díj

Családi ház fából, viharkalapban

sebesp | 2011.09.08 11:53

Az Architectural Review ez évi díját egy passzívház technológiával megépített, meleg fafelületű belső tereket rejtő németországi épület nyerte. A zsűri az energiatudatosság mellett a kortárs villaépítészet hűvös, de intelligens megvalósítását is kiemelte a JustK névre keresztel projekt esetében.

Média Építészeti Díja 2011 - megvannak a döntősök

pestimonika | 2011.08.31 12:37

A szabályok szerint az első hat épület és az első hat terv készítője juthat tovább a döntőbe, az október 24-én a Trafóban megtartandó nyilvános zsűrizésre, de az épületeknél a 6. és a 7. helyen pontegyenlőség alakult ki, így bekerült a 7. helyezett is a döntősök közé.

Közösségi lanterna

sebesp | 2011.08.07 05:52

A Ben van Berkel vezette amszterdami UNStudio tervei alapján Dél-Koreában felépült bevásárlóközpont egyszerre privát és nyilvános, nyitott és intim, közösségi szerepe ugyanolyan fontos, mint kereskedelmi jellege, ami homlokzatán is hangsúlyos szerephez jut.

Hét alkotást választottak ki rövidlistára a 15. Európai Réz az építészetben pályázat mezőnyéből

MRK | 2011.07.25 11:20

Spanyolországból, Finnországból, Olaszországból, az Egyesült Királyságból, Németországból és Luxemburgból beérkezett pályázatokat választott ki rövidlistára az építészekből és szakmai lapok szerkesztőiből álló nemzetközi zsűri az Európai Réz az építészetben díj 2011. évi nevezettjei közül.

A Bécsi Corner és a Corvin Sétány nyert FIABCI-nagydíjat

Csépé | 2011.05.24 09:07

A befektetők idén két magyar együttest is érdemesnek találtak a díjazásra, így a Biggeorge NV fejlesztése, a Bécsi Corner, és a Futureal Corvin Sétány(ának első fázisa) is díjat nyert.

Május 16-án beadás: Év Háza 2011

Rajki Diána | 2011.05.10 11:58

Május 16-ig lehet pályázni a 2011-es Év háza díjra, melynek fődíja idén is 500 000 Ft készpénz.

A Baumit bemutatja - Év Háza 2011

Rajki Diána | 2011.04.20 09:52

Május 16-ig lehet pályázni a 2011-es Év háza díjra, melynek fődíja idén is 500 000 Ft készpénz. A szakmai szervezetek és magánszemélyek által életre hívott Díj pályázói közül kerülnek ki idén is a Magyar Építőművészek Szövetsége által koordinált Visegrádi Négyek Családi Házai magyar szekciójának résztvevői.

Rádóczy (f) László és Tolnai Zsolt István az Év Belsőépítésze

Timon | 2011.04.14 10:07

Az Év Belsőépítésze 2010 díjat 2011. április 13-án 13 órakor 13. alkalommal adták át a Laki Kereskedelmi Központban. A díjat a MÉK Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének.

Műemléki Világnap április 18-án hétfőn a Millenáris Teátrumban

takacshajos | 2011.04.12 11:06

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és az Icomos MNB közös szervezésében április 18-án 3/4 10-kor kezdődő Műemléki Világnapra szeretettel várjuk az érdeklődőket a Millenáris Teátrumba. (Budapest II., Kis Rókus u. 16-20.)

Eduardo Souto de Moura nyerte az idei Pritzker-díjat

Csépé | 2011.03.30 11:10

A 2010-es Építészkongresszusról sokunk ismerőse Souto de Moura, aki idén az építészet egyik legjelentősebb díját, a Pritzker-díjat nyerte. Moura mestere, Álvaro Siza után a második portugál építész, aki a díjat elnyerte.

Fejérdy Péter, Hőnich Richárd, Nagy Csaba, Perényi Tamás, Rostás László Ybl-díjasok

Csépé | 2011.03.11 10:51

Fejérdy templomokért és oktatásért, Hőnich irodaházakért és a Kodály Központért, Nagy középületekért és felújításokért, Perényi lakóépületekért és víztoronyért, Rostás lamellás csarnokaiért kapott díjat – újszerű körülmények között.

Réz az építészetben 2011 – Pályázati felhívás

pestimonika | 2011.02.25 12:07

A design-központú építészeti versenyre nemrégiben elkészült európai épületek pályázhatnak. A nevezés feltétele, hogy a ház rézből vagy rézötvözetekből készült elemeket is tartalmazzon.

Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások