sebesp | 2013.05.20
Strawscraper, azaz "Szalmakarcoló" annak a stockholmi projektnek a neve, mely a tervek szerint széltől borzolt szőrmókként emelkedik majd a város fölé.

Jelentős kihívást jelent a városokban szélerőműveket telepíteni, mivel a hagyományos szélturbinák elhelyezésére csak elvétve lehet alkalmas helyet találni. A remények szerint megoldást jelenthet a Strawscraper, mely a szélkerekektől eltérően a szélenergiát szőrös felületén takarítja be. A rendszer piezo-elektronikus technológiát használ, amely a felületen elhelyezett szalagok kinetikus energiáját képes összegyűjteni. A „szőrszálak” mozgása nem jelent veszélyt sem a madarak sem az emberek számára, és a zajterhelése is jóval alacsonyabb, mint a szélturbináké. És a technológia kigondolásának ötlete nem minden, hiszen a szálakkal beborított felület a szél hatására a ringatózó gabonamezők illúzióját kelti, egy állandóan mozgásban lévő elemet helyez a statikus városképbe.

A tervezett Skyscraper projekt Stockholm egyik meglévő, 1997-ben épült toronyházának bővítése. Az épület eredeti tervezője építés közben visszalépett, így 14 emelettel alacsonyabb maradt a torony, mint lehetett volna. Most a Belatchew Labs közreműködésével új életet kaphat a régi projekt egy új technológiával és olyan új külsővel, amely megváltoztathatja a városok képéről alkotott eddigi elképzelésünket.

Forrás: inhabitat.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások