Nepomuki Szent János és Szent Walburga szobra (valamint a szentek élete) az Érd Ófalu építészeti emlékei harmadik részének alkotói.
Korábban sosem látott érdeklődés övezte a világ egyik legkomolyabb téglaépítészeti elismerését. A 11. alkalommal megrendezett Brick Awardra sem a nemzetközi, sem a hazai nevezések száma nem volt még ilyen magas: a 743 pályamunkából 17 Magyarországról érkezett, mindkét érték kimagaslónak számít a díj történetében.
A legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentés szerint nagyon alacsony Aktivitás-Kezdés jellemezte a hazai építőipart 2023 első negyedévében. Mindössze 374 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések.
Dr. Aleš Pustovrh, az EECFA szlovén kutatója szerint Szlovéniában folytatódik a lakásépítés lendülete és idén el is éri csúcspontját. A jelzáloghitelek kamatainak növekedésével viszont 2023 második felében lényegesen alacsonyabb lesz a kereslet a lakásépítésre.
A lépcsőtől a templomkeresztig megújult az ászári római katolikus templom, a helyi plébános, Magyaros László szavaival élve. A Baumit a felújításhoz a Várépítő Pályázat keretében építőanyaggal és tanácsadással járult hozzá.
Tavaly tavasszal a német újlakásépítés kilátásai romlottak. A kamatfordulat, az építési költségek megugrása és a támogatások átrendeződése miatt a piaci fordulat elkerülhetetlen volt. Most az engedélyek alapján meg lehet becsülni a középtávú piaci korrekciót, és nem csak találgatunk – írja Ludwig Dorffmeister, az Euroconstruct német kutatója.
Breuer a Zürichben található Doldertal házakat Emil és Alfred Roth-tal közösen tervezte és kivitelezte 1935-36-ban.
2022 újabb rekordév volt a szerb lakóingatlan piacon és a kereslet idén is erősebb mint a kínálat, bár az építési engedélyek elkezdtek csökkenni. A bérlakáspiacot az itt letelepedő orosz és ukrán állampolgárok támogatják, magasan tartva a bérleti díjakat – véli Dejan Krajinović, az EECFA szerb kutatója.
179 szoba a bécsi Duna-csatorna mellett, összesen mintegy 8500 m2 bruttó alapterület, 11 szint, Skybar a tetőteraszon, többszázezer építési fotó és 9000 rombusz: egy hotel nem gyerekjáték, az INNOCAD architecture pedig nem egy átlagos iroda.
Szent Sebestyén és Kálvária kápolna. Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália élete, Tövissel koronázott ülő Krisztus szobra és a pestis leírása az Érd Ófalu építészeti emlékei második részének alkotói.
Bár Breuer itt társépítész volt, mégis számos részletben ismerhető fel a stílusa.
A BIG szingapúri felhőkarcolója szakít az önmagába forduló tornyok koncepciójával. Nemcsak a látványát élvezhetjük, de személyesen is bejárhatjuk magasba emelt, közforgalmú kertjeit.
A hőszigetelés tervezése szerelt szerkezetekben és tetőkben – Építész Tervezői Nap 2024. március 21-én (MÉK 2 pont) >>
Fény és építészet – ablakbeépítés, világítás, napelemek és más klímatudatos megoldások – Építész Tervezői Nap 2024. április 18-án (MÉK 2 pont) >>
Alternatív felújítási megoldások értékelése – Építész Tervezői Nap 2024. május 16-án (MÉK 2 pont) >>
Homlokzati trendek és elvek – Építész Tervezői Nap 2024. szeptember 19-én (MÉK 2 pont) >>
Vízszigetelési tippek, trükkök, fogások – Építész Tervezői Nap 2024. október 17-én (MÉK 2 pont) >>
Tűzvédelem: új szabályozás: OTSZ, TvMI – Építész Tervezői Nap 2024. november 14-én (MÉK 2 pont) >>