5. A szocialista-modern városépítés kezdete, a Kossuth utca rendezésének terve
A szocialista realizmus utáni éveket a nagyszabású, modernista szemléletű városközpont-tervek időszaka követte. Átfogó képet kaphatunk az új korszellem várostervezési vetületéről Perényi Imre 1955-ben megjelent írásából1. A modern városközpontok megalkotását segítő egyik legfontosabb lépésként a magántulajdon eltörlését jelöli meg. Ezzel ugyanis – mivel a teljes terület állami tulajdonba került – lehetővé vált a nagyobb kiterjedésű tervszerű alkotás, a nagyobb épületkomplexumok létrehozása. Kiemeli, hogy a város egészében művészeti alkotás, s mint ilyenre, vonatkoznak rá az olyan általános művészeti "szabályok", mint az arányosság, egyensúly, ritmus, lépték és változatosság.
Más, kisebb alkotásokkal szemben, a városnak egyszerre csak egy kis részletét látjuk – de ennek önmagában is a befejezettség hatását kell keltenie, miközben mindenkor összefüggésben kell lennie az egész műalkotással, a teljes várossal is. Az új beépítés nem lehet toldása a régi "befejezettnek", hanem annak továbbfejlesztése kell legyen. Megjegyzi, hogy korábban mellőzték a komplex szemléletet, ami pedig elengedhetetlen a várostervezésben, hiszen a város térbeli és időbeli élmény, amely mozgással, körüljárással érzékelhető. A korabeli városépítés alapvetően hasonlít a régihez, viszont a régi aránykapcsolatok már nem alkalmazhatóak, mert a beépítés magassága megnőtt, így – miközben feltétlen kapcsolódnia kell a régi struktúrához – törvényei a jelenkor szelleméből fakadnak. Az ember is máshogy él, mint évszázadokkal, de akár néhány évtizeddel is korábban, máshogy használja a város tereit és más igényei vannak, természetes tehát, hogy térbeli és időbeli érzete, térelhatárolási felfogása is megváltozott. A magasabb beépítésen túl a gondolkodásmódbeli változás is eredményezi, hogy nyitottabb, levegősebb beépítésre van igény. Perényi az alkotás "eszmei mondanivalójának" megváltozását (az akkori politikai elvárásoknak megfelelő jellegzetes szóhasználattal – a szerk.) így foglalja össze:
"Nem az egyházi vagy világi hatalomtól való rettegés, a plebs fölötti megdönthetetlen uralom jelképeinek megalkotása a cél. Hanem a kizsákmányolás-mentes, osztálynélküli társadalom egészének célját szolgáló, eredményeit hirdető, örökítő, nagyszabású alkotások tömeges megvalósítása." A várostervezés célja tehát, hogy "a szocialista társadalom városát létrehozó erők eszmeisége kifejezést nyerjen".
Veszprém kialakult belvárosának ismeretében fontosnak tartom itt egy hosszabb szakasz idézését: "A háromemeletes beépítés monopóliumát meg kell szüntetni. (…) A város területének övezeti beosztása (a beépítés általános szabályozása), a város központjában és a város hangsúlyosabb helyein lehetővé teszi, hogy a magasabb, illetve tornyos és kupolás épületek, valamint felépítmények megfelelő rálátást kapva jobban érvényesüljenek. Az ilyen épületek számát nem szabad túlozni, a város méretéhez valamint kompozíciós felépítéséhez igazodva kell mennyiségüket megállapítani, de semmi esetre sem helyes a városban csak egy ilyen magas hangsúlyt létesíteni, ahogy pl. Kazincbarcikán tervezték, ahol az egész város területén csak egy torony – a város központi terén elhelyezett szálloda (!) toronyszerű körvonala – jelenik meg. (…) Alapos gondot kell fordítani a kiemelkedő épületek körvonalainak kialakítására, hogy azok nehézkesek, otrombák ne legyenek."
Perényi iránymutatónak tartotta a pontházas és sávházas beépítések tervezését, és egyértelműen elvetette a régi városrészek konzerváló megőrzését, hiszen azokban gyakran szlömösödés jelentkezik, sok az egészségtelen lakás, amelyek szerinte nem hordoznak művészeti értéket. "Nem hiszem, hogy részletesen bizonyítani szükséges, hogy ennek a műemlékvédelemhez, a valóban értékes történeti városrészek megőrzéséhez semmi köze sincs" – foglalja össze. "Nem minden régi, elavult, roskadozó, omló és rothadó olyan értékes emléke a múltnak, amelyet meg kell az utókor számára őrizni." Ez a gondolkozásmód bő két évtizedre meghatározta a várostervezés útját és Veszprém nagyobb építkezéseit is.
A korábbi, 1951-es rendezési terv több kérdésre nem, vagy csak átmenetileg adott választ, és a következő évtized változásai új tervet igényeltek. Az új ÁRT 1960-63-ban készült, Kotsis Lajos munkája2. A korábbi tervhez képest a legfontosabb változás a város népességének hirtelen megnövekedése: míg a második világháború végén a megye legnépesebb városa Pápa volt, a negyvenes-ötvenes évek állami intézkedései – elsősorban a Vegyipari Egyetem alapítása és ipari munkahelyek létrehozása – Veszprém robbanásszerű növekedését váltották ki. Az új terv az 1980-ra várható lakosságszámot 35 000-re becsüli, az alábbi adatok alapján:
1720: 3 500 fő
1800: 10 000 fő
1850: 13 000 fő
1900: 14 000 fő
1930: 17 500 fő
1941: 21 500 fő
1949: 18 000 fő
1954: 22 500 fő
1960: 24 500 fő
A terv igen fontos része a 8-as út belvárosi szakaszának áthelyezése a városközponttól délre, a Kossuth utca felszabadítása az autós forgalom alól, amely így lehetővé teszi egy gyalogos forgalmú központi terület létrehozását. Megállapítja, hogy a belváros lakóépületeinek nagy része avult állapotú, bontásra ítélendő, valamint előírja, hogy "a Vár területét a jövőben a lakásoktól teljesen ki kell üríteni és oda kulturális intézményeket, múzeumokat, könyvtárat és esetleg oktatási létesítményeket szabad csak elhelyezni."
1986-os visszaemlékezésében3 a tervező így foglalja össze várostervezői hitvallását: "Mit vonhatunk le tanulságként ebből? Elsősorban azt gondolom, hogy azt az alap-magatartást, hogy az ÁRT készítője lehetőleg ne 'villogjon', ne szellemeskedjen, hanem vizsgálja azt, hogy a meglevő tervet hogy tudja az új igényeknek megfelelően továbbfejleszteni, korszerűsíteni. Ne mindenképpen újat akarjon. Vegyen erőt saját zsenialitásán és a nálánál kevésbé zseniális elődeinek munkáját, elhatározásait tartsa tiszteletben, és jóindulattal javítva vigye tovább korszerű módon.”
Ezen általános rendezési terv szellemiségét folytatta a városközpontot érintő, 1966-ban készített részletes rendezési terv, amelynek jelentős része meg is épült az 1960-as évek folyamán és az 1970-es évek első felében. Ez az a bizonyos terv, amely véglegesen megpecsételte a Kossuth utca sorsát és amely a teljes szanálással egybekötött, grandiózus városrekonstrukciót megindította. A terv magában foglalt több akkoriban készülő épületet, így adottságként kezelte az 1960-as évek elején tervezett három épületet, amelyek a rekonstrukció első megépült hírmondói lettek, az egykori Rákóczi tér helyén épült pártszékházat, szállodát és áruházat, amelyek kivitelezése ekkor folyt. Magában foglalta ezek mellett a gimnázium, a Cserhát lakótelep és a húszemeletes lakóépület tervét is, így tehát az 1960-as, 1970-es évek veszprémi építkezéseinek meghatározó személyiségének, Márton Istvánnak a keze nyoma is észrevehető benne, nemkülönben a város erős akaratú párttitkárának, Pap Jánosnak merész elképzelései. A városközpont tervét szemlélve tudni kell ugyanis, hogy ekkor, az 1960-as évek derekán Veszprém lakosságának száma oly mértékben növekedett, hogy a vezetőség a népesség 100 000 fő fölé emelését tűzte ki célul, ezáltal nagyobb központi támogatást, és régióközponti szerep elérését remélve.
Zsitva Tibor szerint4 a korábbi városközpont-kialakítási tervek szélsőségesek voltak: "a régi állapot megtartásától vagy jelentéktelen kozmetikázásától, a forradalmi, erőszakos, a városképbe keményen belehasító átépítésig, minden tervváltozat szerepelt". Megjegyzi, hogy a városközpont kérdésének évtizedes elhúzódása miatt a Kossuth utca épületeinek állapota jelentős mértékben leromlott, hiszen karbantartás már hosszú idő óta nem történt, a terület húszéves építési tilalom alatt állt. Ezért míg a korábbi tervek tartalmazták a régi épületek felújítását és a régi utca vonalvezetésének megtartását, a mostani már teljes szanálással számol, és új, modern formavilágú központ létrehozása mellett döntött. Ezt elsősorban az épületszerkezetekben és az építésben bekövetkezett technológiai változás, valamint a 8-as út új nyomvonalra helyezése adta új lehetőségekkel indokolja: az új szerkezetek lehetővé teszik a megnövő lakosságszám miatt is szükségessé vált nagyobb épületmagasságokat, ezáltal a korábbi terveknél sokkal nagyobb laksűrűség létrehozását, a 8-as út áthelyezése révén pedig sétáló-bevásárló utcává alakítható a meredek és gépkocsiforgalomra már alig alkalmas utca.
1969-es írásában4 úgy fogalmaz, hogy noha a rekonstrukció sok épület bontásával járt, azok értéke alacsony volt. A régi beépítést mutató 1959-es térképrészlettel kapcsolatban megállapítja, hogy az elöregedő, kisházas, keskeny utcákkal teli belvárosból alig néhány épületet lehetett már csak megtartani.
Úgy véli, harmonikus városkép alakult ki: "Városképi szempontból az új központ – szemben a régivel – természetesen határozott eltérést mutat, de ennek ellenére várható, hogy az jól kapcsolódik majd a műemléki és műemlék-jellegű környezethez és a Várhegytől való távolsága elégséges ahhoz, hogy a kettő között disszonáns hang ne keletkezzék."
Ebből a korszakból Novák Péter és Zsitva Tibor írása5 jól mutatja be a várostervezés hazai szemléletét. A rendezési tervek kapcsán leginkább az alapokat, az adottságok felmérését hiányolják: a feszített ütemben készülő tervekről gyakran lemaradt a domborzat ábrázolása, így a beépítések nem kapcsolódnak eléggé az adott helyhez, semmibe veszik az adott terület domborzati adottságait. Hasonlóan sematikusak voltak a közmű- és közlekedési tervek is. Emellett több esetben rosszul becsülték a népességszám növekedését is, így egyes városokat túl-, másokat (köztük Veszprémet is) alulméreteztek
Irodalom
(1) Perényi Imre: Kompozíciós törekvések várostervezési gyakorlatunkban Magyar Építőművészet 1955/3–5, pp. 84–96.
(2) Kotsis Lajos: Veszprém általános rendezési terve, 1960. Városépítés 1986/6, pp. 19–21.
(3) Az 1986-os visszaemlékezések a Magyar Urbanisztikai Társaság által szervezett Településtervezési gyakorlatunk hatékonysága című konferencia sorozat keretében, 1986. október 1-jén Veszprémben tartott konferencián hangzottak el, a Városépítés 1986/6. számában jelentek meg.
(4) Zsitva Tibor: Veszprém városközpont rekonstrukciója. Városépítés 1969/3, pp. 16–18.
(5) Novák Péter – Zsitva Tibor: Új általános rendezési terveink. Magyar Építőművészet, 1962/1, pp. 19–22.
Üzenet a szerzőnek
Nyomtatás
Vissza a lap tetejére
