Legújabbak


200 kilós Trianon-emlékmű, amit nem vettek észre a kommunisták
A húszas években számos olyan harangot öntöttek, és helyeztek el a magyarországi templomokban, amelyeknek a felirata Trianonra emlékeztetett. Ezek közül szerencsére több mind a mai napig megvan, furcsa módon évtizedeken keresztül nem tűnt fel a jelenlétük azoknak, akik üldöztek mindent, amit irredentának ítéltek.

Ház a jövőnek
Bretagne partvidékén különös épületegyüttes áll, amelynek fiatal tervezői nem csak a nagy ablakokkal ellátott, világos terekre figyeltek; új építészeti programot is hirdettek, szerintük ugyanis a fenntarthatóság a közösséghez való tartozás élményéből ered.


Rohamos projektbefejezés Romániában
A legfrissebb EBI Románia Építésaktivitási Jelentés szerint 2020. 1. negyedévében az újonnan megkezdett építési projektek alig több mint 1,3 milliárd euróra estek vissza, a befejezett építési munkák viszont rekordot döntöttek.


Nemzeti összetartozás közös imbolygással
Berlinben épül a "Szabadság és egység nemzeti emlékműve", mely az összetartozást együtt átélhető élménnyé tenné egy hatalmas mozgó tálban.


A spanyolországi muszlim kertek épített örökségének nyomában – 3. rész
Az egykori római Hispalist 712-ben hódítják meg az arabok, akik ezt követően Yzviliának nevezik a várost. Több mint ötszáz évig áll muszlim uralom alatt, mígnem III. (Szent) Ferdinánd 1248-ban visszahódítja a várost, és székhelyét az egykori muszlim uralkodók által épített Alcázarban rendezi be.


Brutalista dzsungelvilla
Costa Rica őserdejében egy hegyoldalra ültetve épült a villaépület, mely a völgy fölé előtüremkedő medencéjével hívja fel magára a figyelmet.


Átmennek gagyiba a Feszl-féle pavilonok a Ligetben?
Néhány éve a Liget Projekt szimbolikus jelentőségű első megvalósult épületeiként hirdették meg a Városligetben megépített Pavilonkert pavilonjait. Az utóbbi hetekben a teljes csőd elől menekülve lángossütő bódék építészeti eszközeivel próbálják őket közönségbarátabbá tenni.

Újraéled a budai Vár
A pünkösdi hosszú hétvégétől ismét látogathatók lesznek a Várkapitányság szabadtéri programjai a budai Várban. Az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával újra, ezúttal ingyenesen nyílik meg a látogatók előtt a nagy sikerű Az első bástya című régészeti kiállítás szabadtéri helyszíne, és újraindulnak a tematikus Budai Várséták is.

Új építőipari program indul a rozsdaövezetek revitalizálására
Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány új programot indít a kormány a rozsdaövezetek revitalizálására, amellyel új lakások építését szeretnék ösztönözni ezeken a területeken.

Épül a Magyar Zene Házának monumentális üvegfala
Már épül a Magyar Zene Háza egyes szakaszokon négy emelet magas, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló homlokzati üvegfala, amely a maga nemében Európában is ritkaságszámba megy.