1-12 megjelenítése a(z) 165 elemből.
Kelet-Európában fenntarthatóság terén példaértékű az Allee

Az Allee elérte a nemzetközileg elismert GRESB rendszer ötcsillagos minősítését, amellyel a kelet-európai régió egyik legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó retail létesítménye. Az ESG benchmarking rendszer az ingatlanok fenntarthatósági teljesítményét értékeli több mint száz indikátort és értékelési szempontot figyelembe vevő módszertan alapján.

Átadták az első Nagy Bálint Építészeti Díjakat

Idén először jelent meg a Nagy Bálint Építészeti Díj felhívása, amely kezdeményezés mögött a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztályának tagjai állnak. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a fiatal építészekre, akiknek egyetemi tanulmányuk ill. annak befejeztével kezdődő pályájuk kezdeti eredményei egyszerre képviselnek magas építészeti minőséget, példamutató etikai alapállást és közösségért vállalt felelősséget.

Tervezz te is ökoházat! – Pécsett rendezik az országos verseny döntőjét

Egy kétgyermekes fiatal házaspár számára tetszőleges anyagok és technológia felhasználásával, bővíthető módon kellett ökoházat tervezniük az immár 5. alkalommal a PTE MIK, valamint partnere, a Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiuma által középiskolások számára meghirdetett „Tervezz te is ökoházat!” verseny résztvevőinek.