Csépé | 2020.10.19

Ki a felelős egy tetőtéri lakás penészedéséért? Mitől önti el a víz az alföldi sorház mélygarázsát? Mi okozza a gyönyörű tetőkert alatti lakás beázását? Milyen célra melyik vízszigetelő anyagot válasszuk? Egy gyakorlatias konferencia!

Még Budapesten és Veszprémben be lehet csatlakozni a Per- és engedélymentes építés konferenciába, melyen Dr. Tóth Elek c. egyetemi tanár vesz sorra három tanulságos esetet, ahol tervezési és kivitelezési hibák károkhoz és perekhez vezettek. A konferencián ezen példák kifejtése kapcsán szó esik a helyes falazásokról, a vízszigetelések, ablak- és teraszajtó-beépítések szakszerű megoldásáról, a lábazatokról, a vakolt hőszigetelő rendszerekről. Külön szekció foglalkozik a teraszokkal, hiszen az említett tetőterasz sajnos egyáltalán nem egyedi eset. Haraszti László mutatja be, hova milyen vízszigeteléseket szabad és érdemes alkalmazni, és több egészen új technológia is bemutatkozik.

Az ebéd utáni részben pedig a vészhelyzet után bevezetett ellenőrzött bejelentésről, és a várt építési jogi változásokról is előad Dr. Jámbor Attila ügyvéd, egyetemi oktató, a www.epitesijog.hu főszerkesztője, és lehetőség van kérdések feltételére is – amivel a közönség az eddigi helyszíneken is élt. (Igen, helyszíni részvételre mód van, a szükséges előírások maximális betartásával.)

Teljes program és jelentkezési lehetőség itt.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások