A díj a szakmában jelentős múlttal rendelkező tájépítészek kitüntetése, akik széles látókörű, innovatív munkásságukkal hozzájárultak a Mőcsényi Mihály által képviselt szellemiség továbbörökítéséhez.
A Pest Megyei Építész Kamara pályázati felhívása a Wéber Antal díj 2021. évi adományozásáról.
A luxus "kunyhó" a nevét az egyébként főleg kerítésekhez használt negyeddorongokról (skigard) kapta, de legalább ilyen érdekes, hogy a kívülről lapostetős, zöldtetős épület belülről magastetősnek tűnik.
A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé a 2021. évi Ybl Miklós-díj, Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díj, Régészeti Örökségért – Schönvisner István-díj adományozására vonatkozóan.
Építőipari Nívódíjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda által tervezett Karmelita kolostor, valamint a Nemzeti Táncszínház is. A Miniszterelnökségnek otthont adó épületegyüttes lett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) által életre hívott, idén 20. alkalommal kiírt pályázat Középület kategóriájának abszolút győztese, míg a Millenáris parkban új otthonra lelt Nemzeti Táncszínházat a legjobb kulturális középületnek választotta a 18 tagú szakmai zsűri.
A 2020-as évben is átadásra került a Kotsis Iván-érem, amellyel, mint a „szakma fair play-díjaként”, az oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek munkásságát ismerik el.
Budapest V. kerületében, a Ferenciek terén álló historizáló stílusú Párisi Udvar Budapest ikonikus épülete (1912), mely fennállása során számos funkciót kapott. Külön nevezetessége passzázs rendszere.
A járványhelyzetre tekintettel zárt körben, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában adták át az idei díjakat.
A világ legnagyobb ingatlan szakmai szövetsége az 1951-ben alakult párizsi székhelyű FIABCI Magyar Tagozata idén huszonkettedszer rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot.
Az eredetileg tervezett időpontban – 2020. november 16 -án 16.00 órától –, azonban az időközben hatályba lépett korlátozó intézkedések miatt on-line megrendezésre került eseményt Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes nyitotta meg, köszöntőt mondott Erő Zoltán Budapest főépítésze és Csapó Balázs a BÉK elnöke.
A Budapesti Építész Kamara közleménye szerint a 2020. november 16. 16:00 órára tervezett Budapesti Építészeti Nívódíja 2020 ünnepélyes díjátadó ünnepséget a hatályba lépett járványügyi korlátozó intézkedések miatt személyes megjelenéssel nem tudják megtartani. Az esemény azonban ugyanabban az időpontban on-line formában meg lesz tartva; aki korábban regisztrált, annak azt nem kell ismételten megtenni.
Építési beruházások építési jogi és közbeszerzési jogi változásai – Építésijog.hu 2025, két félnapos konferencia, online részvétel december 5-ig (MÉK 1-1 pont)
Nemzetközi Építészkongresszus 2026 – Positions from the Gulf and Beyond – 2026. március 6-án
Panaszok és penészek – hőhídmenedzsment – Építész Tervezői Nap 2026. március 26-án
Térhasznosítás felsőfokon – tetők, tetőterek, tetőkertek – Építész Tervezői Nap 2026. április 23-án
Legfeljebbújítás – értéknövelő renováció – Építész Tervezői Nap 2026. május 21-én
Azért a víz a zűr? – vízszigetelések rendszerben – Építész Tervezői Nap 2026. szeptember 17-én
Rés a pajzson – épületburok nyílászáróknál és más kényes pontokon – Építész Tervezői Nap 2026. október 15-én
Akkumulátortüzek és más kihívások – tűzvédelem 2026 – Építész Tervezői Nap 2026. november 12-én