A portugál felségterületű Pico szigeten található üdülőépület tervezési kiindulópontja egy régi romépület volt. A projekt lényege az épületrom eredeti funkciójának rekonstruálásán és az így modellezett, jelenlegi épület használati értékének egyensúlyba hozásán alapult.
A Korányi Projekt felelős tervezőit kitiltották az épületbemutató bejárásról, és ha ők mégis megkísérelnék a bejutást, úgy biztonsági, jegyzői, és rendőrhatósági intézkedéssel akadályozzák azt meg.
A századforduló idején még volt „általános” építészeti kultúra. Igaz, a kőművesmesteri vizsgán még 1946-ban is fel kellett tudni rajzolni egy toszkán oszloprendet – írja egy visszaemlékezésében Kismarty-Lechner Kamill, akinek az életútjával a Lechner Tudásközpont kamarakiállításán közelebbről is megismerkedhettünk.
Januártól érvényes az a szabályozás, mely szerint 2021-től nem az építési engedély kiadásakor hatályos, hanem a használatbavételkor alkalmazandó energetikai jellemzőknek kell megfelelniük az épületeknek.
Londonban tegnap este átadták a világ egyik legrangosabb elismerését, a Stirling-díjat. Bár az AHMM panelhomlokzatos iskolakomplexuma nem volt a bukik kedvence, a Burntwood School elvitte a pálmát.
A leendő pécsi sportközpont tervezése és előkészítése már javában folyik: két versenymedencés uszodát, atlétikapályát, hatalmas sporttereket- és pályákat, valamint egy fedett élményfürdőt és egy nyitott strandot is magában foglaló új Szabadidő- és Sportközpont tervei tényleg lenyűgőzőek.
Szőcs Géza megbízatása folytatódik, itthon újra fel kell építenie a Milánói Világkiállítás fénylő rézhengereit.
Az elismerést a Chicago Atheneum nemzetközi építészeti és formatervezési múzeum ítéli oda évente az Európai Építészeti, Művészeti, Formatervezési és Urbanisztikai Központtal együttműködésben. 2015-ben a díjat Santiago Calatrava kapta.
Csábító lehetőség, hogy polisztirol vagy ásványgyapot táblák felragasztása helyett egyszerű festéssel lenne elérhető az energiaszámlák csökkentése. Magyarországon számtalan terméknéven árusítanak különböző forgalmazók hőszigetelőnek nevezett festéket. Az alábbi cikk, lerántja a leplet az ottani csaló csodafesték-forgalmazókról! - REAKCIÓVAL
Az új budapesti Nemzeti Galéria tervezésére is esélyes japán építésziroda tervezte pavilon végighömpölyög a Connecticut-i természetvédelmi terület dombjain
Rugalmas munkaidő, home office – az ilyen és hasonló, megváltozott munkavégzési szokásokat helyezik fókuszukba a Bécsben évek óta folyó ún. „Élni és dolgozni” mottóval működő városfejlesztési projektek. Ennek a programnak a keretében valósult meg a Simply 11 beruházás is.
Demján Sándor egyszerűen áttolná a múzeumi negyedet a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónába - a negyed így kisebb lenne, de sokkal kevesebbe is kerülne, és megmaradhatna a Városliget zöldje - értesült a Népszabadság.
Építésijog.hu 2025 - Minden, amit a TÉKA szabályairól tudni kell – online részvétel június 30-ig (MÉK 2 pont)
Eresz-párkány-attika: az épületburok-koncepció Achilles-sarka? – Építész Tervezői Nap szeptember 15-én
A víz az úr? Alépítményi szigetelések, lábazatok, utólagos szigetelés – Építész Tervezői Nap október 16-án
Tűzvédelem: láthatáron az új OTSZ? – Építész Tervezői Nap november 13-án