HungaroControl légiirányító épületegyüttesét is, Nagy Tamás munkáját. Ott egy színesre printelt üveg árnyékoló lamellasor a legérdekesebb üvegszerkezet, amelyet egy lefényképezett galambtoll óriásira felnagyított mintái díszítenek.

A függönyfal még az eddigiekhez képest is újdonság.

Ugyancsak a HungaroControl épületén alkalmaztunk egy nagyon érdekes megoldást: geometriai okokból, egy üveghíd csatlakozási problémái miatt miatt kifordítottunk egy függönyfalat. A függönyfalak úgy vannak kitalálva, hogy két síkon, de mindenképpen feltartóztassák és elvezessék a vizet. Ha a függönyfalat geometriai okokból kifordítottam, akkor meg kell oldanom, hogy mivel kétszeresen odavezettem a vizet, kétszeresen el is vezessem. Komoly feladat, nem ajánlom akárkinek – de megoldottuk.

Említene példákat nyílászáró-megoldásokra?

A nyílászáró gyári termék. Inkább az összerakásuk tekinthető szakmai alkotómunkának. Poénból mondhatnám a saját házamba készült bejárati ajtót. De van egy kiváló példa is: a győri Agóra üvegfala, amely Z alakúra fomált homlokzati elem. A rövid oldalakon – funkciótól függően – vannak fix üvegek, nyitható üvegek, illetve nyitható szellőző lamellák. Ez sokféleképpen változtatható felület. Kevésbé szívesen említem a pécsi Tudásközpont üveg burkolatú homlokzatát, amelyet a tudtom nélkül átterveztek, és sajnos több üvegtábla lehullott róla.

Jól sikerült viszont az ÉMI irodaháza Szentendrén, amelyet úgy kellett megcsinálni, hogy közel passzívház minőségű legyen. Hőszivattyús hűtés-fűtés van benne, működéséhez a szennyvízkezelő energiáját használja föl, ez utóbbi megoldás az épületgépészt dicséri. Az épületre terveztünk egy kis klímahomlokzat szakaszt is. Tudni kell, hogy a hűtéshez még ma is 2,5-2,6-szer több energia kell, mint a fűtéshez. Megpróbáltunk mindent beletenni, ami a hűtési költségeket csökkenti. Speciálisan döntött ablakokat alkalmaztunk, amelyek a fényt beengedik, a napsugárzás hőjét kívül tartják. Mindenfelé árnyékolókat alkalmaztunk, a legnagyobbat és teljesen egyedit az épület külső udvarába. Ide egy vizes medencét is terveztünk. A párolgó nedvesség hűt – ezt a megoldást már a középkorban is használták.

Mennyire drága megoldások ezek, hogy széles körben elterjedjenek?

Külön kell választani, hogy valaki a bekerülési költségen kénytelen-e spórolni, vagy azt akarja, hogy 20-25 éven át a lehető legkevesebbe kerüljön az épület. Sajnos, általában a pillanatnyi költségek a mérvadók.

Szerkezettervezőként megbecsültnek érzi magát?

Nem. Nem ismerik el a munkánkat, és nem szívesen adnak rá pénzt. Pedig a generalistáknak egyre kevésbé van idejük elmélyedni az egyre bőségesebb és fontosabb részletekben. A szakma annyira sokszínűvé vált, hogy a generalista feladata inkább a dolgok kézben tartása, összehangolása lenne – nem pedig az, hogy mindent ő maga oldjon meg. Az én szerepem az, hogy megpróbálom megérteni az építész gondolatát, szándékát, és szerkezeteimmel a lehető legjobban kiszolgálom. Jó esetben ettől válik közös alkotássá a munkánk.

Tanács István

Az Európai Házak magazin engedélyével; megjelent ez EH 2015/őszi számában