Legújabbak

Mi ez, kétpúpú bálna? Vagy London új, lebegő parlamentje?
A világ legnagyobb építészirodája meglepő javaslattal állt elő: egy 250 méter hosszú vízen úszó buborékba költöztetné a brit parlament képviselőit. Igaz, mindössze hat esztendőre.

A Dobogón épül a szuperkórház
A kormány döntése értelmében a dél-budai „szuperkórház” a Dobogó nevű területen valósul meg, autópálya-lehajtókat is terveznek hozzá – mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Síléccel a medencébe? Sípálya épül a Csillaghegyi Strandon
A Közbeszerzési Értesítőben október 12-én egészen különös ajánlattételi felhívás jelent meg: A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. közbeszerzést írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására.

Visszaépítik az óbudai Hadrianus palotát, világörökségre jelölik a római erődrendszert
Megszületett a kormányhatározat a dunai limes magyarországi szakaszának világörökségi jelöléséről – tájékoztatott a Magyar Limes Szövetség.

Egymilliárd forintból korszerűsíti két épületét a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Egymilliárd forintos európai uniós támogatásból végez energiamegtakarítást eredményező korszerűsítést a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal két győri épületében.

Kockaház (kádárkocka) tervgyűjtési felhívás
A szakdolgozatomat írom urbanisztika szakon a kockaházak átalakításáról, átépítéséről és ezekről az átépítésekről szeretnék egy tipológiát felállítani, hogy hogyan tervezik át az épületeket, mi hiányzik a házakból, gondolok itt nappali, étkező garázs, mi a gond az épületekkel és ezek az átalakítások, hogy változtatják az utcaképet.

Elképesztő tervek, átalakulások az egész városban – itt vannak a budapesti olimpia látványtervei
Futóverseny finise a Hősök terén, íjászverseny a Parlament előtt, strandröplabda a Vajdahunyad váránál – rendkívül hatásos látványterveket tettek közzé a budapesti olimpia lehetséges helyszíneiről.

Noll Tamás tervezi a kelenföldi szuperkórházat
A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Cirkuszi lovak az építési területen
120 éve, 1896-ban készült el Hauszmann Alajos tervei alapján a Néprajzi Múzeum – akkor Igazságügyi Palota vagy Kúria – épülete, a zárókövet maga Ferenc József tette le „hercegek, az ország zászlós urai, a miniszterek és nagyszámú meghívott vendégek” jelenlétében az október 20-i avató ünnepségen.

Egyedülálló! Hosszában épülhet híd a Duna felett
Az érdi képviselőtestület tagjai szeptember végi ülésükön úgy döntöttek, pályáznak az Eurovelo6 EU-s pénzeire, és kerékpárutat építenek két téglagyár közé. Az utat a tervek szerint a Duna fölé építenék, hosszában.