hír kiállítás exkluzív Bécs Budapest építészeti örökség

Budapest és Bécs, Bécs és Budapest – építészeti örökségünk képekben


sebesp | 2018.03.07
Budapest és Bécs 20. századi építészetének örökségét mutatja be az osztrák fővárosban a Ringturm építészeti galériában kedden nyílt kiállítás. Izgalmas párhuzamokat tártak fel Tamáska Mátéék!

Az Architektur im Ringturm (Építészet a Ringturmban) című projekt három éve indult el a két testvérvárost bemutató első tárlattal, amely a 19. század második felét és a 20. század elejét fogta át. A bécsi kiállítás után a tárlatot 2016-ban Budapesten, a Várkert Bazárban mutatták be. A Duna fővárosai – Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850-1920 című kiállításon mintegy 300 korabeli fotón a két főváros urbanisztikai fejlődésének egyes állomásait láthatta közönség.

A kedden nyílt Metropolen Budapest/Wien: Parallele Stadträume aus dem 20. Jahrhundert című kiállítás ennek folytatásaként a két város 1918 és 1970 közötti fejlődését állítja a középpontba.

Az újabb tárlat szintén fotók segítségével világítja meg a 20. század legfontosabb építészeti, városépítészeti és társadalmi vitáit. Ezek központi témái a lakóházak, tömegközlekedés és egyéni közlekedés fejlődései és reformjai, melyek jelentősen megváltoztatták a városképet. A kiemelt témák között szerepel a fényhez és elektromossághoz való hozzáférés jelentősége a városi életben.

Bécsben a magyar sajtó részére tárlatvezetést és bemutatót is tartottak. A szakújságírók láthatták: a korábbi kiállításnál mélyebbre mentek ezúttal a kutatással, mint a magyar kurátor elmondta, több konferencia előadásaira is támaszkodhattak, bár erre a korszakra ilyen párhuzamos tanulmány még nemigen készült. A párhuzamok között volt a korral járó természetes párhuzam, hiszen Európa minden városára nyilván rányomta bélyegét a motorizáció, az éjszakai kivilágítás is minden városközpontban elterjedt, de találtak valóban csak a két városra jellemző párhuzamot, így például szakmai körökben sem ismert, hogy "hofok" Pesten is épültek, és a fürdők, csónakházak is dunai jellegzetességek. A kiállításnak nagyon gazdag az anyaga, mint Adolf Stillertől megtudtuk, közel kétszer annyi képpárat mutattak be most, mint a legutóbbi tárlaton. Így a fotók kicsit kisebbek, a szövegek kicsit dominánsabbak lettek - de ezeket érdemes olvasgatni, akár szakmabeliek is találnak újdonságot benne.

Tervek szerint 2018-2019-ben ez a kiállítás is ellátogat Budapestre.

A kiállítást az Union Biztosító tulajdonosa, a Vienna Insurance Group saját bécsi székházának kiállítóterében valósítja meg. A kiállítás kurátorai Adolph Stiller és Tamáska Máté, a tárlat június 8-ig látható Bécsben.

Forrás: Sajtóanyag, Tervlap

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások