Az Autodesk 2016. február 1-től nem értékesít majd önálló termékeket (ilyen például az AutoCAD) az „állandó licencelés” feltételei szerint. 2016. január 31-ét követően bérletkonstrukció keretében, a szoftverek negyedéves vagy éves/többéves részletfizetés mellett bérelhetők – ez az Autodesk Desktop Subscription.
Két múzeum elhagyásával és egy színházépület beemelésével megfordult a Városliget átalakításának terve, és ma már a parkmegújítás áll a Liget Budapest projekt középpontjában. Budapest 150 éves közparkja, az egykori Lizsé a régi épületek, intézmények megújításával és az újonnan épülőkkel, az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt valósulhat meg.
Így az év elején mindannyian beszerezzük az új évre friss naptárunkat. Ha a 20. század elején élnénk, választhatnánk az Építészek Naptárát is, amely a naptári rész mellett képleteket, anyagtáblázatokat és Budapest építési szabályzatának főbb pontjait is tartalmazta.
Az Antiroom II egy úszó pihenősziget a máltai tengeren. Mivel az építménynek semmilyen összeköttetése nincs a szárazfölddel, így megközelíteni csak csónakkal vagy úszva lehet.
Merőben szokatlan módon hirdettek pénteken győztest a szombathelyi stadionépítési pályázaton. Az Index értesülése szerint a bírálóbizottság érvényesnek nyilvánította az eljárást, annak ellenére, hogy nincs meg a pénz a sportlétesítmény megépítéséhez.
A nemrégiben befejezett Sanghaj-torony a világ második legmagasabb épülete, egyben Kína legmagasabb felhőkarcolója. A Gensler tervezőiroda által Sanghajba megálmodott 632 méter magas épület a harmadik a földön, mely túllépte a 600 méteres magasságot.
Lakóházzá alakítják a válság alatt becsődölt törökbálinti betontorzó egyik épületét. Az első 140 lakás átadását 2017 elejére tervezik – nyilatkozta a napi.hu-nak a területtulajdonos.
Nincs víz és villany sem, és nem vezet aszfaltozott út sem ahhoz a vadonatúj kórházhoz, amely tíz évig húzódó építkezés után készült el a dél-spanyolországi Lepe városában, mert a helyi önkormányzat és az andalúz kormány között vita van arról, hogy kinek a feladata az infrastruktúra fejlesztése.
Megkezdődött a székesfehérvári Sóstói Stadion lelátójának bontása, a létesítmény elemeinek többségét a város és Fejér megye több stadionjában, illetve határon túli településeken hasznosítják újra – mondta Cser-Palkovics András polgármester a helyszínen tartott szerdai sajtóbejáráson.
A szilveszteri dubaji tűzvész okán sokunkban felmerül a gondolat, hogy pillanatok alatt válik hamuvá dolgos kezek sok évi munkája, erőfeszítése. Azonban az elmúlt évezredek során sokszor fordult elő, hogy épületek, vagy akár egész városrészek pusztulásával olyan irányzatok nyertek teret, melyek új fejezetet nyitottak az építészet történetében.
Budapesten óriási szükség van irodákra, ezért Garancsi István cége beépíti szépen a maradék területet a Kopaszinál. A terület korábbi tulajdonosa egy portugál vállalatcsoport volt. A tranzakció értékét a felek nem hozták nyilvánosságra.
Fran Silvestre spanyol építész minimalista hófehér épületeiről nevezetes. Az elegáns villa tisztán elliptikus formákból építkező, első pillantásra meglepő tömege nem igazán jelent akadályt a stílus következetes kiteljesítésében.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án